Napjainkban a hatalomhoz való viszonyunk sokszorosan terhelt, s a szabadságról való lemondás egyáltalán nem vonz minket. Ám az engedelmesség – az evangéliumi tanács értelmében – keresztény életünk, istenkapcsolatunk egyik leglényegesebb vonása kell hogy legyen. Úgy, ahogyan az Jézus életében megjelent előttünk. Az Isten érintésére és vezetésére való szüntelen nyitottságként.
Egyszer egy szerzetesrend konferenciát rendezett az engedelmességről. Az egyik résztvevő előadásában kifejtette, hogy náluk az engedelmesség problémáját úgy oldották meg, hogy az elöljáró mindig leül a szerzeteseivel, megkérdezi tőlük egyenként, hogy ki mit akar tenni, majd miután elárulták, mindegyiküknek megparancsolja, hogy tegyék azt, amit szeretnének. Így aztán nincs a dologból feszültség. Az elégedetten bólogató hallgatóságból ekkor valaki jelentkezett, és megkérdezte: „Nagyszerűen hangzik, csak azt árulja el, hogy mi van azokkal a szerzetesekkel, akik nem tudják, hogy mit akarnak!” „Ó, mi sem egyszerűbb ennél – felelte az előadó. – Belőlük lesznek az elöljárók.”
(…)
Fotó: Földházi Árpád
A teljes írás A SZÍV | Jezsuita Magazin nyári számában olvasható