Könyveivel és a róla szóló cikkekkel búcsúzik a Jezsuita Kiadó a jezsuita egyházfőtől

Az első jezsuita pápa. Jorge Mario Bergoglio, aki 1936-ban született Buenos Airesben, kémiai tanulmányai után, 1958-ban lett Jézus Társaságának a tagja. Rendi tanulmányai után először középiskolában tanított, majd novíciusmester lett, később teológiai tanár, egyetemi rektor, s közben ismert lelkivezetővé is vált. Az argentin jezsuita rendtartomány legfőbb elöljárójaként működött 1973 és 1979 között: a katonai junta vége felé, nagyon nehéz időszakban kellett összetartania a rendi közösséget. A diktatúra bukása után, egy meghasonlott, szétesett társadalomban dolgozott a kiengesztelődésért és a megbékélésért. Később, már az argentin püspöki kar elnökeként az ő nevéhez fűződött a nemzeti megbékélést szolgáló bocsánatkérés azokért a helyzetekért, amelyekben az elnyomás ideje alatt az egyház nem állt ki kellőképpen az üldözöttekért. Tartományfőnöki munkája után visszatért a középiskolai tanításhoz. 1992-től segédpüspökként, 1998-tól Buenos Aires érsekeként, majd 2001-től bíborosként is mindig az ignáci lelkiséget gyakorolta hivatásában. XVI. Benedek pápa visszavonulását követően választották egyházfőnek – érdekesség, hogy a 2013-as konklávén ő volt az egyetlen jezsuita szerzetes. Pápaként is kezdettől a jezsuita spiritualitás és eljárásmód kincseiből merítve kormányozta az egyházat, legyen szó a döntéseket megelőző megkülönböztetésről és reflexióról, az inkulturációról, a cselekvő szemlélődésről, amelyek szervesen kapcsolódnak az alkatából fakadó egyszerűséghez, szerény életvitelhez és közvetlenséghez.

Ferenc pápának a Jezsuita Kiadó gondozásában nyolc könyve jelent meg, A SZÍV jezsuita magazin több mint három tucat, ide kattintva egytől egyig online is olvasható cikkben foglalkozott a tanításával – ezzel a több millió karakterrel őrizzük emlékét.

Az alábbiakban 2024 áprilisában, pontifikátusának 11. évfordulója alkalmából megjelent összegzésünkből idézzük Tornya Erika RSCJ, A SZÍV felelős szerkesztője, a Jezsuita Kiadó igazgatójának gondolatait:

Kontextualitás

Ferenc pápa „működésmódjára” alapvetően a kontextua­litás jellemző. Ami azt jelenti, hogy a teológiai igazságok soha nem léteznek elvont módon, önmagukban, hanem mindig konkrét történelmi környezetbe ágyazottan értel­mezhetők. Ez apróságnak tűnhet, de beláthatatlan követ­kezményei vannak, ha például „lebontják” a centralizált egyházi tekintélyelvűséget. A 2013-ban kiadott Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás decentralizációt javasol, azt írja, hogy nem a pápai tanítóhivataltól kell várni az ál­lásfoglalást az egyházra és a világra vonatkozó összes kér­désben. Ferenc pápa bátorítja a püspöki karokat, hogy ők foglalkozzanak a helyi kérdésekkel, s ezt érvényre juttatja saját tanítóhivatalára vonatkozólag is. Bátor és alázatos megközelítésmódról olvashatunk az említett apostoli buz­dítás 184. pontjában: „[S]em a pápának, sem az Egyháznak nincs monopóliuma a társadalmi kérdések értelmezésére, sem a kortárs problémák kapcsán felmerülő megoldási ja­vaslatokra.” Ez nem menekülés a felelősségvállalás elől, ha­nem a kontextuális nézőpont megvalósulása. E hozzáállás nyit kaput a szinodális működésmód előtt, amelyben nők és világiak is komoly szerephez, szóhoz jutnak.

Európa alkonya?

Ferenc pápa nem európai. Teljesen más egyházi tapasztalatot, nézőpontot hoz. Egy világegyházat kell felelősen vezetnie, és nem az általunk megszokott hangsúlyokkal hozza döntéseit. Más, főleg a fejlődő világhoz tartozó földrészről nézve Európa, illetve a fejlett Nyugat gazdag, idősödő, zárkózott. A papi és szerzetesi hivatások száma drámai módon csökken, romlanak az egyházi statisztikák. Csökken a hívek létszáma, meredeken esik a házasságkötések aránya is. Gyakorlatilag tarthatatlan az eddigi, hagyományos egyházi struktúra, mert nem tudja fenntartani a klérus. Ha a statisztikákat és a szakemberek által készített trendanalíziseket tekintjük, valóban tragikusan fest a nyugati egyház jelenlegi helyzete. Ennek összetettek az okai, a társadalom szekularizált, bizonytalan, rengeteg a politikai-gazdasági kihívás. Ferenc pápa nagy reménységgel tekint a jobb statisztikákkal rendelkező Ázsiára vagy a szubszaharai Afrikára. Vannak, akik Európát kezdik „leírni”, már talán el is veszítette vezető szerepét az egyházban. De nem érdemes azt gondolni, hogy a statisztikák által előrevetített remények, a fejlődő kontinensek tartósan biztosítani fogják a katolikus egyház létszámadatait, ha nem történik egyéb változás. A keresztényként számon tartott latin világ jó része több mint tíz éve a bizonyos, kritikus 2,1 gyermek / szülőképes nő arányszám alatt van. Néhány kivételtől eltekintve már szinte csak Afrika pozitív a születésszámot tekintve, de amint beindul a gazdasági fejlődés, náluk is „be fognak szakadni” a demográfiai mutatók. Japán helyzete születésszám tekintetében már most katasztrofális, ahogy Dél-Koreáé is (Észak-Koreáról nincsenek megbízható adatok.) Kína hamarosan követi ezeket a csökkenő tendenciákat, India natalitása pedig a gazdasági fejlődéssel olyan mértékben lassul, amire még Európában sem volt példa. Az arab világban is lefelé mennek a mutatók, Törökországban pedig már csak a hegyi kurdok között pozitív. Azzal, ha a Vatikán esetleg „leírja” a szekularizált Európát, és más kontinensekre viszi a fókuszt, csak időt nyer az egyház. Az inkulturáció segítheti a párbeszédet, de a kereszténységnek a gazdaságilag fejlődő, demográfiailag csökkenő térségekben nem jók a „mutatói”.

Minden keresztény

Akkor mi a megoldás? Mivel az egyház nem pusztán szervezet, hanem Jézus Krisztus misztikus teste, a „szervezetfejlesztők” számára van még egy segítség, amire az Excel-táblák számolta adatok mellett támaszkodni lehet. Ugyanis a hit, a spiritualitás, a Lélek működik az egyházban. Ferenc pápa foglalkozik a missziológia kérdéseivel is, hiszen Jézus maga adott küldetést az örömhír terjesztésére, a zarándok egyház alapvetően missziós természetű. Az Evangelii gaudium 120. pontjában azt írja: „Minden keresztény annyira misszionárius, amennyire Jézus Krisztusban találkozott Isten szeretetével.” Ez inkulturációs alapon valósul meg, nincsenek előre megírt mondatok, amelyeket a katolikusoknak mantrázniuk kell, ha tanúságot akarnak tenni a hitükről. De nagy felelősséget is kapnak ezzel a küldetéssel, mert végső soron az életük hitelessége az elvárás, és nem a statisztikák döntik el az evangelizáció ügyét. Hogy velük találkozva vonzó lesz-e a hit mások számára? A küldetés és a felelősség közös, nem marad Ferenc pápánál és a vatikáni testületeknél.

A képre kattintva a Jezsuita Kiadó Ferenc pápáról/tól megjelent könyvei között lehet tallózni: