Évek óta tudom, kicsoda Vajda Józsi, és mindig örülök, amikor ő szolgál ki a Pékműhelyben. Igazi jelenség, tele élettel, energiával, tűzzel. Sikeres vállalkozó, aki elterjesztette Magyarországon a kovászolást, és erről szóló könyve legalább annyira az életünkről szól, mint a mindennapi kenyerünkről.
Az ország talán legismertebb pékje nem akart egy ezredik recepteskönyvet írni. Szeretett volna úgy beszélni a kenyérről, ahogy Hamvas Béla a borról. A kenyér lelke című, tavaly megjelent kötetében, úgy gondolom, sikerült neki. „Az anyaföld által táplált gabonában megtalálható az az esszencia, amely a kisült kenyérben a föld savait adja vissza nekünk az őszi gyümölcsök illatával párosítva.” Nem lehet nem odafigyelni rá, és igyekszik is továbbadni, amit a világból megismert. „Egyre többet gondolkodom az emberről is, aki megalkotja a kenyeret ezekben az önmagukban táplálékot nem nyújtó alapanyagokból, és létrehozza az életet maga körül. Úgy látom, hogy a kenyérkészítő folyamat legnagyobb rejtélye az ember. Szándékai, céljai végtelenek, és ezek mind alakítják a kenyerét, mint a sors az életét.”
– Azt írja, a kovászkészítés egyfajta önismereti tanfolyam. Ezek szerint a magyarok most sokkal jobban ismerik magukat, hiszen a járvány idején biztos, hogy nagyon sokan „gugliztak” a kovász szóra, és szinte mindenki kenyeret sütött…
– Mi, magyarok különlegesek vagyunk, ilyen sehol nincs a világon, hogy egy világjárvány idején a második leggyakrabban keresett kifejezés a kovász legyen. Nagyon jó, hogy az emberek elkezdtek a kenyérrel foglalkozni, mert ebből rájönnek, mi az igazság. Milyen az igazi kenyér, mennyi idő kell hozzá, hogy elkészüljön, és mennyi foglalkozást igényel. Ennek ellenére világviszonylatban egyáltalán nem tartom reménykeltőnek a helyzetet. A vírusjárvány az egész bolygót érintette, még az őserdőben élő törzsek tagjainak is feltűnt, hogy nem járnak a repülők, és nem érkeztek meg azok, akik felégetik az esőerdőt. Ha végiggondoljuk, mikor volt utoljára olyan, hogy valami egyszerre érintette az egész emberiséget, az özönvíz juthat eszünkbe. Érdekes, hogy a világ leggazdagabb emberei vagy az ENSZ negyven éve nem tudnak semmit tenni a globális felmelegedés és a környezetszennyezés pusztításai ellen, és most egy vírus simán megoldotta, hogy abbahagyjuk a Föld abuzálását. Ez hatalmas lehetőség volt, hogy újragondoljuk, majd fenntarthatóbban indítsuk újra a gazdaságot. Sajnos a miniszterelnököket és a high-tech cégek vezetőit most is csak az érdekelte, hogy a pénznyomdák, az autógyárak újra termeljenek, a repülőgépek minél hamarabb repüljenek.
Közben kiderült, hogy az embereknek nincs is annyi mindenre szükségük, mint korábban hitték:
ennivaló kell, és egy meleg hely, ahol lefeküdhetnek. Azt is megtudhattuk, kik végeznek olyan munkát, ami valóban fontos: orvosra, ápolóra, pékre szükség volt. Én viszont mostanra jutottam el oda, hogy feladtam.
– Mire gondol pontosan?
– Azt hittem, bizonyos tapasztalatoktól meg lehet óvni az embereket, de nem így van. Képzeljük el, hogy egy kertésznek van egy rakás fája a kertben, ahol egyre több új fa nő, de a legtöbb nem terem gyümölcsöt. Mivel szereti a fákat, ültetni szereti őket, nem kivágni, azonban egy idő után azt veszi észre, hogy azok a fák, amik nem teremnek, elkezdenek sokkal nagyobbra nőni, mint a többi. De a kertész ezt is rendben lévőnek találja, nem vág ki egy fát sem. Aztán észreveszi, hogy a nagyobbra nőtt, nem termő fák elveszik az éltető napot és vizet azoktól a fáktól, amik teremnek, így ezek egy idő után alig hoznak gyümölcsöt. A kertben emberek is élnek, akiknek a gyümölcs az egyetlen táplálékuk. A kertész továbbra sem akarja, hogy a kertje kopár legyen, mégis ez az egyetlen valós esélye a túlélésre.
Ha eljön a kert gazdája, akkor rendet fog rakni a kertben, és ez nagyon szomorú lesz sok kertész számára.
Én hiszem, hogy az, aki a falevelet olyan tökéletesen létrehozta, hogy az a világ legtávolabb lévő fekete lyukával is egy, az ezt a rendszert helyre fogja tenni.
(…)