A rózsa az egyik legkorábban nemesített virág, számtalan színben és formában találkozhatunk vele a szerény vadrózsától az arasznyi átmérőjű, illatos tearózsáig. Különleges szépsége, szirmainak átláthatatlan titokzatossága és varázslatos illata szinte kijelölte arra, hogy többletjelentést hordozó szimbólummá fejlődjék.
A rózsa jelképe Szűz Máriának, akit a loretói litánia egyik sorában titkos értelmű rózsának nevezünk. Ugyanakkor az isteni szeretet szimbóluma is, mely magában foglalja Jézus áldozatának emlékét. A magyar folklórban a rózsa a viruló szerelemre és a természetfölötti erőre utal. Ilyenkor, pünkösd környékén csodálhatjuk meg a pünkösdi rózsát, bazsarózsát is, mely ugyan nem rokona a kertek királynőjének, de szimbolikája hasonló.
Piros rózsa, fehér rózsa
Az ókori görög mitológiában a rózsa Aphroditénak, a szerelem istennőjének virága, aki szerelmeséhez, Adoniszhoz igyekezve megsebezte magát, s lehulló vércseppjeiből piros virágok fakadtak a tövises bokron. Az, hogy a rózsa a vértől piros, egy Krisztus-legendában is megjelenik, mely szerint Jézus lába úgy felsebződött a keresztúton, hogy az festette pirosra a rózsa szirmait. A vadrózsa öt szirma Krisztus öt szent sebére utal. A katakombák festményei alapján a kora keresztény időkben a mennyország szimbóluma volt a rózsa. A katakombák fala eredetileg fehérre volt festve, és a paradicsomkertet jelenítették meg rajta: sok színes virággal, éneklő madarakkal, áradó, tiszta vizű patakokkal, s természetesen Jézus és a szentek, bibliai történetek tűntek fel e képeken. A közösség felfogása szerint „békében nyugvó” társaik már a feltámadás előszobájában pihennek, és kedves figyelmességnek érezték, hogy már álmukban is a mennyország előképei vegyék őket körül. Sajnos a katakombák felfedezése idején e festmények jelentős részét levésték a falakról, és eladták ereklye gyanánt, de néhány nehezebben fellelhető folyosó érintetlen maradt, s ezek alapján elképzelhetjük, milyen örömteli és gyönyörű lehetett az első keresztények reményteljes temetője, ahogy ők nevezték, hálóterme, dormitóriuma, így a Szent Callixtus-katakomba is, ahol piros rózsák hirdetik a mennyország reménységét. Ugyanakkor Szent Ciprián a Krisztus utáni II. században a vértanúság jelképeként használta a rózsát.
Már az V. századtól megjelenik a rózsa a Szűzanya jelképeként. Sedulius ókeresztény költő Máriához írott himnuszában „tövisek között nőtt rózsának” nevezi az Istenanyát, amivel kifejezi tisztaságát, szeplőtelen voltát. Mária az új Éva, aki a tövises szár helyett végre virágot bont, és beteljesíti a női hivatást, méhében hordozva Isten Fiát. A fehér rózsa tisztaságának a szimbóluma, míg a piros önfeláldozó szeretetét jelképezi, ezek gyakran megjelenő virágok a szentképeken.
Számos Mária-jelenés során érzékelték a látnokok, hogy rózsa- vagy liliomillat töltötte be a teret, vagy csak ez a különleges illat jelezte a Szűzanya jelenlétét. Más szentek esetében is megjelenik a rózsaillat, például Árpád-házi Szent Margit sírjának feltárásakor is ezt tapasztalták a jelenlévők. Az illat valaminek az esszenciája, legbelsőbb lényege, mely a mélyebben meghúzódó jelentésre irányítja figyelmünket. Az illatoknak nagyon erős a felidéző erejük, így a rózsaillat is magában hordozza mindazt, amit a rózsa jelenthet számunkra.
Forrás: Pixabay
Csodálatos virágok
A rózsacsodáról nekünk, magyaroknak azonnal eszünkbe juthat Árpád-házi Szent Erzsébet rózsává változott kenyere, de guadalupei megjelenésekor is rózsákkal hitelesítette a Szent Szűz a portugál püspök előtt a bennszülött látnok pásztor történetét, hiszen ez a virág akkor még ismeretlen volt Mexikóban, mégis piros rózsákkal volt telehintve a domboldal. Szent Bernadett is piros rózsákat látott a szépséges Hölgy lábfején a lourdes-i barlangban. Mint fentebb már említettem, az 1400-as évektől ismert loretói litánia nevezi a Szűzanyát titkos értelmű rózsának (Rosa Mystica), s ennek a szimbólumnak mélyebb kifejtését kapta meg Pierina Gilli olasz ápolónő magánkinyilatkoztatásában a második világháborút követő évtizedekben. Hófehér ruhában látta a Szűzanyát, s palástjának vállán és közepén három rózsa helyezkedett el: a fehér az imádság, a vörös az engesztelés, a sárga pedig a bűnbánat jeleként. A látnok szerint ezekre buzdít minket a Szűzanya, a titkos értelmű rózsa, akinek a látomás alapján készült szobra az egész világon elterjedt.
A rózsafüzér (más nyelveken rózsakorona, rosarium) szintén erősítette e kép megszilárdulását és elterjedését. A domonkos rend az 1300-as évektől imádkozza a legszentebb imádságokból összeállított, a titkok segítségével az egész üdvtörténetet végigelmélkedő imafüzért, mely évszázadokon át az egyik legfontosabb segédeszközünk lett az imához. Az imádságok úgy peregnek egymás után, mint a rózsa szirmai, vagy olyanok, mint egy gyönyörű virágoskert. Az Ószövetséget idézve az imádság jó illatáról szoktunk beszélni, amely áldozatként száll az Úr elé. A rózsafüzér imádkozása is megfogalmazható ilyen jó illatú imádság gyanánt, különösen édes, átható rózsaillatot áraszthat. Hogy ez mindig betöltse a világot, az 1600-as években megalapították az örök rózsafüzér kezdeményezést, amelynek tagjai vállalták, hogy egy véletlenszerűen rájuk osztott órában egy éven át végigimádkozzák a rózsafüzért, hogy így folyamatosan jelen legyen a világban ez az imádság. A délvidéki magyar búcsújárók az egymást követő imádságokat rózsakoszorúként ajándékozták a Szűzanyának a népének szerint: „Mária kertjében kinyílott a rózsa, jertek, hív társaim, kössük koszorúba! Égi virágokkal fel van ékesítve, tegyük fel kegyes Szűzanyánk fejére!”
A sokoldalú rózsa mindig a szentség, az Istenhez tartozás jelképe volt. A makulátlan Istenanya és az őt követő szent nép összetartozásának jele a rózsafüzér és a Rosa Mystica-szobrok tisztelete. Ugyanakkor a rózsa Krisztus-szimbólum is, a kereszt tövében gyakran ábrázolták e virágot a reneszánsz festők. Ehhez hasonlóan a magyar folklórban a rózsa férfi- és női szimbólum egyaránt lehet. A népdalokban gyakran jelenik meg a megszólított szerelmes rózsa, rózsám néven, s ez utalhat legényre és leányra is. Máskor a rózsa magát a szerelmet jelenti a népdalokban („Gerencséri utca, végig piros rózsa…”), s a rózsa leszakajtása a testi szerelem teljes élvezését rejtő szimbólum.
Falfestményrészlet a Priscilla-katakombából
Forrás: Wikimedia Commons
Mesebeli kert
A népmesékben szintén fontos motívum a rózsa, a lelkierő és gyakran a varázserő, a természetfeletti tudomány szimbólumaként. A Rózsa és Ibolya című mesében vagy a Rózsa királyfiban a főszereplő világszép legény. A Világszép Sárkány Rózsa vagy az Ördög Rózsa című mesében azonban Rózsa leány, akit meg kell szabadítani ördög édesapjától vagy az őt fogva tartó sárkánytól. A leánynak természetfeletti ereje van, a legénynek adott nehéz feladatokat ő oldja meg.
A rózsa mint virág a gazdagság és erő szimbóluma, akár fizikai, akár szellemi értelemben. A rózsát nevető királykisasszony, akinek lába alól aranypénzek hullanak, könnyek helyett pedig gyöngyök peregnek a szeméből, a tisztaság, jóság és szépség megtestesítője, aki bár naiv, és jót feltételez mindenkiről, s ezért egy időre le lehet győzni, végső soron ő győzedelmeskedik. A királyfi gonosz dajkája és annak lánya megvakítják, és ledobják egy hídról – azaz nem engedik neki, hogy megtalálja az életét férje oldalán, sőt, igyekeznek elrabolni az életét, de egy jóravaló halász megmenti, és a lány utasítására a szájából hulló rózsákat eladva vissza tudja vásárolni a kivágott szemeket. A rózsa, a természetfeletti erőhöz és a szeretethez fűződő szimbólum tudja visszaadni az elvesztett szemeket, azaz a lélek belső látását, valamint a továbblépéshez, az aranypénzt lépéshez szükséges erőt, amikor a láb gyenge, és a szem nem létezik.
A Zöld Péter című mesében a főhős megment egy rózsabokrot, amely végül az ölébe fogadja, így a mindent látó királykisasszony nem találja meg a férfit. Egy másik változatban az elrejtőző legény rózsává változik, a királykisasszony a mellére tűzi, és saját mellén persze nem keresi a próbára vállalkozót. A kornyadozó rózsabokor egy kis gondoskodástól virágba borul, és szükség esetén a leghatékonyabb segítőtársa lesz a főhősnek. Ott a lehetőség, hogy meglegyen ez a belső erő, amely szükség esetén el tud rejteni, felül tudja múlni a mindent látó királykisasszony varázserejét, de törődéssel, lemondással jár a megerősítése, hiszen a legénynek le kell mondania a vizéről, melyet a hosszú, pusztai vándorlás során nélkülözni fog, de ha nem locsolja meg vele a rózsabokrot, nem képes kiállni a próbát.
A szépség és a szörnyeteg című mese bizonyos változataiban a legkisebb leány rózsát kér. Kívánságát a messze induló apa igyekszik teljesíteni, de csak a vaddisznó kertjében talál rózsát, amelyért cserébe oda kell adnia a gyermekét. Ezekben a mesékben e virág magának a mesehősnek a jelképe, aki elrejtőzik, és rózsaként nem ismerik fel, illetve a másik esetben az egész szépen gondozott, különleges kert a mesehős szimbóluma. Ez jelzi, hogy nem közönséges dúvadról van szó, hanem elvarázsolt királyfi várja szabadulását és mátkáját.
A rózsa útnak indít, és ott vár az út végén, magában hordozza a teljességet, a beteljesült szerelmet. Szépsége túlmutat önmagán, s az Istenhez kapcsolódó, általa élő ember jelképe lesz, aki kiemelkedik környezetéből, nem húzzák le és pusztítják el a mindennapok gondjai, illata betölti az egész kertet. Isten virágoskertjében hasonlóan növekedhetünk mi is, ahogy a népdal mondja: „Mi vagyunk a rózsák.” Isten nagyon szeret szimbólumokban kommunikálni velünk, pontosan tudja, hogy egy-egy dolog milyen húrokat pendít meg akár az egész emberi közösség, akár az egyes ember lelke mélyén. A csodák, látomások üzenetet közvetítenek, s nem a látványosság vagy az érdekesség a céljuk. Talán ezért is érdemes jobban megismerni a szimbólumok rejtélyes világát, mert általuk jobban érthetjük Isten üzenetét. S ha a Szűzanya rózsákkal körülvéve jelenik meg, az évezredes hagyományokhoz kapcsolja aktuális üzenetét.
