Nemrég volt két éve annak, hogy a Vatikán és a Kínai Népköztársaság történelmi – vagy legalábbis akkor annak tűnő – egyezséget kötött a kínai püspökök kinevezéséről. Az utóbbi hónapokban heves vita zajlott az egyházon belül és kívül is arról, hogy a megegyezést érdemes-e meghosszabbítani. Mi a fontosabb? Hogy Kína a Szentszéktől is megkapja a maga kritikaporcióját, vagy hogy a kínai hívők nagyobb biztonságban legyenek?
A 2018 szeptemberében kötött vatikáni–kínai megállapodást több mint harmincéves tárgyalások előzték meg, s a kiszivárgott részletek alapján egy hetvenéves vita megoldását ígérte. Mivel az akkori egyezséget két évre kötötték, idén eljött az ideje, hogy a felek eldöntsék, meghosszabbítják-e, emiatt pedig újra a figyelem középpontjába került a kínai katolikusok helyzete. Ami sokkal bonyolultabb nem is lehetne.
Hazafias katolikusok
Amikor 1949-ben Mao Ce-tung kommunistái átvették az uralmat a szárazföldi Kínában, csak néhány millió római katolikus élt az országban. Komoly veszélyt nem jelentettek az új rendszerre, ennek ellenére azzal a lendülettel, amellyel más területeken is megkezdődött a múlt végleges eltörlése, Maóék a katolikusoknak is nekimentek: a külföldi térítőket elűzték, az egyházi vagyont elkobozták, az oktatási és szociális tevékenységet ellehetetlenítették, aki pedig ellenállt, azt munkatáborba küldték vagy egyszerűen agyonverték. A cél a papok és hívők beterelése volt olyan szigorúan ellenőrzött szervezetekbe, amelyek a párt akaratát közvetítették, s amelyek minden külföldi befolyástól mentesek voltak. A Kínában jelen lévő vallások között a keresztények helyzetét az tette különlegessé, hogy külföldi kapcsolataik miatt az erőteljesen nacionalista rezsim káderei az átlagosnál is nagyobb gyanakvással tekintettek rájuk. A Szentszék és Peking között 1951-ben megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok, s ez így is maradt, a Vatikán – egyetlen európai államként – ma is Tajvanon tart fenn képviseletet. Mivel a katolikusoknál nehezen értelmezhető a külföldi befolyástól való mentesség – ez a gyakorlatban a pápa vezető szerepének tagadását jelenti –, az ő esetükben viszonylag hosszú ideig tartott a domesztikációs folyamat. Végül a rendszerhez lojális katolikusoknak 1957-ben sikerült megalapítaniuk a Kínai Katolikusok Hazafias Szövetsége (KKHSZ) nevű ernyőszervezetet. Az idetartozó klerikusok és hívők nem ismerték el a pápa fennhatóságát. Voltak azonban olyanok, akik nem csatlakoztak e szervezethez, hanem hűségesek maradtak Rómához – ők alkották a földalatti katolikus egyházrészt, amelynek tagjai csak illegálisan gyakorolhatták hitüket.
A KKHSZ megalapításához nyúlik vissza a 2018-as egyezségben rendezni kívánt problémakör. A rendszerhű katolikusok ugyanis, annak ellenére, hogy Róma előzetesen ezt jogellenesnek nyilvánította, 1958-ban elkezdték saját püspökeik felszentelését, s ez a gyakorlat évtizedekig folytatódott. Ugyanakkor a Vatikánnal titkos csatornákon keresztül érintkező földalatti katolikusok is szenteltek fel püspököket, így a gyakorlatban két párhuzamos egyházi hierarchia alakult ki. Aztán hamarosan mindkét egyházrész működése megszűnt, mert a kulturális forradalom (1966–1976) alatt nemcsak a lebukott földalatti keresztényeket hurcolták meg, hanem az addig legálisan tevékenykedő hazafias társaikat is.
Szürke zóna
Mao halála, illetve a „reform és nyitás” politika 1978-as meghirdetése sokkal szabadabb korszakot hozott. A papok hazatérhettek a munkatáborokból, a templomokat újranyitották, és a KKHSZ égisze alatt folytatott vallási élet elfogadottá vált. Ezzel párhuzamosan a földalatti katolikusok is újraszervezték magukat. A nyolcvanas–kilencvenes években Kínában igazi vallási reneszánsz zajlott le, ami a katolikusok életét is megkönnyítette. A megosztottság és megkülönböztetés azonban megmaradt: a hazafias katolikusok nyíltan működhettek, a földalatti közösségekre viszont időről időre lecsaptak a hatóságok. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy hivatalos egyházszakadás Kínában nem történt, a Szentszék igyekezett nem felégetni a hidakat a hazafias katolikusok felé, nem elidegeníteni azokat a hívőket, akik ilyen vagy olyan okokból a nyilvános egyház tagjai. Ezért egyes földalatti katolikusok követelése ellenére sem deklarálta sohasem, hogy a hivatalos katolikusok nem az egyetemes egyház tagjai, és kiközösítésre sem került sor a KKHSZ-szel való együttműködés miatt.
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. novemberi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Fotó: EPA
Karácsonyi ajánlataink már elérhetőek a honlapunkon. Válogasson könyvcsomagjaink között vagy lepje meg szeretteit egy ajándék A Szív előfizetéssel!
