Kapcsolatban vagy-e a szegényekkel? – kérdezte az általános elöljáróm egyik személyes beszélgetésünk során. A kérdést azóta is hordozom. Nem arról szólt, hogy segítem-e a szegényeket, hanem hogy kapcsolatban vagyok-e velük. Lényeges kérdés, hiszen a hitünk „földelését” jelenti.
A kereszténység Krisztus ikonjainak tartja a szegényeket, őt képviselik, rá utalnak, és ezzel sajátos helyet ad a szegényeknek Istenhez fordulásunkban. Kapcsolatban lenni a szegényekkel annyi, mint kapcsolatban lenni Krisztussal. Ez hitünk egyik alapvető pillére, amely nem engedi, hogy a valóságot megkerülve elvont kapcsolatot alakítsunk ki Istennel, mert amit e legkisebbek közül egygyel is tettünk, vele tettük, illetve nem tettük, mondja Jézus az utolsó ítéletről szóló példabeszédében (Mt 25,40). Így érthető, hogy régen, amikor alamizsnát adtak a szegényeknek, bocsánatot kértek tőlük, mert azt tartották, hogy ezzel megalázzák a bennük jelen lévő Krisztust. Ha kapcsolatban vagyunk velük, akkor az ajándékozás kölcsönös, ők is adnak, sőt olykor nagyon is bőségesen. Hisz senki nem olyan szegény, hogy ne tudna adni, és senki sem olyan gazdag, hogy ne tudna elfogadni.
A szegénységnek sok formája van. Beszélnek abszolút szegénységről, mely valójában a mélyszegénységet jelenti, amikor valaki a saját létfenntartásához szükséges eszközöket nem tudja megteremteni, és a létminimum alatt él. Továbbá ismerős a relatív szegénység fogalma is, amikor az adott ország fejlettségi szintjének és normáinak megfelelően, társadalmilag és kulturálisan tekinthetünk valakit szegénynek a nagy többséghez képest. Van látható és van rejtett szegénység, de minden szociológiai meghatározáson túl, végső soron érzékeljük a szegénység jelenlétét környezetünkben vagy a világban, tudjuk, mit jelent kapcsolatban lenni a szegényekkel.
Van azonban a szegénységnek egy másik formája is, amely rendre hiányzik a felmérésekből: ez pedig az evangéliumi szegénység. Ennek kulcsát szintén Jézusnál kereshetjük, aki bár gazdag volt, értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által gazdaggá tegyen (2Kor 8,9). Ez önként vállalt életforma, amely Jézus nagylelkűségéből fakad, és utat kínál a szabadságra. Ezt követik a szerzetesek és mindazok, akik önként lemondanak javaikról, ragaszkodásaikról mások lelki javára, hogy elérhetőbbek és szabadabbak legyenek a szolgálatra. Ezáltal életük súlypontját áthelyezik ebből a világból Istenbe. A történelem folyamán sokan beálltak ebbe a sorba. Köztük Loyolai Szent Ignác is, akinek – bár nagyon fontos volt számára a szegénység – nem az volt a szándéka, hogy aszketikus szempontból idealizálja, vagy elmélkedjen róla, hanem egész egyszerűen azért döntött úgy, hogy szegény lesz, mert Krisztus ezt a létformát választotta. Életutat ismert fel benne, mely elvezet oda, hogy levetkőzve rendezetlen ragaszkodásainkat egyre inkább megtaláljuk az isteni akaratot az életünkben, és átadjuk magunkat vezetésének. Ez visszhangzik Arturo Sosa, a Jézus Társasága általános elöljárójának szavaiban: „A szegénnyé válás mint Jézus Krisztus követésének egyik vonása azt jelenti, hogy szabaddá teszem magam attól, ami megakadályozná, hogy kész legyek átadni magam a Szentlélek vezetésének. A szegénnyé válás egy lépést jelent annak képessége felé, hogy bizalmunkat Istenbe és egyedül Istenbe helyezzük. A szegénység – mint leválás valamiről és elszakadás valamitől – szabadítja meg az embert attól a hajlamától, hogy biztonságát a vagyon birtoklásában találja meg. Aki gazdaggá lesz, elhiszi magáról, hogy ezután már ellenőrzése alá vonhatja és bebiztosíthatja életét mindenfajta veszély ellen. Az evangéliumi szegénység ezzel szemben nyitottságban való életre vezet, mások kezébe helyez bennünket, abba a bizonytalanságba, amelyben reményünket az Úrba helyezzük.”
Isten maga választotta azt, hogy szegénységben jön közénk, és példájával az élet egyszerűségének szeretetére tanít. Nem a nyomort idealizálja, hanem azonosul a szegényekkel, hogy felemelje őket a megbecsüléshez. Jelenléte közöttünk segít felismerni, hogy valamiképpen mindannyian szegények vagyunk, mert függünk tőle és másoktól, és végső soron igaz, hogy mindent ajándékba kaptunk. Így a szegénység a lényeges felé terel minket, hogy semmivel ne cseréljük fel igazi gazdagságunkat, magát Istent.
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. december – 2022. januári számában jelent meg. Ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Fotó: Pásztor Péter