„Visszakapni valamit az elveszett gyermekkorból”

A Bátor Tábor küldetése

Közös élményekkel és sok nevetéssel gyógyítja a súlyosan beteg gyermekek lelkét a Bátor Tábor. Küldetésük 2001 óta változatlan: támogató közeget teremteni ahhoz, hogy a kis betegek a játé­kon és a közös élményeken keresztül éljenek meg minél többet a gyermekkor örömeiből.

Tíz év körüli kisfiú emeli lassan, óva­tosan a lábait. Mérhetetlen kitartás­sal és akaraterővel, centiről centire haladva jut fel a hatméteres mászó­fal tetejére. Lentről minden mozdu­latát biztatás kíséri, és ahogy célt ér, ováció és taps a jutalma. Néhány má­sodperc múlva a biztosítókötél segít­ségével fáradtan, boldogan és büszkén ereszkedik vissza a talajra. Ő egyike annak a több ezer daganatos vagy kró­nikus betegséggel küzdő gyermeknek, akiknek a Bátor Tábor élményterápi­ás foglalkozásai ellensúlyozták sú­lyos betegséggel terhelt gyermekéve­ik veszteségeit.

Az alapítvány hatvani helyszínénél keresve sem lehetne jobb terepet ta­lálni. A városszéli területen a hajdani úttörőtábort fokozatosan alakították át modern, minden igényt kielégítő, er­dővel körülvett, saját tóval, lovardával és arborétummal rendelkező, a gyer­mekek számára huszonnégy órás or­vosi felügyeletet biztosító biztonságos táborhellyé.

Szőts Martin középiskolai tanulmá­nyainak legelején járt, amikor várat­lanul rosszul lett, és néhány nap múl­va kiderült: a kisagyában daganat van. A tumor szerencsére jóindulatú volt, így egy életmentő műtétet követően sem kemoterápiára, sem sugárkeze­lésre nem volt szükség, a tizenöt éves fiú azonban hetekre-hónapokra kisza­kadt akkor alakuló osztályközössé­géből. Édesanyja, Heim Lívia a pécsi gyermekgyógyászati klinika onkoló­giai osztályához kapcsolódó alapítvá­nyon keresztül hallott először a Bátor Táborról.

„Amikor megérkeztünk a táborba, a szülők bekísérhették a gyerekeket, és egy órát még együtt tölthettünk. Meg­nézték a zárójelentését, megvizsgálta egy orvos, majd visszaadták nekünk a telefonját. Láttam Martinon, hogy izgul, és én is nagyon aggódtam érte. A tábor ideje alatt aztán rengeteg fotót és beszámolót kaptunk az e-mailekben, így egészen biztos lehettem benne, hogy minden a legnagyobb rendben van, és a gyerekek nagyon jól érzik magukat itt” – meséli Martin édesanyja.

Amikor egy gyermeknél valamilyen daganatos vagy más súlyos krónikus be­tegséget diagnosztizálnak, a család éle­te teljesen megváltozik.

_____________________________

Az egyik szülő teljes egészében a beteg gyermek gondo­zásának szenteli magát, míg másikuk egyszerre válik családfenntartóvá, és az esetek többségében neki kell gondos­kodnia a többi, egészséges gyermekről is.

_____________________________

Mindeközben a beteg gyermek kiszakad a baráti és az osztályközösségéből, és sok esetben sérülnek a testvérkapcsolatai is – magyarázza Fodor-Kovács Éva (Écó), a Bátor Tábor Alapítvány kommuni­kációs vezetője. – Ezek a gyermekek az idejük jelentős részét kórházakban vagy otthoni lábadozással töltik. Sérül az önrendelkezési joguk is: a diagnózis felállításának pillanatától kezdve nem ők döntik el, hogy mit esznek, mivel töl­tik az idejüket, nem játszhatnak szaba­don, és persze a kezelések ideje alatt a sportról, mozgásról is le kell monda­niuk. A világ szemében innentől kezdve kizárólag betegek lesznek.”

Écó azt mondja: a gyermekeknek óriási szükségük van arra, hogy le­gyen egy hely, ahol nem elsősorban betegként tekintenek rájuk. A Bátor Tábor programjait igyekeznek a le­hető legváltozatosabban összeállítani, hogy a gyerekek valóban azt érezzék: a tábor kapuin belül varázsvilág veszi körül őket. Az egyhetes turnusok alatt a táborozók biztonságos körülmények között, önkéntesek és társaik szeretet­teljes támogatását élvezve próbálhatják ki az íjászatot, az evezést, a lovaglást, a falmászást vagy a magaskötélpályát, de számos más program és közösségi élmény is (például kézművesség, szín­házi előadások, csapatépítő játékok) várja őket.

„Gyakran hallom a szülőktől: az egy­hetes turnus után mintha egy másik gyereket kapnának vissza. Azt szoktuk mondani: míg a kórházakban a testet gyógyítják, addig a Bátor Táborban a lelket” – mondja Écó.

Mindezt megerősíti Martin is, aki azt állítja, hogy az élményeken és az új kapcsolatokon túl is sokat kapott a tá­bortól. „Nagyon meglepődtem, amikor ideérkezve láttam, hogy mennyi gyerek­nek van valamilyen, az enyémnél gyak­ran jóval súlyosabb betegsége. Itt a tá­borban, azt hiszem, változtam is: ma már sokkal tapintatosabb vagyok a tár­saimmal, hiszen nem tudhatom, egy-egy rosszul sikerült mondattal mit okozok a másik embernek” – mondja Martin, akinek a jövőjére vonatkozóan is meg­lehetősen határozott elképzelései van­nak: mérnöknek szeretne tanulni, és hosszú távon akár egy saját vállalkozás elindítását sem tartja kizártnak. Az élményterápiával egybekötött táborozás alapötlete Paul Newman amerikai színész nevéhez kötődik, aki 1988-ban, Connecticutban hozta létre az első ilyen intézményt. Az általa ala­pított SeriousFun Children’s Network szervezetnek ma az Egyesült Államok­tól Japánig mintegy harminc tagja van, a Bátor Tábor pedig az alapító 2006-os hatvani látogatását követően lett tagja a hálózatnak.


A Lélekmadár Táborokba 2013 óta várják azokat a családokat, amelyek súlyos betegségben, balesetben, esetleg a születés környékén elveszítették gyermeküket. Ezek a táborok a többitől egészen eltérő dinamikával működnek: a családok egyéves időszakra köteleződnek el, és az esztendő során három alkalommal kell visszatérniük Hatvanba. A Lélekmadár Táborokban az élmény- és a gyászterápia összekapcsolódik: a családoknak lehetőségük nyílik arra, hogy újra megtalálják az örömteli közös pillanatokat, ugyanakkor a gyászukkal egyéni és a családokkal közös beszélgetések formájában, valamint külön apa- és anyacsoportokban is foglalkoznak. A táborvezetők és az önkéntesek külön figyelmet fordítanak a gyászukat gyermeki módon, egészen másként megélő, életben maradt testvérekre is.

„A hozzánk érkező családok számára óriási erőforrás, hogy nem kell kívülállónak érezniük magukat, hiszen itt mindenki pontosan ugyanazzal a fájdalommal küzd, amivel ők. Ez az esetek többségében rendkívül felszabadító érzés számukra” – mondja Gecse Attila református lelkész és gyászterapeuta, a Lélekmadár Táborok egyik munkatársa. Ő azt látja, a gyász, a veszteség és a fájdalom mellett a szülők apránként felfedezik magukban a hála érzését is, és lassan, óvatosan örülni kezdenek annak a hosszabb-rövidebb időnek, amelyet a gyermekükkel tölthettek. Mindez óriási erőforrást jelent a családok számára a továbblépéshez és a családon belüli kapcsolatok rendezéséhez is.


A SeriousFun-táborok hatását több nemzetközi kutatás – legutóbb a Yale Egyetem 2014-es felmérése – is bizo­nyítja. E vizsgálatból kiderült: a szülők 79 százaléka szerint a tábori élmények hatására gyermekük sokkal magabiz­tosabb lett, 74 százalékuk sokkal ön­állóbbnak, 80 százalékuk pedig az új kihívásokra nyitottabbnak látta a tábo­rozókat. A gyermekek javuló mentális állapota természetesen a betegséggel való megküzdésben és a gyógyulásban is hatalmas szerepet játszik.

A nyári táborokba a hét év feletti gyermekeket várják. A kisebbek és szüleik, testvéreik az őszi családi tur­nusokra jelentkezhetnek. Az alapít­vány munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a betegséggel terhelt testvérkapcsolatok helyreállí­tásában segítsenek, ezért a testvártá­borokba a beteg gyerekeket egészsé­ges testvéreikkel együtt várják. Iskolai programjuk segítségével az osztályuk­ba visszatérő gyermekek és a közös­ségük közötti kapcsolatfelvételt ésa beilleszkedést segítik. Kórházprog­ramjuk keretein belül több mint öt­ven intézménnyel működnek együtt – ezeknek a foglalkozásoknak köszön­hetően azokhoz is eljutnak, akiknek az állapota nem teszi lehetővé, hogy a hatvani táborhelyszínen töltsenek el egy hetet. Az orosz–ukrán háború kitörését követően az alapítvány él­ményterápiás foglalkozásokat tartott a menekült gyermekek számára, a Hő­sök Tere Alapítvánnyal közösen pedig a pedagógusoknak szóló Erőforrások workshopot is elindították. A Bátor Tábor Alapítvány minden programja ingyenes, a kiválasztás folyamán több más szempont mellett a szociális hát­rányban lévő családokat előnyben ré­szesítik.

Az alapítványnál évente körülbelül ezer önkéntes – vagy ahogy ők mond­ják, Cimbora – fordul meg, és körül­belül háromezer fős adatbázissal dol­goznak. A beteg gyermekekkel való foglalkozás komoly felkészültséget igé­nyel, ezért a Bátor Tábor Alapítvány­hoz jelentkező önkénteseknek egyéni és csoportos kiválasztási folyamaton, ezt követően komoly képzésen is részt kell venniük.

Szécsényi Erzsébet (Böbe) táboro­zóból lett önkéntes, majd néhány évig az alapítvány munkatársaként is dol­gozott. Tizenhárom éves volt, ami­kor csontrákot diagnosztizáltak nála. A betegsége előtt aktív, sportos életet élt: focizott, kézilabdázott, atletizált és táncolt, és úgy képzelte, leendő mun­kája mindenféleképpen a mozgáshoz kapcsolódik majd. A súlyos betegség­ből viszonylag gyorsan, kilenc hónap alatt felépült, a testén azonban nyo­mott hagyott a csontrák: vállprotézist kapott, amely miatt az egyik karját nem tudja a válla síkjánál magasabbra emel­ni, s emellett egy tizennégy centis heg is örökké emlékezteti betegségére.

A gyermekeket érintő rákos megbete­gedésekről nagyon sötét képünk van, de a túlélési statisztikák szerencsére egyre jobbak. A Bátor Tábor tulajdonképpen egy buborék: tűnhet félelmetesnek, hi­szen itt mindenki az életben maradá­sért küzd. Másfelől ez egy nagyon vé­dett hely, ahol az ember sorstársakkal van körülvéve, míg »odakint«, a tár­sadalomban sokszor nem értik igazán a beteg gyermeket, akihez nemegyszer nagyon nehéz kapcsolódni. Én itt, a Bá­tor Táborban tapasztaltam meg, hogy az egészséges társaimhoz hasonlóan pró­bálhatom ki akár az evezést vagy az íjá­szatot is – és ha valami túl sok lenne, bármikor mondhatom azt, hogy köszö­nöm, ebből mégsem kérek. A betegségem és a Bátor Tábor tanított meg arra, hogy a testemet és a lelkemet egyaránt tuda­tosan erősítenem kell” – mondja Böbe, hozzátéve: amikor táborozóból önkén­tessé vált, missziójának érezte, hogy a gyerekeknek megmutassa, a dagana­tos betegségből meg lehet gyógyulni, és sem a kopaszság, sem a hegek miatt nem kell szégyenkezni.

A Bátor Tábor Alapítvány munka­társainak és áldozatkész önkénteseinek köszönhetően az elmúlt huszonkét év­ben több mint húszezer résztvevő ta­pasztalhatta meg a nevetés, a közös élmények, kalandok és kihívások gyó­gyító erejét.

Fotók: Bátor Tábor