Hősies segítségnyújtás, maximális óvatosság, illetve a félelmek spirituális és lelkipásztori szemszögből való megközelítése – ezek jellemezték a rendalapító utáni időkben a Jézus Társasága tagjainak viszonyulását a korszakban nemegyszer jelentkező járványhelyzetekhez.
A jezsuiták a rend alapításától fogva gyakran kerültek lelkipásztori kapcsolatba járványos betegségben szenvedő emberekkel. Loyolai Szent Ignác A zarándok című életrajzi visszaemlékezéseiben többször is említ járvány miatt elrendelt korlátozásokat, lezárásokat, karantént. Elbeszéli azt is, hogy egy pestises beteg megérintése után képzeletben már magát is fertőzöttnek érezte, és fájni kezdett a keze, mire „egy hirtelen mozdulattal szájába vette a kezét, majd szinte a torkáig nyomva minden irányban megforgatta, és így szólt: »Ha a kezed pestises, legyen a szád is az.« Ahogy ezt megtette, megszabadult a képzelődéstől, és a keze sem fájt már.” Valószínűleg kevesen követnék ma félelemkezelő „terápiájában”, még ha annak van is némi lélektani alapja.
Betegek szolgálatában
A rend 1550-ben kibővített alapító okiratába bekerült a „kórházban sínylődők jótékony megsegítése és szolgálata”, amely leggyakrabban lelki segítségnyújtást, gyóntatást és áldoztatást jelentett, de esetenként testi-fizikai törődést is a betegekkel. Mindez számos jezsuita életét követelte. Így például 1577 és 1585 között a három francia rendtartományban negyvenhét jezsuita halt meg pestises betegek szolgálata során. 1628 és 1630 között egyedül a lyoni provinciában nyolcvanan hunytak el hasonló körülmények között. A sort számos példával lehetne folytatni, de elég, ha csak Gonzága Szent Alajosra gondolunk, aki az 1590–1591-es római pestisjárvány idején fertőződött meg egy beteg kórházba szállítása közben.
A pestis és más járványok említése gyakran felbukkan a XVI–XVIII. századi jezsuita levelezésben, de bekerült a lelkiségi intelmekbe és írásokba is. 1630 körül Louis Lallemant roueni terciamester – a jezsuita képzést lezáró úgynevezett harmadik próbaév (tertia probatio) vezetője – így lelkesítette a fiatal atyákat: „Három szép halál van: először, pestisfertőzöttek szolgálatában meghalni; másodszor, távoli missziókban meghalni akár a hitetlenek keze által, akár a sok munka következtében; harmadszor, életünket adni a nyájunkért, amint ezt püspökök, plébánosok és elöljárók szokták tenni.” Lallemant szemében a járványtól sújtott betegek szolgálatában meghalni fölér a vértanúsággal. Ez a gondolat jelenik meg egy másik jezsuita, Théophile Raynaud 1630-as teológiai értekezésében is, mely egyenesen ezt a címet viseli: De martyrio per pestem [A pestis általi vértanúságról].
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. novemberi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Karácsonyi ajánlataink már elérhetőek a honlapunkon. Válogasson könyvcsomagjaink között vagy lepje meg szeretteit egy ajándék A Szív előfizetéssel!
