Az első jeruzsálemi zsinat óta az egyház örökös feladata az egység ápolása, ahogy az Úr kérte követői számára az utolsó vacsorán, „hogy egy legyenek” (vö. Jn 17,21). Ez a jézusi kérés nem egy a sok közül, hanem az „ő órájának” a gyümölcse. Éretten mondja ki az utolsó vacsora termében, a lábmosás és a szeretetparancs meghagyása után. Megható és felülmúlhatatlan pillanat, hisz a Szentháromság imádkozik: Jézus a Lélekben övéi előtt bizalommal fohászkodni kezd: „Atyám, amint te bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). Az egység, amelyet Jézus óhajt, a Trinitas misztériuma. Isten műve. Szorosabban véve ezt az egységet nem mi „csináljuk”, csak hagyjuk, hogy megtörténjék bennünk: a Lélek fon egybe bennünket. Megrendítő élmény, amikor egy ütemre ver a Teremtő és a teremtmény, a Megváltó és a megváltott szíve. Ez az, ami a világot meggyőzi, nem pedig egyesek rendkívüli nagyszerűsége. Nem is annyira rendkívüli teljesítmény ez, hanem a részek alázatos összeállása egy kerek egésszé. Amikor egy a szív és egy a lélek. Tovább olvasom „Alázattal és bátran eggyé lenni”
Vértesaljai László