2024 októberének végén, némileg váratlanul tette közzé Ferenc pápa legújabb enciklikáját, mellyel mintegy zárójelbe tette az éppen akkor befejeződő püspöki szinódus záródokumentumát. Az alábbiakban a Szent István Társulat gondozásában hamarosan magyarul is megjelenő Dilexit nos, azaz Szeretett bennünket kezdetű könyvecske bevezető, valamint jezsuita vonatkozású szakaszait olvashatjuk Tőzsér Endre fordításában.
„Szeretett bennünket” – mondja Szent Pál Krisztusra utalva (Róm 8,37), mert rá akar ébreszteni, hogy ettől a szeretettől semmi sem „szakíthat el bennünket” (Róm 8,39). Pál azért állította ezt bizonyossággal, mert maga Krisztus biztosította róla tanítványait: 1. „Szerettelek benneteket” (Jn 15,9.12). Azt is mondta nekünk: „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15,15). Nyitott szíve megelőz bennünket, és feltétel nélkül vár ránk. Semmit sem kíván meg előzetesen ahhoz, hogy szeressen bennünket, és felkínálja nekünk barátságát: „ő szeretett bennünket elsőként” (1Jn 4,10). Jézusnak köszönhetően „mi megismertük Isten irántunk érzett szeretetét, és hittünk” ebben a szeretetben (1Jn 4,16).
2. Jézus szeretetének kifejezésére gyakran használják a szív szimbólumát. Egyesek azon tűnődnek, van-e még ennek ma is érvényes jelentése. De amikor megkísért bennünket, hogy a felszínen evickéljünk, hogy rohanásban éljünk, nem is tudva, mi végre élünk, hogy telhetetlen fogyasztóvá váljunk egy olyan piac gépezetének rabszolgáiként, amelyet nem érdekel létünk értelme, akkor vissza kell szereznünk a szív fontosságát. [1]
[…]
A szívből kiindulva megváltozhat a világ
9. Ebben a folyékony világban újra a szívről kell beszélni. Arra kell figyelni, ahol minden rendű és rangú ember megalkotja szintézisét; ahol a konkrét ember minden más erejének, meggyőződésének, szenvedélyének és döntésének a forrása és gyökere van. De mi sorozatfogyasztók társadalmában élünk, akik napról napra élnek, akiket a technológia ritmusa és zaja ural, és nincs sok türelmük a benső világuk által igényelt folyamatokhoz. A mai társadalomban az embert „az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti a középpontot, önmaga középpontját”. [6] „A mai ember ugyanis gyakran testileg-lelkileg kimerült, szétesett, szemlátomást nincs belső vezérlő elve, mely egységet és harmóniát teremtene lényében és cselekedeteiben. A meglehetősen elterjedt viselkedési modellek sajnos túlzásba viszik az ember racionális-technológiai dimenzióját, vagy épp ellenkezőleg, az ösztönös dimenzióját.” [7] Hiányzik a szív. […]
29. A szív komolyan vétele társadalmi következményekkel jár. Ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja, „az egész földet és azokat a feladatokat látva, amelyeket együtt megtehetünk az emberi nem jobb sorsa érdekében, valamennyiünk szívének meg kell változnia”. [20] Mert „azok az egyensúlyzavarok, amelyektől a mai világ szenved, azzal az alapvetőbb egyensúlyzavarral függnek össze, amely az ember szívében gyökerezik”. [21] A világ drámái tekintetében a zsinat arra biztat, hogy térjünk vissza a szívhez. Kifejti, hogy az ember „benső valójával az egész mindenséget felülmúlja: ebbe a mély benső világba tér vissza, amikor a szívébe fordul, ahol Isten várja őt, aki a szíveket vizsgálja (vö. 1Sám 16,7; Jer 17,10), s ahol ő maga Isten tekintetétől kísérve dönt saját sorsáról”. [22]
30. Ez nem jelenti azt, hogy túlságosan magunkra hagyatkozunk. Legyünk óvatosak: vegyük észre, hogy szívünk nem elégséges önmagának; törékeny és sebzett. Ontológiai méltósága van, ugyanakkor méltóságteljesebb életre kell törekednie. [23] A II. vatikáni zsinat is azt mondja, hogy „az evangélium kovásza felébresztette és folyamatosan ébreszti az emberi szívben a méltóság visszafoghatatlan vágyát”, [24] de ahhoz, hogy ennek a méltóságnak megfelelően éljünk, nem elég ismerni az evangéliumot, vagy mechanikusan teljesíteni, amit parancsol nekünk. Szükségünk van az isteni szeretet segítségére. Forduljunk Krisztus Szívéhez, lényének középpontjához, mely az isteni és emberi szeretet égő kemencéje, az ember által elérhető legnagyobb teljesség! Ott, abban a Szívben ismerjük fel végre önmagunkat, és tanulunk meg szeretni.
31. Végső soron ez a szent Szív a valóság egyesítő elve, mert „Krisztus a világ szíve; halálának és feltámadásának húsvétja a történelem középpontja, amely neki köszönhetően az üdvösség történelme”. [25] Az összes teremtmény „velünk együtt és rajtunk keresztül a közös végcél felé halad, ez pedig Isten, a maga transzcendens teljességében, ahol a feltámadt Krisztus átölel és megvilágít mindent”. [26] Krisztus Szíve előtt kérem az Urat, hogy még egyszer essen meg a Szíve ezen a sebzett földön, amelyen közülünk valóként akart élni. Árassza ki világosságának és szeretetének kincseit, hogy világunk, mely háborúk, társadalmi-gazdasági egyensúlyvesztések, fogyasztói magatartás és a technológia emberellenes használata között vergődik, vissza tudja szerezni azt, ami a legfontosabb és legszükségesebb: a szívet. […]
La Colombière Szent Kolos
125. Amikor La Colombière Szent Kolos tudomást szerzett Alacoque Szent Margit tapasztalatairól, azonnal védelmezőjévé és terjesztőjévé vált. Különleges szerepet játszott a Szent Szív tiszteletének megértésében és elterjesztésében, de az evangélium fényében való értelmezésében is.
126. Míg Alacoque Szent Margit egyes kifejezései, ha félreértjük őket, arra késztethetnek, hogy túlságosan bízzunk saját áldozatainkban és felajánlásainkban, Szent Kolos rámutat arra, hogy Krisztus Szívének szemlélése, ha hiteles, nem önelégültséget vált ki, de tapasztalatokban vagy emberi erőfeszítésekben való dicsekvést sem, hanem leírhatatlan ráhagyatkozást Krisztusra, amely békével, biztonsággal és elszántsággal tölti el életünket. Ezt az abszolút bizalmat nagyon jól kifejezte egyik híres imájában: „Istenem, annyira meg vagyok győződve arról, hogy vigyázol mindazokra, akik benned remélnek, és hogy semmiben sem szenvednek hiányt, akik mindent tőled várnak, hogy elhatároztam, ezentúl aggodalmaskodás nélkül élek, és minden gondomat rád bízom […]. Reményemet sosem veszítem el, hanem életem utolsó leheletéig megőrzöm, s így hiábavalóak lesznek a pokol összes démonának erőfeszítései, hogy elragadják tőlem […]. Mások várják csak boldogságukat vagyonuktól vagy képességeiktől, mások támaszkodjanak csak életük ártatlanságára vagy vezeklésük szigorára, vagy jótékonykodásaik magas számára, vagy imáik buzgóságára […], nekem, Uram, minden bizodalmam a saját bizalmam; ez a bizalom soha senkit nem csalt meg. Biztos vagyok tehát abban, hogy örökké boldog leszek, mert szilárdan remélem, hogy az leszek, és mert te vagy az, Istenem, akitől remélem.” [119]
127. Szent Kolos 1677 januárjában írt egy feljegyzést, mely felett néhány olyan sor olvasható, amelyek a saját küldetésével kapcsolatos bizonyosságára utalnak: „Felismertem, hogy Isten hasznomat akarja venni azáltal, hogy igyekszem teljesíteni kívánságait azzal az áhítattal kapcsolatban, amelyet egy olyan személy ajánlott nekem, akivel Ő nagyon bizalmasan érintkezik, és akinek segítségére az én esendő voltomat kívánta felhasználni. Már sok embernek javasoltam ezt az áhítatot”. [120]
128. Érdemes észrevennünk, hogy La Colombière lelkiségében gyönyörű összhang van Szent Margit gazdag és szép lelki élménye és az ignáci Lelkigyakorlatok nagyon konkrét szemlélődése között. A lelkigyakorlatok hónapja harmadik hetének elején ezt írta: „Két dolog rendkívül megindított, és egész idő alatt ezek foglalkoztattak. Az első az a készség, amellyel Jézus Krisztus elindul, hogy találkozzon azokkal, akik keresik őt […]. Szíve a keserűség tengerébe merül: az összes szenvedély elszabadult bensőjében, egész természete megrendül, és mindezen zavarok és kísértések közepette Szíve egyenesen Istenhez megy, nem tesz egyetlen rossz lépést sem, nem habozik arra az oldalra állni, amelyet az erény és a legmagasabb erény sugall neki. […] A második dolog ugyanennek a Szívnek a viselkedése Júdással, aki elárulta; az apostolokkal, akik gyáván elhagyták; a papokkal és az őt ért üldöztetés többi elkövetőjével. Bizonyos, hogy mindez a gyűlölködő vagy háborgó neheztelés legkisebb érzését sem volt képes kiváltani benne […]. Tehát ezt a keserűség és ridegség nélküli Szívet képzelem magam elé, melyet igazi gyengédség tölt el ellenségei iránt.” [121]
[…]
Visszhangok a Jézus Társaságában
143. Láttuk, hogyan kapcsolta össze La Colombière Szent Kolos Alacoque Szent Margit lelki tapasztalatát a Lelkigyakorlatok javaslatával. Úgy gondolom, hogy a Szent Szív helye Jézus Társaságának történetében megérdemel néhány szót.
144. Jézus Társaságának lelkisége mindig „az Úr benső ismeretét” javasolta, „hogy jobban szeressem és kövessem”. [139] Lelkigyakorlataiban Szent Ignác arra biztat, hogy helyezkedjünk el szemben az evangéliummal, amely arról szól, hogy „lándzsával megnyitották [Jézus] oldalát, melyből víz és vér folyt”. [140] Amikor a lelkigyakorlatozó Krisztus megnyitott oldala előtt áll, Ignác azt javasolja, hogy lépjen be Krisztus Szívébe. Ez az egyik módja annak, hogy saját szívünket érettebbé tegyük az „érzelmek mesterének” keze által, ahogyan azt Fáber Szent Péter megfogalmazta Szent Ignáchoz írt egyik levelében. [141] Említi ezt Juan Alfonso de Polanco jezsuita is a Szent Ignácról szóló életrajzában, melyben elismeri, hogy „[Contarini bíboros] Ignác atyát az érzelmek mesterének találta”. [142] A Szent Ignác által javasolt beszélgetések a szív eme nevelésének lényegi részét képezik, mert a szívünkkel érzünk és ízlelünk egy evangéliumi üzenetet, és beszélgetünk róla az Úrral. Szent Ignác azt mondja, hogy közölhetjük dolgainkat az Úrral, és kérhetünk tőle tanácsot velük kapcsolatban. Minden lelkigyakorlatozó felismerheti, hogy a lelkigyakorlat során egy szívtől szívhez szó párbeszéd zajlik.
145. Szent Ignác a szemlélődéseket a Megfeszített lábánál fejezi be. Arra biztatja a lelkigyakorlatozót, hogy nagy szeretettel forduljon a megfeszített Úrhoz, és kérdezze meg tőle – „ahogyan az ember a barátjával vagy egy szolga az urával beszél” –, hogy mit tegyen érte. [143] A Lelkigyakorlatok útvonala a „Szeretet befogadására irányuló szemlélődésbe” torkollik, ebből hálaadás fakad, valamint az „emlékezet, az értelem és az akarat” felajánlása a Szívnek, amely minden jó forrása és eredete. [144] Az Úrnak erre a belső ismeretére nem megvilágosodásaink és erőfeszítéseink által jutunk el, hanem ajándékként kell kérnünk.
146. Ugyanez a tapasztalat áll azon jezsuita papok hosszú sora mögött, akik kifejezetten Jézus Szívére hivatkoztak: így például Borgia Szent Ferenc, Fáber Szent Péter, Szent Alonso Rodríguez, Álvarez de Paz atya, Vicente Caraffa atya, Kasper Drużbicki atya és még sokan mások. 1883-ban a jezsuiták kijelentették, hogy „Jézus Társasága örömmel és hálatelt lélekkel fogadja és elfogadja a legszelídebb terhet, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus bízott rá, azt tudniillik, hogy gyakorolja, előmozdítsa és terjessze az ő isteni Szíve iránti tiszteletet”. [145] 1871 decemberében Pieter Jan Beckx atya Jézus Szentséges Szívének szentelte a Társaságot, és annak jeleként, hogy ez még mindig jelen van a Társaság életében, Pedro Arrupe atya 1972-ben ismét megtette ezt, a következő szavakkal kifejezett meggyőződéssel: „Szeretnék mondani a Társaságnak valamit, amiről úgy érzem, nem szabad hallgatnom. Noviciátusom óta mindig meg voltam győződve arról, hogy az úgynevezett »Szent Szív-tiszteletben« az ignáci szellem legmélyének szimbolikus kifejezését találjuk, s ez a tisztelet rendkívüli hatékony – ultra quam speraverint – mind a saját tökéletességünk, mind az apostoli termékenység szempontjából. Ez a meggyőződés még ma is bennem él. […] Ebben az áhítatban van lelki életem egyik legmélyebb forrása”. [146]
147. Amikor Szent II. János Pál arra kérte „a Társaság összes tagját, hogy még nagyobb buzgalommal mozdítsák elő ezt az áhítatot, mely jobban megfelel korunk reményeinek, mint valaha”, ezt azért tette, mert felismerte a Krisztus Szíve-tisztelet és az ignáci lelkiség közötti szoros kapcsolatot, minthogy az a vágy, hogy „az Urat közelről megismerjük” és „párbeszédet folytassunk” vele, szívtől szívhez, „a Lelkigyakorlatoknak köszönhetően jellegzetessége az ignáci lelki és apostoli dinamizmusnak, mely teljesen Isten Szíve szeretetének szolgálatában áll”. [147]
[…]
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2024. december – 2025. január
1800 Ft
Befejezés
217. Az ebben a dokumentumban foglaltak alapján ráébredhetünk arra, hogy a Laudato si’ és a Fratelli tutti szociális enciklikákban leírtak nem idegenek a Jézus Krisztus szeretetével való találkozásunktól, hiszen e szeretetből merítve képessé válunk testvéri kötelékek szövésére, minden emberi lény méltóságának elismerésére és közös otthonunk együttes gondozására.
218. Ma mindent megvesz és mindenért fizet az ember, és úgy tűnik, hogy saját méltóságérzetünk a pénz erejével megszerezhető dolgoktól függ. Csak arra ösztönöznek, hogy felhalmozzunk, fogyasszunk és szórakozzunk, egy olyan lealacsonyító rendszer foglyaiként, amely nem engedi, hogy közvetlen és földhözragadt szükségleteinken túlra tekintsünk. Krisztus szeretete kívül van ezen a perverz gépezeten, és egyedül ő szabadíthat meg bennünket ettől a lázas önkívülettől, ahol már nincs helye az ingyen szeretetnek. Ő képes szívet adni ennek a földnek, és képes újra felfedezni a szeretetet ott, ahol azt hittük, hogy a szeretetre való képesség végérvényesen elhalt.
219. Az egyháznak is szüksége van szívre, hogy Krisztus szeretetét ne váltsák fel elavult struktúrák, más korok rögeszméi, saját mentalitásunk imádata, mindenféle fanatizmusok, melyek végül elfoglalják Isten azon ingyenes szeretetének a helyét, amely felszabadít, lelkesít, megörvendezteti a szívet és táplálja a közösségeket. A Krisztus oldalán nyitott sebből továbbra is folyik a soha el nem fogyó, meg nem szűnő folyó, amely újra és újra felkínálja magát annak, aki szeretni akar. Csak az ő szeretete tesz lehetővé egy új emberiséget.
220. Kérem az Úr Jézust, hogy szent Szívéből mindannyiunk számára áradjanak az élő víznek azok a folyói, amelyek meggyógyítják az önmagunknak okozott sebeket, amelyek megerősítik a szeretetre és szolgálatra való képességünket, amelyek arra ösztönöznek, hogy megtanuljunk együtt járni egy igazságos, szolidáris és testvéri világ felé. Egészen addig, amíg nem ünnepeljük együtt boldogan a mennyország lakomáját. Ott lesz a feltámadt Krisztus, aki összes különbözőségünk között összhangot teremt a nyitott Szívéből szüntelenül áradó fénnyel. Áldott legyen!
JEGYZETEK
[1] Az ebben az első fejezetben olvasható gondolatok jó részét Diego Fares jezsuita atya kiadatlan írásai ihlették – jutalmazza meg az Úr szent dicsőségében!
[6] Szent II. János Pál pápa: Úrangyala (2000. július 2.), L’Osservatore Romano, 2000. július 3–4., 1.
[7] Szent II. János Pál pápa: Katekézis (1994. június 8.), L’Osservatore Romano, 1994. június 9., 5.
[20] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban (1965. december 7.), 82, in Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Kézikönyvek 2, Szent István Társulat, Budapest, 2000, 730.
[21] Uo. 10, in Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, i. m., 656.
[22] Uo. 14, in Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, i. m., 660.
[23] Vö. Hittani Dikasztérium: Dignitas infinita nyilatkozat az emberi méltóságról (2024. április 2.), 8., Római Dokumentumok LIX, Szent István Társulat, Budapest, 2024, 12–13.
[24] II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban (1965. december 7), 26, in Diós István (szerk.): A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, i. m., 671.
[25] Szent II. János Pál pápa: Úrangyala (1998. június 28.), L’Osservatore Romano, 1998. június 30 – július 1.), 7.
[26] Laudato si’ enciklika közös otthonunk gondozásáról (2015. május 24.), 83, Pápai Megnyilatkozások 51, Szent István Társulat, Budapest, 2015, 51.
[119] La Colombière Szent Kolos: Sermon sur la confiance en Dieu [Beszéd az Istenbe vetett bizalomról], in OEuvres du R. P. de La Colombière, t. 5, Périne frères, Lyon, 1852, 100.
[120] La Colombière Szent Kolos: Retraite faite à Londres [Lelkigyakorlat Londonban], (1677. február 1–8.), in OEuvres du R. P. de La Colombière, t. 7, Seguin Ainé, Avignon, 1832, 93.
[121] La Colombière Szent Kolos: Retraite spirituelle faite à Lyon [Lelkigyakorlat Lyonban] (1674. október–november), in OEuvres du R. P. de La Colombière, t. 7, Seguin Ainé, Avignon, 1832, 45.
[139] Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok, 104, ford. Hitter József, Arendtné Salacz Nadine, Laczkó Zsuzsanna, Lukács János, Jezsuita Kiadó, Budapest, 2020, 75.
[140] Loyolai Szent Ignác: Lelkigyakorlatok, 297, i. m., 105.
[141] Vö. Levél Loyolai Ignácnak (1541. január 23.), in Pierre Favre: Lettres et instructions, Lessius, Namur, 2017, 84.
[142] Juan Alfonso de Polanco: Vida de Ignacio de Loyola [Loyolai Ignác élete], 8. fejezet, 96, Mensajero – Sal Terrae – Universidad Pontificia Comillas, Bilbao – Santander – Madrid, 2021, 147.
[143] Lelkigyakorlatok, 54, i. m., 57.
[144] Vö. uo. 230–237, i. m., 122–125.
[145] Jézus Társaságának XXIII. Nagygyűlése: 46. határozat, 1, in Institutum Societatis Iesu, vol. 2, Examen et Constitutiones, Decreta Congregationum Generalium, Formulae Congregationum, Ex Typographia a SS. Conceptione, Florentiae, 1893, 511.
[146] En Él solo… la esperanza [Egyedül őbenne… a reménység], Secretariado General del Apostolado de la Oración, Roma, 1982, 180.
[147] Levél Jézus Társasága rendfőnökének, Paray-le-Monial (1986. október 5.), L’Osservatore Romano, (1986. október 6.), 7.