Az alábbi tanulmány eredetileg a Vigilia című folyóirat 1987. januári számában látott napvilágot. Bár Endó 1997-ben elhunyt, s így nem a teljes életpályája értékelését olvashatjuk a következőkben, kortársa, Péter atya lényeglátó, ma is érvényes képet rajzol a kiadónk gondozásában hamarosan megjelenő Csodálatos bolond című regény szerzőjének keresztény hitvallásáról.
A száztízmilliós népességű japán nemzetben a kétszáznegyvenezer katolikus olyan, mint csöpp a tengerben. Annál meglepőbb, hogy Japán legolvasottabb regényírói között egész sor katolikus írót találunk. Gondolatviláguk félreérthetetlenül keresztény. Éppen ebben van vonzerejük az irányt és értelmet kereső japán társadalomban. A katolikus írók között a legismertebb Japánban is, külföldön is Endó Súszaku. (A japánoknál, úgy, mint a magyaroknál, a vezetéknév áll elöl. Angolos átírással Endó neve Shusaku Endo lenne.)
Endó 1923-ban született, ma is nagyon termékeny író. Egymás után jelennek meg cikkei és könyvei. Előadásainak, interjúinak se szeri, se száma. Endó gyermekkorában lett keresztény. Édesanyja boldogtalan házasságban élt. Férjétől elválva talált rá a katolikus hitre. Anyjával együtt, kiselemista korában vette fel Súszaku a keresztség szentségét. Így hát nem saját elhatározásából választotta a keresztény hitet, hanem anyja hatására szinte magától csöppent bele a katolikus egyházba. Mikor aztán az élénk értelmű fiú felnövekedett, egyetemista lett, és belekerült a nagy, nem keresztény japán társadalomba, csodálkozva fedezte fel, hogy mennyire nem illik a kereszténység akkori nyugatias formájában a japán érzés- és gondolatvilághoz. Úgy érezte magát, mint akire egy nem reá szabott ruhát húznak. A testhez nem illő öltöny mindenütt feszül, mindenütt szorít. Mégis, bár Endó sokat szenvedett emiatt a feszültség miatt, és nemegyszer már azon volt, hogy feladja keresztény hitét, valami mindig visszatartotta ettől a lépéstől. Úgy érezte, és úgy érzi most is, hogy Valaki vonzza, húzza őt.
Endó hiszi, hogy anyján és sok-sok más jó emberen keresztül Isten hívta őt magához. Ezért érzi lehetetlennek, hogy elhagyja őt.
Endó nagy sikerű regényei egymás után jelennek meg. Milliós olvasótábora van. Témáit sokszor Jézus életéből vagy a japán keresztények történelméből meríti. 1983-ban jelent meg könnyed, párbeszédes stílusban írt kis könyve: Ki számomra az Isten? E könyv főbb gondolatait követve megismerhetjük Endó világnézetét.
Endó hite személyes hit. A tudatalatti világból feltörő élményei ösztökélik őt a hitre. Néha felébred éjszaka, és eszébe jutnak azok az emberek, akiknek jóvátehetetlen kárt okozott tetteivel, és akiktől most már nem tud bocsánatot kérni, mert vagy meghaltak, vagy elérhetetlenek. Ilyenkor nem marad más hátra, mint az, hogy Őneki ajánlja ezeket a megbántott embereket, Őtőle kérjen bocsánatot, Őhozzá imádkozzék értük. Istent nem lehet úgy felfogni és magunk elé állítani, ahogyan önmagában van. A fontos az, hogy megtapasztaljuk Isten működését, cselekvését mibennünk.
Endó úgy érzi, hogy az ő számára Isten Jézus Krisztusban lett foghatóvá. Ezért mutat egész írói működésében olyan nagy érdeklődést Jézus iránt. Endó egyáltalán nem ütközik meg azon, hogy az újszövetségi Szentírás szerzői „költői szabadsággal” rajzolták meg Jézus alakját, mindegyikük a maga módján. Mint regényíró jól tudja, hogy az ilyen költői szabadsággal teremtett mű sokkal mélyebben fejezi ki az igazi valóságot, mint egy csupán tárgyilagos beszámoló. Jézus valóságos alakja oly gazdag, hogy ezernyi Jézus-kép sem tudja kimeríteni mélységeit. Ezért teljesen jogos, hogy minden kornak, minden népnek, sőt minden egyes hittudósnak és kereszténynek meglegyen a maga sajátos Jézus-képe.
„Így hát nekem is van jogom arra, hogy legyen egy saját Jézus-képem – kiált fel Endó. – Az én Jézusom a szelíd, jóságos, szerető, megbocsátó Jézus.”
Tudja jól, hogy Jézusnak más vonásai is vannak, de számára ezek a legfontosabbak, mert Jézusnak ebben a formájában látja meg, hogy milyen is valóban Isten. A keresztények Istent sokszor csak szigorú, ítélő, engedelmességet követelő Atyaként tisztelték. Jézus alakjában, szavaiban és tetteiben azonban inkább Isten anyai vonásai jelennek meg. A Jézus által kinyilatkoztatott Isten együtt sír a sírókkal, együtt szenved a szenvedőkkel, megérti a bűnösöket elesettségükben, és megbocsátja minden bűnüket. Velünk van mindig, segít és vigasztal.
Jézus csodákat is művel, de Endó szerint Jézus legnagyobb csodája az, hogy a gyenge, megbízhatatlan, tévelygő apostolok és tanítványok a Jézussal való találkozás által a vértanúságot is vállalták. Megszabadultak önzésüktől, képesek lettek másokért élni, másokat szeretni. Ilyen csodákat most is művel az Isten. Nincs nagyobb csoda annál, mint hogy például egy Kolbe atya a saját életét adja cserébe fogolytársa életéért. Ilyenre saját erejéből nem képes az ember. Ez Isten műve az emberben.
Endó csodálja a gyenge tanítványok erőssé válását, annál is inkább, mert önmagát gyenge, esendő embernek tudja. Ezért nem vonzza őt a buddhizmus. Buddha teljes lelki nyugalommal távozott e világból, de Endó fél a haláltól, és tudja, hogy rettegni fog, amikor szemben találja magát vele. Talán majd olyan lesz az útja a halál felé, mint a getszemáni Jézusé volt, aki félve, remegve, vért verejtékezve fogadta sorsát. A buddhizmusban a bűn azért rossz, mert kárt okoz a bűnözőnek. A kereszténységben viszont azért rossz a bűn, mert másoknak okoz kárt, másokat bánt meg. Ez a bűnfogalom sokkal mélyebb, mert a bűn lényegét a szeretet hiányában látja. Endó szereti a világot. Nem tudna úgy elszakadni tőle, ahogy ezt a buddhizmus megköveteli. A buddhizmus által tanított „ürességből” hiányzik az élet lüktetése. „Ezért nem vagyok buddhista, hanem keresztény” – írja.
Endó tehát meggyőződéssel kereszténynek vallja magát, de egyáltalán nem állítja, hogy mintaszerű keresztény. Minthogy tudatában van saját gyengeségének, ezért szokott regényei „hőseiként” is olyanokat választani, akik semmiképpen nem „hősök”, hanem ellenkezőleg, gyenge, esendő, balga emberek.
Leghíresebb regényének, a Némaságnak a főhőse egy XVII. századbeli portugál katolikus hithirdető, akit elfognak a keresztényüldözés alatt. Látja a többi keresztény kínzását, és fél saját megkínzatásától, ezért végül is a hittagadás jeleként rátapos egy Krisztus-képre. Amikor odateszik a pap lába elé a poroszlók a Jézus-képet, és unszolják, hogy tapossa meg, egyszer csak megszólal Jézus, aki eddig „hallgatott” (innen a regény címe), mikor híveit kínozták és ölték: „Csak taposs rám nyugodtan. Én azért jöttem e világra, hogy megtapossanak.”
Liam Neeson a Némaság című Endó-regény 2016-os filmfeldolgozásában, amelyet Martin Scorsese rendezett
Keresztények részéről sok kritika érte Endót emiatt a jelenet miatt. Ő azzal védekezik, hogy regényében csupán azt írta meg őszintén, ami valószínűleg vele magával történnék, ha hasonló helyzetbe kerülne. „Ha engem odahurcolnának például az Unzen hegy forró kénforrásaihoz, mint ahogy a XVI. századbeli japán keresztényekkel tették, és hátukba sebeket vágva azokba öntözgették nap mint nap az égető, maró, bugyborékolva forró kénes vizet, én nem tudnék úgy kitartani, mint sok vértanú tette, hanem kibuggyanna számból a hittagadás, hogy így megmeneküljek a kínoktól. Utána persze mindjárt megbánnám, amit tettem, és újra kereszténynek vallanám magamat, és így minden ugyanúgy elölről kezdődnék” – írja.
Másik híres regényének, A Holt-tenger partjánnak a főhőse egy vézna, félénk lengyel szerzetes. Ez a könyv párhuzamos fejezetekben írja le Jézus életét és ennek a szerzetesnek a második világháború alatti élményeit, előbb Japánban, utóbb Európában. Az utolsó fejezetben egybefolyik a két történet. A kis szerzetes egy hitleri haláltáborban remegve, félelmében vizeletét kiengedve botorkál a gázkamra felé, amikor egyszerre csak megjelenik mellette valaki, aki ugyancsak remegve botorkál a halál felé: Jézus. Ez a Jézus velünk van a legnagyobb elesettségben is.
Endó azonban maga is érzi, hogy a Jézussal való találkozás valami titokzatos erőt ad a gyönge embernek. Ezért újabb regényeiben Krisztus által megerősített emberalakok is vannak.
Fegyver és kereszt című történeti regényének főszereplője Kibe Péter, egy japán fiatalember, akit száműznek Japánból keresztény hite miatt. Kibe gyalog elvándorol Ázsián keresztül Rómáig, hogy ott elnyerje a jezsuita rendbe való felvételét és a pappá szentelést. Mint fiatal pap visszatért Japánba, hosszú éveken keresztül bujdokolva szolgálta a híveket; végül elfogták, napokon keresztül fejjel lefelé egy bűzös gödörbe lógatták, és mikor mindvégig kitartott hitvallásában, kivégezték. Endó másik újabb regényének főhőse egy spanyol hithirdető, aki elfogatása után mindvégig kitart hitében, és mikor a máglyán már égnek körülötte a lángok, felkiált: „Az én életem élet volt!”
Igazi, emberi élet: ez Endó nagy témája. Szereti az életet, és ezért hisz az örök életben. Sokszor ír Jézus feltámadásáról. Ez a feltámadás nem Jézus földi életformájának újrakezdése, hanem Jézus visszatérése a nagy, isteni életbe. Számunkra is nyitva áll ez az út. Isten kebelében majd találkozunk szeretteinkkel. Endó számára, aki forrón szerette és szereti édesanyját, ez a remény sokat jelent. Igaz, az író fél is a haláltól és az azt követő isteni ítélettől. De az Isten irgalmába vetett rendíthetetlen hite optimistává teszi. „Én azt hiszem, hogy az emberek 99,9 százaléka üdvözül. Bármilyen nagy bűnös is valaki, ha megbánja bűnét, akár a halál percében is, irgalmat talál az Istennél” – vallja. Ezért szereti Endó a gyónás szentségét. Gyakori európai utazásait egy-egy jó gyónásra szokta felhasználni. A gyónás utáni felszabadulás élménye számára nagy kincs.
Endót nem nagyon érdeklik a mai keresztény teológia divatos irányai. Untatják azok a japán teológusok, akik csak a Nyugaton tanult teológiai elméleteket ismétlik. A nagy világtörténeti, üdvösségtörténeti távlatok se nagyon lelkesítik. Számára az a fontos, hogy Jézus halála megtanított arra, mi az igazi szeretet. A szeretet gyengének tűnik e világban, és nem hajt sok hasznot. De mégis egyes-egyedül a szeretet számít.
Endó most sokkal otthonosabban érzi magát a kereszténységben, mint fiatalkorában. Sikerült a maga számára japán emberhez illő katolicizmust kialakítania. Nem szándékosan és tervszerűen igyekszik japánosítani a kereszténységet, hanem egész egyszerűen azt írja le könyveiben, hogy ő, aki ízig-vérig japán, miképpen éli meg Jézust és a keresztény valóságot. „Könyveimet nem azzal a szándékkal írom, hogy másokat a keresztény hitre térítsek – mondja –, de persze mindig nagyon örülök annak, ha valaki könyveim olvasása révén rátalál a Jézushoz vezető útra. Feleségem házasságkötésünkkor nem volt keresztény, de egy szép napon a katolikus hitre tért. Nem azért, mert engem példás kereszténynek tartott. Erről szó sincs. Ellenkezőleg, feleségem azért lett katolikus, mert látta, hogy egy ilyen semmirekellő, gyenge fickó, mint én is, lehet igazi keresztény.” Endó őszintesége lefegyverző. Ez az őszinteség az egyik oka nagy népszerűségének a japán fiatalok között, akik gyűlölnek minden nagyzolást és pózolást.
Endó felfogása a kereszténységről kétségkívül egyoldalú, és teológiailag is sok kívánnivalót hagy maga után; de nagy érdeme, hogy a kereszténység leglényegesebb magvát vonzó formában mutatja be. Igen sok japán az ő könyvei révén kerül először érintkezésbe a kereszténységgel. Olvasói érzik, hogy itt egy új világgal találkoznak, és valami visszhangzik szívük-lelkük legmélyén. Felfigyelnek erre az új világra, és útnak indulnak. Isten vezeti őket. „Bízom Isten vezetésében – írja Endó. – Te talán nem törődsz Istennel, de Isten törődik veled.” Endó Istene: jó Isten. Ebben hasonlít Jézushoz. Mert Jézus is elsősorban ezt akarja mondani nekünk: „Isten jó!” (Mk 10,18).
