Portik-Bakai Melinda szexuálpszichológus, négy gyermek édesanyja a jezsuitákhoz kötődő Szentjánosbogár közösségből jön. Őszintén és tabuk nélkül beszélgettünk arról, szülőként hogyan és mivel segíthetjük a kamaszokat (és az elégedetlen felnőtteket) a testükkel kapcsolatos harmónia kialakításának útján.
– Minek lenne jó és minek nem volna szabad megtörténnie kamaszkorban, hogy valakinek felnőttként egészséges, integrált szexuális élete legyen?
– Máshonnan közelítenék: szexualitásunk akkor lesz egészséges, ha a helyén tudjuk kezelni. Ideális esetben ehhez az kell, hogy már gyerekkorban is a helyén kezeljék, mert valójában akkor tesszük le az alapokat, akkor indul el a nemiség felfedezése. Kamaszainkkal akkor fogunk tudni a szexualitásról (is) beszélgetni, ha már korábban, akár ovis koruktól elkezdtük. Már akkor, amikor észrevesszük, hogy kicsi gyerekünk a lába közét dörzsölgeti. Ha ilyenkor bestresszelünk, begörcsölünk és elfordulunk, mintha észre sem vettük volna, csak megnehezítjük a dolgát. Inkább nyugtázzuk, hogy látjuk, tudjuk, hogy jó érzés, amit csinál, és segítsünk neki szelíden határt szabni, hogy hol és meddig csinálhatja. A lényeg, és kamasz-meg felnőttkorban is ez lesz a legfontosabb, hogy mi uraljuk a tetteinket, és ne azok uralkodjanak fölöttünk. Sokan azonban megijednek attól, hogy gyerekeknek beszéljenek a szexualitástól, attól félve, hogy miattunk fogja túlságosan foglalkoztatni őket a téma. Ez természetesen nem így van, ráadásul egyes elméletalkotók szerint eleve a kamaszkorig tudjuk csak nevelni a gyerekeinket, és az bizony ma már nem tizenkét-tizenhárom éves korban kezdődik, hanem jóval korábban, akár már kilencévesen.
– Nemrégiben elkötelezett hívők körében valaki a szexualitás, a katolikus nevelés és a szülők felelőssége témakörében úgy fogalmazott, hogy a felvilágosítás szorítkozzon arra, amire a gyerekek rákérdeznek, egy szóval se mondjunk többet. Egyetért?
– Részben igen, részben nem. Valóban nem szabad „túltolni” az információmennyiséget. Ha kérdez a gyerek, tényleg arra válaszoljunk, amit kérdezett, esetleg vessünk föl kapcsolódó témákat: „Ha gondolod, ezt és ezt is szívesen elmondom” – majd hagyjuk, hogy ő dönthessen, szeretné-e. Továbbá fejezzük ki, hogy köszönjük a bizalmát, és hogy bármikor jöhet hozzánk máskor is, ha újabb kérdése lesz. A másik oldal, hogy nagyon sok gyerek, akinek volnának kérdései, nem meri feltenni őket. Egy tízéves kutatás szerint – és azt gondolom, mára csak romlott a helyzet – a gyerekek átlagosan kilenc-és tizenhárom éves koruk között látnak először pornót. Ha katolikus iskolába járnak, ha nem, ha van saját telefonjuk, ha nincs, elkerülhetetlen, hogy találkozzanak vele. Akár úgy, hogy kölcsönkérik a szülők mobilját, és egy online játékban „felnőtt tartalmú” reklámok jelennek meg. De ha ezt nem merik elmondani a szüleiknek, mert nincsenek bizalmi kapcsolatban, vagy mert eleve azt gondolják, hogy ez csúnya, bűnös, gonosz, ergo előlük eltitkolandó dolog, akkor esélyünk sincs, hogy helyére tegyük a dolgot. Pedig milyen jó lenne, ha nem csak a kortárscsoportjuk szintjén okosítanák ki egymást… Hadd javasoljak rögtön két könyvet a témában: a Jó képek, rossz képek című kötet kamaszok és szüleik számára, illetve a kicsiknek szóló változata a három–hét éves gyerekeknek és szüleiknek nyújt segítséget ahhoz, mit tegyenek, ha akaratlanul pornóba ütköznek.
Fotók: Hegedűs-Frey Márton
– Miért ennyire kardinális kérdés kamaszkorban a pornó? Annyival veszélyesebb, mint a kábítószer? Tényleg ártalmasabb öt perc pornó, mint egy pohár bor?
– Nos, egyre gyakrabban hallom mértékadó szakemberektől is, hogy a kutatások szerint jobb, ha azt az egy pohár bort sem fogyasztjuk el… Több száz emberrel (ideértve fiatalokat, régebb óta fiatalokat, férfiakat, nőket, barátokat, ismerősöket és klienseket) beszélgettem már a szexualitásról, és egy kezemen meg tudom számolni azokat a férfiakat, akik soha vagy csak egyszer-kétszer láttak pornót. A nők körében azért többen vannak ilyenek, de sajnos az a néhány alkalom is túl mély benyomást tesz. Alapvetően attól kell megvédeni a gyerekeinket, hogy függővé váljanak. Nem is csak a pornó-, hanem a képernyőfüggőségről is beszélhetünk. A mai kamaszok (az alfa generáció tagjai) szinte „telefonnal a kezükben születtek”, és számukra már nem a cigi, az alkohol, de Magyarországon még csak nem is a drogok jelentik a legszélesebb körű problémát, hanem a kütyüfüggés és az online pornó. A kettő egyébként szorosan összefügg (főleg a fiúknál, de a lányok is érintettek): minél többet kütyüzik a gyerek, annál biztosabb, hogy pornót is fog nézni. Egy előadáson hallottam, hogy akkor adjunk a gyerek kezébe okostelefont, amikortól már oké nekünk, hogy pornót néz. Ehhez képest sokszor már egy elsős gyereknek is vesznek telefont, „elérjem, ha bármi van” alapon. S bármilyen szülői kontrollt teszünk is az eszközre, a nagyobb gyerekek okosabbak, és ha nagyon akarják, úgyis megtalálják a kiskapukat a „felnőtt tartalmakhoz” (azért érdemes keresni szoftvereket, de én inkább a fizetősökben bíznék – és a gyerek barátjának a telefonján is jó, ha van, ugyebár…). Letenni viszont már annál nehezebb ezeket az eszközöket. Az egész online világ úgy épül fel, hogy a továbbpörgetés abbahagyhatatlan legyen: voltaképp személyre szabott endorfint kínál, aminek a fiúk különösképpen kitettek. A fiúk hormonháztartása és agya ráadásul sokkal inkább vevő a vizuális ingerekre, és a látványfüggőség már nyolc–tíz éves korban megjelenik náluk.
– Vissza az eredeti kérdéshez: ha nem óvjuk meg a pornótól a kamaszainkat, és felnőttként is fogyasztók maradnak, nem lesz egészséges a szexuális életük, és problémáik lesznek a párkapcsolataikkal?
– A felnőttek pornóhoz kapcsolódó problémái nem sokban különböznek a kamaszokéitól. A lényeg az, hogy tudatosítsuk:
a képernyőn látott pornónak a valósághoz és a szexualitáshoz vajmi kevés köze van. Márpedig ezt tíz–tizenkét éves korban talán még nehezebb belátni, mint azt, hogy a valóságban nem repkednek körülöttünk seprűn varázslók, sem jedi lovagok, sem szuperhősök.
Honnan tudná egy fiatal, akinek még semmilyen tapasztalata nincs e téren, hogy milyen az igazi szex? Hát nagyon nem olyan, mint a pornóban. Erről bővebben írtam a 777 blogon megjelent A pornó hazugságai című kétrészes cikkemben. A múltkor egy ismerősöm fogalmazta meg találóan felnőtt baráti körben, és ezt tartom egészséges hozzáállásnak: a szexet nem nézni kell, hanem csinálni. Persze az sem mindegy, kivel, mikor és hogyan.
– Miért ennyire erős hajtóerő, miért olyan sok probléma forrása a szexualitásunk? Egyáltalán: keresztényként és pszichológusként ugyanaz a válasz a kérdésre?
– A pszichológia finoman szólva „nem egységes”, nem úgy tudomány, mint mondjuk a matematika. Sokfélék vagyunk, más-más világnézettel, más-más pszichológiai iskolát követünk, más-más eszköztárral, és különböző mértékben fejlett önreflexiós készséggel rendelkezünk. Mindenesetre ha a velem szemben ülő kliens a tisztasággal és a szexuális problémáival kapcsolatban az egyház parancsaival vitatkozik, akkor inkább botcsinálta lelkigondozóként vagyok jelen, mert úgy látom, ilyenkor elsősorban az istenkapcsolat, a hit szorul terápiára.
És akkor a „katolikus válasz”, amit én is vallok: van a szexualitásunkban valami nagyon mélyen isteni, és ez nem tetszik a gonosznak. Szent II. János Pál egész odáig megy, hogy a házasságban a férj és a feleség az orgazmus pillanatában bizonyos értelemben a Szentháromság ikonjává válik: hiszen amikor a házaspár ilyenformán egymásnak ajándékozza magát, a szerelmük túlcsordulásából egy harmadik személy születhet („…hiszek a Szentlélekben, aki az Atyától és a Fiútól származik…”) Ideális esetben, a házasságban szabadon, egy egész életre elköteleződünk, örök hűséget fogadunk, egész valónkat a másiknak ajándékozzuk, és így vállaljuk az Úrtól ajándékba kapott gyermekeinket. Ez egy olyan erős, biztonságos alap, amelyen el lehet kezdeni besétálni egy olyan kockázatos terepre, mint a szexualitás. Hiszen ez egy csodálatos isteni ajándék, de nem megfelelő alapokon igencsak lehet benne sérülni is. (Saját életemben éppen nem az ideált élem, mert a kisbabám apukájával még nem tudtunk összeházasodni, így ebben a – csak részben elkötelezett – kapcsolatban is nagyon pontosan megélem, hogy bár jól vagyunk, szeretjük egymást, de ez még nem az a teljesség, amire meg vagyunk hívva.) Nyilván más jellegű – lelki, baráti – kapcsolatokban is kaphatunk komoly sebeket, például amikor visszaélnek a bizalmunkkal, mégis, amikor valaki előtt mezítelenek vagyunk testileg és lelkileg is, s odaadjuk magunkat, majd utána jön egy törés, abból sokkal nagyobb traumák fakadhatnak, mint abból, ha valaki mondjuk hazudott nekünk.
– Létezik arra vonatkozó kutatás vagy felmérés, hogy az ideális „receptet” követő párok elégedettebbek-e a szexuális életükkel? Ez talán meggyőzné a könnyebb út felé hajló kamaszokat…
– A kamaszokat nem a statisztikák fogják meggyőzni, hanem a hiteles példák. És kamaszkorban inkább más példák, mint a szülőké. Kamaszként ki kell találnom, ki vagyok én, ki az az ÉN, amit nem mások vagy épp a szüleim mondanak/gondolnak rólam, ezért aztán eljön az az időszak, amikor pont nem számít, hogy a szüleim mit gondolnak. De ha van egy jó közösség, egy „falu”, ahol vannak más jó példák is, az sokat segíthet. Hallottam olyan közösségről, ahol tudatosan már a fiataloknál nagy hangsúlyt fektettek a tisztaságra nevelésre, és egy-két generáció alatt a néhány száz esküvőhöz képest talán csak két-három válás történt. Ez alig néhány százalékos válási arány.
– Persze az, hogy valaki nem válik el, még nem jelenti azt, hogy jól is van, és/vagy elégedett a szexuális életével.
– Pontosan! Viszont fontos tudnunk, hogy időnként minden házasságban adódnak nehézségek a szexualitással. Vannak jobb és nehezebb időszakok. Van, hogy az egyik fél többször szeretne összebújni, van, hogy mindketten olyan fáradtak, hogy hónapokig nem jön össze, pedig vágynának rá. Van, hogy lehetőség volna, de a vágy nem akar megszületni… Ahogy az életünk más területein, itt is folyamatos kommunikáció szükséges, őszinte megnyílás, tenni akarás, áldozatkészség, szeretet. Ha pedig tartós az elakadás, vegyük észre, hogy mi ketten kevesek vagyunk a problémánkhoz, és itt az idő szakemberhez fordulni. Keresztény segítők is vannak szép számmal.
– Mi a leggyakoribb elakadás szexuális téren egy amúgy jól működő, stabil párkapcsolatban?
– A legalapvetőbb probléma az igénykülönbség, ami az esetek többségében azt jelenti, hogy a férfiak gyakrabban szeretnének együtt lenni, a nőknek kevesebb alkalom is elég lenne. Ennek az az (alapvetően hormonális) oka, hogy az urak számára a szex az elképzelhető legjobb, egy tízes skálán tízpontos közös program, és a sorban következő legjobb, mondjuk egy kirándulás vagy egy iszogatós főzőcskézés maximum hétpontos. Ezzel szemben a hölgyek számára a jó szex is lehet tízpontos, de az összebújós filmnézés, az elmélyült beszélgetés meg sok más program is. Nekünk, nőknek legközelebb akkor jut eszünkbe újra a szex, ha a többi intimitásigényünkből is teljesül egy-kettő.. A jó hír a férfiak számára, hogy az önmegtartóztatás napjaiban a másfajta intimitás, gyöngédség és egymásra hangolódás pontosan az, ami a hölgyeknél vágyfokozó hatású. Abban, hogy ne akarjunk minden adandó alkalommal a párunknak esni, segíthet a cikluskövetés módszere is, amely megtanít arra, hogy megvannak a házasságon belül is a „jegyesség napjai”, amikor vágyunk egymásra, de még várnunk kell arra a napra, amikor végre együtt lehetünk: azaz a „következő nászéjszakánkra”. Az önmegtartóztatástól a fokozatos, lassú közeledésen át vezető út egyébként ismert terápiás eszköz például a férfi szexuális működésével és a nő orgazmuskészségével kapcsolatos különböző problémák esetében is.
– Ha összhang van a hálószobában, szükségképpen rendben lesz minden más téren is a párkapcsolat?
– A szex „csak” egy indikátor. Valójában attól lesz jó a házasságunk, s attól leszünk elégedettebbek a szexuális életünkkel is, ha merünk beszélni arról, amit megélünk, ki tudjuk és merjük fejezni, hogy mi mit szeretnénk – először a nappaliban, a konyhában, és utána a hálószobában is. Belegondoltunk már, micsoda ellentmondás, hogy miközben bárkivel eldiskurálunk arról, hogy mi van a munkahelyünkön vagy a gyerekkel az iskolában, aközben azt, ami mélyen és a legszemélyesebben érint minket, a hozzánk legközelebb állókkal sem osztjuk meg? Persze arra van szükség, hogy mindkét félnek legyen valamennyi tapasztalata az önismeret terén. Anélkül, hogy rálátnánk, miben és miért vagyunk (túl)érzékenyek, egyikben sem igen fogunk tudni előrelépni. És nem elég pár önsegítő könyvet elolvasni. Őszintén tudom javasolni mindenkinek, hogy ha eltelt már akár egy fél év, és érdemben nem sikerült előrébb lépni, akár csak hat–nyolc alkalom erejéig keressen fel egy hiteles segítő szakembert, s ha kialakul a bizalmi légkör, és „működik a kémia” (mert bizony nem minden segítő passzol minden klienssel), az tényleg sokat tud segíteni. Kimozdít. Továbblendít. Önmagában attól, hogy nem nézünk pornót, még nyilván nem fogjuk tudni jobban megfogalmazni, mire vágyunk, s mivel nem vagyunk elégedettek.
– Visszatérve a kiinduló kérdéshez: ez azt is jelenti, hogy amikor egy kamasz pornót néz, és/vagy önkielégítést végez, valójában valami másra vágyik?
– Igen. Megértésre, figyelemre, szeretetre, kapcsolódásra. Mint mindannyian. Egy paptól hallottam, és igen találónak érzem a következőt: az ember nem kielégülésre, hanem kiegészülésre vágyik.
– Akkor hát a bűnként való megbélyegzés és a tiltás sulykolása meg a tabusítás helyett nem volna jobb arra koncentrálni, hogy a kamaszunk vajon miért áhítozik több szeretetre és kapcsolódásra, és ezt a vágyát kielégíteni?
– Semmiképp nem szeretném a szülőkre ráterhelni, hogy ha pornót néz a gyerekük, akkor ez azt jeleni, hogy nem szeretik őt eléggé. Ez sokkal összetettebb dolog. És még egyszer: azért lenne fontos védeni a gyerekeket a pornótól, mert gépies, állatias, és köze sincs ahhoz, amilyen a szexualitás a valóságban. Teljesen hamis képet alakít ki, amit aztán nem kis munka és nem kevés ideig tart letisztítani. Onnan is van gyógyulás, csak nagyon nem mindegy, milyen gyakran és mennyi ideig volt használó az ember. De tényleg
jobb lenne a pornó szörnyűsége helyett arról beszélni többet, hogy a szexualitás milyen csodálatos, és Isten azért teremtette, hogy a férfi és a nő megélhesse ezt a csodát a maga teljességében.
Szent II. János Pál pápa tanítása, A test teológiája például zseniális ebből a szempontból, vagy ajánlhatnám – ha újra lehetne végre kapni – a Jó hírek a házasságról és a szexualitásról című könyvet is.
Az önkielégítés azért más tészta, mert a kamaszok kezére vagy nadrágjára nem tehetünk lakatot. A kamaszkorban alakul az identitásunk, és gyakran előfordulhatnak szorongós helyzetek, amikre észrevétlenül kialakulhat ez a fajta „megoldás”. Én azt látom, a legfontosabb védőfaktorok a jó/bizalmi kapcsolatok. Ha egy kamasznak vannak igazi barátai, van egy jó közössége, tud – és néha van igénye – beszélgetni a szüleivel, le vannak foglalva a szabad kapacitásai pl. sportol, de van valamennyi pihenőideje is, akkor a legnagyobb esély, hogy nem lesznek káros függőségei.
Amikor beszélgetünk velük, jó, ha nem „direkt” módon, nem is kell pont a szexualitásról, hanem akár csak arról, milyennek látják a tanáraikat, az osztálytársaikat, mit szeretnek együtt csinálni a barátaikkal, esetleg a szerelmeikről, a párkapcsolataikról – ha nyitottak erre. Nagyon fontos, hogy a tanácsokat, utasításokat és didaktikus tanmeséket messziről elkerüljük. Ehelyett jelezzük vissza, ha érdekesnek találjuk, amit mondanak, és ahhoz kapcsolódjunk. Ha van releváns tapasztalatunk, akár osszunk meg valamit őszintén a saját kamaszkorunkból, bukdácsolásainkból, hogy érezzék, mi sem voltunk/vagyunk tökéletesek. Ér olyat is mesélni, amire nem vagyunk büszkék… Annál többet nemigen tehetünk, mint hogy biztosítjuk a kereteket, hogy a kamaszainknak legyen kedvük kapcsolatba lépni velünk, odajönni hozzánk, és beszélgetni. És ha egy hónapban csak egyszer kerül sor arra (a kamaszok szeretnek hosszan elvonulni), hogy megkérdezik: „Apa/anya, figyelj, szerinted hogy van ez meg az…?” – akkor dobjunk el kapát-kaszát, tegyünk félre minden mást, feladatot, fáradtságot, és szenteljük nekik a teljes figyelmünket.
