Kétezer éve minden korban igaz a tény, hogy Jézus igazságának ismeretében egyetlen lehetőségünk marad, ez pedig a misszió. Nincs B opció. Ő vagy az, akinek mondta magát, és akkor ennek híre lángra lobbantja a búzamezőket, vagy nem hiszünk neki, és akkor haza kell mennünk, mert valamiféle kultúrtermékkel tovább házalni nincs igazán értelme.
Már a neves lelkiségi író, C. S. Lewis is felvetette Keresztény vagyok című könyvében, hogy amikor egyesek azzal jönnek elő, hogy Jézus nagy erkölcsi tanító volt, de nem több, akkor rögtön ellentmondásba is keverednek. Ennek lehetőségét ugyanis, ahogy Lewis megjegyzi, maga Jézus nem hagyta meg számunkra. Ő ennél sokkal többet állított magáról: „Én vagyok az igazság és az élet.” „Aki engem lát, látja az Atyát is.” „Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok.” Ilyesmit persze bárki mondhat. Ezek a kijelentések attól igazán érdekesek, hogy valamit kezdenünk kell velük, elfogadva igaz voltukat, vagy elutasítva őket. Jézus kijelentéseit vizsgálva ennek tükrében csupán két lehetőségünk marad. Az egyik az: elfogadjuk, hogy igaz, amit magáról állított, a másik pedig, hogy elutasíthatjuk ezt. Ebből következően az első esetben ott állunk valakivel szemben, aki maga az igazság, és akiben örök életünk van, a második esetben pedig az illető csupán egyszerű őrültnek tűnik, aki összevissza beszél.
„Én vagyok az igazság”
Jézus nem középszerű, kompromisszumos kijelentéseket tesz, hanem azt állítja magáról, hogy ő a teljes és hiánytalan igazság, akinek személyében maga Isten cselekszik. Más mesterekkel ellentétben nem az az ajánlata, hogy „gyere velem, és én elvezetlek az igazságra”, hanem azt mondja: „Én vagyok az igazság.” Ez pedig radikális és példátlan, egyedülálló kijelentés. (Hosszabban kellene kifejteni, hogy Jézus e kijelentésének voltak-e vallástörténeti előzményei vagy párhuzamai, illetve hogy Jézus szavainak értékével milyen viszonyban vannak a tettei és a halálból való feltámadása, de erre ezen írás keretei nem elegendők. Legyen elég most annyi, hogy feltámadásának ténye mindenképpen szavatolja kijelentéseinek igazságértékét.) Igazság csak egy van, és ha ezt az egyet megtaláltuk, akkor ehhez képest minden más kevesebb, és ennek ismeretében értéktelen. Ha Jézus igazat mondott, akkor minden a helyére kerül: hazaértünk, üdvösségünk, örök életünk van. A másik lehetőség az, hogy Jézus kijelentései nem igazak, akkor azonban ezt az egész keresztény-vallásos bohóckodást be kell fejeznünk, és haza kell mennünk.
Képek forrása: IStock
Ha Jézus a megtestesült Isten, akkor megjelenésével véget ért a történelem. Az események ugyan mennek tovább, de hozzá képest nem lehet újat mondani. A megtestesülés, majd a kereszt eseménye ennek a történelemnek a csúcspontja. Az igazság Jézus, ő ezt állította magáról, s az ő személyében megmutatkozó igazság visszautasíthatatlanul és megkerülhetetlenül szembejön velem, választ vár, szinte provokál tőlem. Ha elfogadom őt, akkor a párbeszédnek azokkal a személyekkel vagy vallásokkal és filozófiákkal, akik és amelyek másként gondolkodnak az igazságról, az ő páratlan személyének ismeretében van még némi lehetősége és mozgástere, de nem túl sok. Hiszen egyetlen igazság van, és az Jézusban ragyog. Az ő személye gyökeresen megváltoztatja a vallási keresés határait. Amióta ugyanis megjelent, és kinyilatkoztatta nekünk Istent, méghozzá közvetlenül, hiszen ő maga Isten, azóta a közvetettség ideje véget ért a vallási keresésben. Erről így ír Ralph Martin Éhezés Istenre című könyvében:
„Vannak közöttünk olyanok – talán mindannyiunkban van ilyen gondolat időnként –, akik jobban szeretnék, ha a rejtett titkok továbbra is rejtve maradtak volna, és nem tárultak volna fel ilyen határozottan és konkrétan, mint Jézusban. Vannak közöttünk olyanok, akik Istent távolinak tartják, és bármit is mondanak éber tudattal, jobban szeretnék, ha távol is maradna. Vannak közöttünk olyanok, akik Istent meghatározhatatlannak és diffúznak tartják, és titokban azt kívánják, maradjon is ilyen. Mert ha Isten meghatározhatatlan és távoli, akkor a mi istenkövetésünk is lehet meghatározhatatlan és távoli, s így megtarthatjuk a »tiszta lelkiismeretünket«. Ha viszont Isten közeli, különleges és konkrét, akkor választ vár tőlünk, ami lehetővé teszi, sőt el is várja életünk teljes átadását. Egy személyes Isten személyes választ követel tőlem, legbensőbb mélységeimben” (26–27).
Isten egészen közel jött Jézusban. Ennél közelebb nem jöhet: megtestesült, elénk lépett. Nemcsak egy szűrőn, egy tanításon, egy rendszeren keresztül áll elénk, hanem úgy, ahogy van. Isten megtestesült. Itt nincs közvetítő rendszer, ő maga áll előttünk. Benne az üzenet közvetlen, ezért kétségbevonhatatlan és félremagyarázhatatlan. Aki ezzel szembesül, annak két választása marad: elfogadja a maga teljességében, vagy elutasítja. Átmenet vagy félmegoldás nincs. Ő az Üdvözítő. A megtestesült Isten, akiben a sorsunk megpecsételődött, akiben meg vagyunk váltva. Benne otthonunk van, hazaértünk. „Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Ő és csak ő képes helyreállítani az életünket. Ennek a meggyőződésnek a birtokában pedig az örömhírnek fel kell robbantania a világot. Ennek a meggyőződésnek a birtokában a misszió az egyetlen lehetőségünk.
A szekularizációs megatrend
A szekularizáció Európában olyan megatrend, amelyet adatok támasztanak alá. Kár volna vitatkozni azzal, hogy az elvilágiasodás folyamata része a mindennapjainknak. Egy tömegbázissal rendelkező népegyházra nézve ez a folyamat Nyugaton végzetes is lehet. Új megoldási javaslatokat, új önértelmezést kíván. A magyar társadalom másként van jelen ebben a folyamatban, a következmények azonban sok szempontból a nyugati trendekhez hasonlók. A magyarok jelentős része jól megvan a kereszténység tömegformái nélkül is. Az más kérdés, hogy a tömegek ebben az összefüggésben, spirituális kapaszkodók nélkül, tényleg jól vannak-e, és hogy egy szellemileg, mentálisan és spirituálisan is száraz magyar közéletben, a mára felfoghatatlanul vulgáris közbeszéd súlya alatt egyáltalán érezhetik-e jól magukat. Eközben azonban az is megfigyelhető, hogy még ebben a szürke és jövőképét tekintve ködös Közép-Európában is gazdagon virágzik a kultúra, néha nem is csak szubkulturális összefüggésekben, s például a kortárs magyar irodalom üdítően gazdag és életadó. Ennek analógiájára azt is ki merem jelenteni, hogy az élet nem csak a kultúrában tör felszínre. Miközben ugyanis egy tömegegyház formái eltűnőben vannak, itt-ott egy-egy forma mégis megelevenedni látszik. A szürke, nyálkás-ködös összképet időről időre mintha alulról jövő ébredési tendenciák változtatnák meg, és e térség is felmutatja az élet lehetőségeit. Az élet meg akar mutatkozni, felszínre akar törni. Ez tapintható. Itthon nagy áttörésekről nem beszélhetünk. Én személy szerint inkább azt érzékelem, hogy mintha ki akarna törni valami. Jézus személyének magával ragadó valósága és ereje érinti a szíveket. E tapasztalat tiszta és eleven, kendőzetlen gazdagsága szomjúságot kelt. A vallásos visszafogottságot, a jólneveltség köntöse mögé rejtőző döntésképtelenséget és a radikalitás erejét elodázni kívánó álszemérmességet manapság sokan szeretnék levetkőzni.
Eközben a szekularizáció fagyos egyeduralmának megroppanási pontjairól értekezik a német Communio online vitafelületén Johannes Hartl is (Neue Offenheit: Was kommt nach der Säkularisierung?), megjegyezve, hogy Franciaországban és Belgiumban éppen a fiatalok közelednek újra az egyházhoz, Németországban a Z generáció tagjai feleannyira gyakran vallják magukat ateistának, mint a szüleik, Nagy-Britanniában a Biblia eladása különösen a fiatal vásárlók körében folyamatosan növekszik, Svédországban pedig egy ifjúsági felmérés nemrég Jézust azonosította a 2025-ös év legnépszerűbb influenszereként. A nagy intézményes megoldások sem futnak mindenütt zátonyra. Az eucharisztikus kongresszus itthon is kiemelt figyelmet kapott, nagy lelki mélységeket érintve zajlott le, és sok gyümölcsöt hozott. A nagyvilágra tekintve a pápa, sőt maga a pápaság – a konkrét pápa személyétől szinte függetlenül – vonzza az emberek figyelmét. A pápa szava erkölcsi viszonyítási pont – manapság talán az utolsó –, amely nem marad figyelem nélkül. Ha a magyar egyház profi vállalat volna, minden bizonnyal jobban figyelne arra, hogy kínálatát a kereslethez igazítsa. A kereslet pedig valahol a fiatalok növekvő érdeklődése körül lokalizálható. Az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség idén a harmadik ificsoportját indította el Budapesten, ami mostanra több száz fiatalt érint. A Schönstatt Mozgalom ÉlesztŐ elnevezésű utcai missziókat tart szerte az országban. A Tűz és fény szentségimádások évek óta zsúfolásig tele vannak a kelenföldi templomban. Ezek a kezdeményezések erősen Jézus-fókuszúak. Az ima, a Jelenlét tapasztalata adja a dinamikájukat. És… már nem maradnak radar alatt, már akkorák, hogy látszanak. A fókuszáltság persze gyakran hiányzik Magyarországon. Egyes kezdeményezések, jóllehet nem észrevétlenek, de elszigeteltek, ami az erők elaprózódásához vezet. Akiben van missziós tűz, és nem bénítja meg semmilyen belső vagy külső kompromisszum, annak tevékenysége a legtöbbször nem jól szervezett és nem nagy ívű.
Bővizű folyó
A patakok azonban nem maradnak elrejtve. Elő-előtörnek, főleg a fiatalok körében, akik többre vágynak. Míg húsz évvel ezelőtt elegendő volt egy ködösebb, kevéssé konkrét, gyakran kulturális mázzal leöntött igehirdetés, addig ma kifejezetten nagy a szomjúság a többre. Arra, hogy beszéljünk a valóság teljességéről. Az imáról szóló igehirdetés fontosabb, mint korábban. A Jézusról szóló kérügma megkerülhetetlen. A mellébeszélés ma nem trend. A bennünket körülvevő valóság megváltozása biztosan hat arra, hogy az ébredés, a megtérések jellege is változik. Gondolok itt a gyorsan átalakuló világra, amely a digitalizáció, az online jelenlét és a mesterséges intelligencia hatása alatt egészen új csatornákat keres, és másfajta érzékenységeket is mutat. Jobb tartalmakat tudunk készíteni, mint valaha, és készítünk is ilyeneket, megdöbbentő minőségben. Jézus megszólal a Z generáció számára. A nagy ébredési események a legtöbbször új tereket kerestek. Assisi Szent Ferenc testvérei a városokban akartak jelen lenni, John Wesley-ék a szabadban, a nyílt mezőn prédikáltak, a XIX. századi walesi ébredések bányaterületeken, az Azusa utcai pünkösdi események Los Angelesben pedig a XX. század elején egy raktárépületben zajlottak. Kicsoda Jézus? A páratlan, a hiánytalan, a teljes valóság; Isten végtelensége áll előttünk benne. Ezzel szembesülve pedig olyan folyamatok indulnak el bennünk és körülöttünk, melyek megszelídíthetetlenek, megzabolázhatatlanok és beláthatatlanok.
A világban az utóbbi években csak fokozódott a politikai és társadalmi bizonytalanság. A hitelesség mint olyan gyakorlatilag megszűnőben van, hiába kutakodunk tekintélyszemélyek után. Az orientációs pontként szolgáló kapaszkodók szédületes ütemben szívódnak fel. Közép-Európában enerváltság tapasztalható. Az ilyen pillanatokban szokott túláradni a kegyelem. Az ébredés – az a pillanat, amikor tömegek fordulnak hasonló tapasztalatban őszintén Isten felé – növekvő lehetőségét éppen a növekvő közéleti bizonytalanság és politikai feszültség tendenciáival érzem párhuzamosnak. Az ilyen pattanásig feszülő helyzetekben a várakozás felfokozott, és egy-egy pillanatra meg is látjuk az előbukkanó bővizű folyót. Kicsoda Jézus? Ő az igazság? Az egyetlen, a hiánytalan, a teljes. És mint ilyen, megszelídíthetetlen, megzabolázhatatlan. A felfokozottan éhes, várakozásokkal teli korokban ez az Arc, amely mindig az éhségünkre sóvárog, még nagyobb erővel mutatja meg magát, válaszul a még nagyobb sóvárgásra. Ismerve őt – amennyiben tényleg teret engedtünk neki, és befogadtuk – mi nem tehetünk mást, mint mindenünket megfeszítve szóvá tesszük és hirdetjük, hogy „meglátogatott bennünket felkelő Napunk a magasságból”. Akkor is, ha csak kevesen vagyunk, beszélnünk kell, mert „a hit hallásból ered”, és egy apostoli létszám ehhez pontosan elegendő. Ő pedig – ezt a sóvárgást, ezt a felfokozott vágyat látva – nem tehet mást, nem fog mást tenni, mint hogy feltárja Arcát. Egészen ragyogóan. A körülöttünk tapasztalható felfokozottság bennem azt az érzést kelti, hogy egy ilyen, kegyelmi időben élünk ma. Szomjúságunk mozgatni kezdi az eseményeket… Hogy ez így van-e, azt az ő kezébe teszem. Attól függetlenül azonban, hogy a kor éppen mit indukál a belső, spirituális folyamatok tekintetében, kétezer éve minden korban igaz a tény, hogy az ő igazságának ismeretében egyetlen lehetőségünk marad, ez pedig a misszió. Nincs B opció. Ez a szűk ösvény. Ő vagy az, akinek mondta magát, és akkor ennek híre lángra lobbantja a búzamezőket, vagy nem hiszünk neki, és akkor haza kell mennünk, mert valamiféle kultúrtermékkel tovább házalni nincs igazán értelme. Én már meghoztam a döntést…
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2026. február
1600 Ft