Méghogy a cölebsz lelkipásztorok nem értenek a párkapcsolatokhoz! Patsch Ferenc jezsuita legújabb könyvében a szexualitásról, hűségről és a pályamódosító papokról is elmond mindent – amit csak tud.
Jezsuita Kiadó cikkei
Újra kapható a Zarándokzsebkönyv
A jezsuita rendalapító ünnepe alkalmából jelent meg a 100 lépés Loyolai Szent Ignáccal alcímű kötet harmadik, immár női zsebekkel is kompatibilis méretű kiadása.
Megjelent a Teljes, amennyi adatott
A Jezsuita Kiadó gondozásában megjelent a tavaly novemberben elhunyt Barnai Brigitta CJ nővér életútjának emléket állító kötet. Történetéből erőt meríthet mindaz, aki Isten szerető jóságát, igazi hivatását, betegségének vigasztaló valóságát keresi.
Brigitta nővér egy napsütéses őszi napon A SZÍV jezsuita magazin szerkesztőségében járt Budapesten, hogy címlapinterjút készíthessünk vele. Tudtuk, hogy nincs túl jól, de arra egyikünk sem számított, hogy életéből már csak néhány hét van hátra. Azt terveztük, hogy a rosszindulatú daganatos betegségéről is kérdezzük. „Soha nem találkoztam korábban olyan interjúalannyal, aki ilyen súlyos diagnózist kapott. Nem tudtam, mennyire kell tapintatosnak lennem. Az járt a fejemben, tudunk-e majd beszélni a lényegi dolgokról: a bizalom forrásáról, ráhagyatkozásról, a szenvedés értelméről, a csodavárásról, Istenről magáról? Brigitta fesztelenül, őszintén, bátran nyilatkozott. Ahogy a kérdések egyre mélyebbre haladtak, lelke egyre jobban feltárult és elkezdett csillogni. Ragyogása betöltötte a szobát. Az interjú után napokig dolgozott bennem a találkozás emléke. Úgy éreztem, nem zárult le a vele való beszélgetés, hanem inkább csak elkezdődött. Halála előtt közvetlenül néhány napot Veszprémben tölthettem vele. Beengedett abba az utolsó térbe, ahol a szerettei vették körül, és barátai, ismerősei, tanítványai érkeztek búcsút venni. Elmondta az életét, a főbb állomásokat, amik formálták. Beszélt Istenről, a családjáról, szerzetesi hivatásáról, nővérközösségéről, szerelemről, küldetésről, munkáról, sikerekről és kudarcokról is. Kötetünkben életének e morzsányi fejezetei következnek egymás után, úgy, ahogy elmesélte azokat” – idézi fel a könyv születésének körülményeit Brigitta nővér visszaemlékezéseinek sajtó alá rendezője, Tornya Erika RSCJ.
A könyvben Brigitta nővér életútját kisgyermekkorától követhetjük végig hivatástörténetének csomópontjain és és fontosabb szerzetesi állomáshelyein el-elidőzve, s helyet kaptak benne A SZÍV számára adott interjúban elmondott gondolatai is. A kötet tekinthető Brigitta nővér egyfajta végrendeletének is, hiszen küldetésének tekintette, hogy mások javára megossza élettapasztalatát. „A betegségem diagnózisa után az istenkapcsolatomban teljesen újra kellett építeni a bizalmat. És elfogadni, hogy akkor a betegséggel együtt vagyok, aki vagyok, ez is az identitásom része. Ekkor váltam képessé arra, hogy másoknak is beszéljek róla. Fontosnak tartom a megosztást. Ez arról is szól, hogy ha elmeséljük egymásnak az életünk történeteit, ezáltal is gazdagítjuk, gyógyítjuk egymást” – olvashatjuk szavait a kötetben, melynek rövid fejezeteit a családi és rendi archívumból származó fotók, illetve Falus Kriszta – szinte utolsó pillanatban készült – művészi portréfelvételei tagolják. Az alábbiakban közölt, Brigitta nővér jeruzsálemi időszakát felidéző könyvrészletben lelki útjának egyik fordulópontjáról vallott, arról, hogy miként értette meg, hogy ne többre, hanem „csak” Istenre vágyjon.
Teljes, amennyi adatott – Barnai Brigitta CJ
Életmorzsák
4050 Ft
HELYKERESÉS
A Congregatio Jesu jelenléte Jeruzsálemben nagyjából harminc évre nyúlik vissza. A Damaszkuszi kapuval szemben lévő Paulus-Haus nevű vendégházban dolgoztak a nővérek, ahol elsősorban német nyelvű zarándokcsoportok szálltak meg, és a mellette lévő leányiskolában, a Schmidt-Schuléban is tevékenykedtek, amely egyébként Jeruzsálem egyik legjobb iskolája, de nem a rend tulajdona. A tanulók nyolcvan százaléka muszlim, húsz százaléka keresztény, de az intézet a keresztény értékek mentén működik. A tantestület főleg német és palesztin tanárokból áll.
2015. november 1-jén megérkeztem Jeruzsálembe. Erős kezdés volt, mert úgy fogadtak, hogy tulajdonképpen már nincs is rám szükség, nem is kellett volna jönnöm. Minden feladat fel van osztva, ők két nővért kértek Rómától, nem tudják, miért jöttünk összesen hárman. A közösség természetesen nemzetközi volt, az elöljáró egy német nővér volt, élt a közösségben egy koreai, a pénzügyekkel egy Romániából érkezett rendtárs foglalkozott, jött egy nővér Szlovákiából, és ott voltam én. Öten öt országból, Jeruzsálemben.
Kezdetben a konyhában kaptam feladatokat, azt gondolták, ha már ott vagyok, jó leszek szakácsnak. Volt, amikor recepciósnak osztottak be. Nekem kezdetben mindegy volt, mi a dolgom, mindenhol feltaláltam magam, a recepciós pultban például olyan rendet tettem, hogy alig ismertek rá. Van olyan típusú ember, akinek könyörögni kell, hogy meglássa a munkát, én nem ilyen vagyok. De ez nekem azért kevésnek bizonyult.
Az iskolának nagy hallja volt, tanítás után ott várták a gyerekek a szüleiket, akik hazavitték őket. Mivel mindig is vonzott az iskolai közeg, megengedték, hogy felügyeljem a gyerekeket, amíg a szüleikre várnak. Novemberben és decemberben általában négy vagy öt gyerek volt ott, a tanév végére legalább hatvanan játszottak az órák után a hallban. Eredetileg csak egy kis sarok volt kialakítva, ahol házi feladatot lehetett írni. Az arab kultúrában a szülők nem játszanak a gyerekkel, de én kértem engedélyt az igazgatótól, és beszereztem játékokat: labdát, frizbit, tollast, ugrókötelet, építőkockát, és meg kellett őket tanítani játszani. Annyira szerették ezt a helyet, hogy alig akartak hazamenni a szülőkkel. És eszükbe sem jutott, hogy a mobiltelefonon játsszanak.
De azért folyamatosan azt éreztem, hogy nem vagyok a helyemen, és ez nagyon bántott. Az iskolában igazgatóváltás történt, és az új igazgatónő megkeresett, kijött a hallba, ahol a gyerekekre vigyáztam, és azt mondta: „Brigitta, szeretnék veled beszélni.” Kiderült, hogy jól beszélek németül, ezért azt a feladatot kaptam az iskolában, hogy a legjobb diákokkal, vagy éppen a leggyengébbekkel kiscsoportban foglalkozzam, fejlesszem őket.
MEGTÉRÉS
Ebben az időszakban alapvetően saját magam körül forogtam, nagyon sajnáltam magamat, hogy már megint nincs helyem a közösségben. Feleslegesnek éreztem magam. Elhatároztam, hogy megkeresem a jezsuitákat. Egy híres jezsuitáról tudtam, akit David Neuhausnak hívnak. Írtam neki németül egy e- mailt, de kiderült, hogy a németes hangzású neve ellenére nem beszéli a nyelvet, azonban megnyugtatott, hogy van a közösségében egy libanoni atya, aki jó németes, beajánl hozzá.
Így történt, hogy körülbelül egy év után eljutottam lelki kísérésre, ahol elmondhattam, mennyire zavar, hogy nem vagyok a helyemen, hogy nincsen megfelelő munkám, nincs megfelelő küldetésem, és hogy azt hiszem, az őrület szélén állok. Csak úgy ömlött belőlem a siralom, a mindenféle önsajnálat. Amikor tizenöt perc után abbahagytam, és az atya is szóhoz jutott, csak annyit kérdezett: „Hol van ebben Isten?” Öt percig se köpni, se nyelni nem tudtam. Az volt a válaszom: „Sehol.” Ez a felismerés teljesen hazavágott, de fel is rázott.
Másnap hajnaltól elkezdtem járni a Feltámadás-templomba. Mindennap öt órakor ott voltam elmélkedni, meditálni. Nagyon szerettem korán végigmenni a büdös-csodás óvároson. Hajnalban még nem volt tele a templom. Ilyenkor megtaláltam a helyem, csöndben voltam, imádkoztam. És lassan-lassan megértettem, hogy Isten közelebb akar lenni hozzám, és én csupán őmiatta vagyok itt. Valahogy egészen máshová kezdtek el helyeződni a hangsúlyok az életemben. Lassan el tudtam engedni az önsajnálatot, szabaddá váltam, odaadtam az Úrnak, majd igent mondtam a valóságomra. „Uram, tényleg nem szerepeltél a történetemben, önközpontúan éltem, hiába ringattam magam abba az illúzióba, hogy másokért élek. Csak az dübörgött bennem, hogy én többre vagyok képes, én meg akarom mutatni. És ez elnyomta bennem azt a teret, ahol te akarsz közeledni hozzám, teljesen kizártalak az életemből.” És ahogy egyre inkább tudtam Isten elé állni, lassan rendeződtek bennem és körülöttem, a munkában, a közösségemben a dolgok.
BRIGITTA
A második jeruzsálemi évemben olyan szépen összeálltak az elfoglaltságaim, hogy maradt még fél napom szabadon. Arra gondoltam, megkérdezem David Neuhaus atyát, tud-e valami elfoglaltságot. Elirányított egy központba, ahol menekült gyerekekkel lehetett foglalkozni angol nyelven. Angolul gyöngén beszélek, sok gyerek sokkal jobb volt ebben, mint én. De hamar rájöttem, hogy itt nem a nyelvről van szó, hanem a jelenlétről: érzelmileg támogatni őket, játszani velük, ez a fontos nekik.
Gyakran négy menekült gyereket kellett elhoznom a zsidó negyedben lévő oviból, át kellett utazni a várost emiatt. A nevemet nagyon nehezen jegyezték meg, és nem is nagyon tudták kiejteni. A Brigitta nehéz szó. A legnagyobb élmény az volt, amikor egyszer picit késtem, és már csak ez a négy gyermek volt ott az óvodában. A kerítésre csimpaszkodva vártak, és amikor megláttak az utca végén, teli torokból, boldogan elkezdték kiabálni a nevemet. És tökéletesen ki tudták ejteni a Brigitta szót. Hihetetlenül jó érzés volt, soha nem fogom elfelejteni. Azt éreztem akkor, hogy nyitott vagyok Isten jenlétére, itthon vagyok, megérkeztem. Isten a nevemen szólít.
Végh Dániel
Jó pásztor
Véletlen, vagy szándékos, hogy jó pásztor vasárnapjára időzítette országlátogatását Ferenc pápa? Gondolataival, spontán szavaival, és még annál is emberibb cselekedeteivel – és igen, mulasztásaival együtt is – nagy példát mutatott abból, milyen az igazi jó pásztor. Reflexió Bővebben „Jó pásztor”
Van célod?
Ferenc pápa fiatalokhoz szóló tanítása fényében elmélkedi át Koronkai Zoltán SJ új könyvében Kaszap István életszentségének kulcsmotívumait. Következtetései minden Istent kereső fiatal számára iránymutatásul szolgálhatnak. Bővebben „Van célod?”
Van mondanivalónk!
Négy új kötet bemutatójával, dedikálással és kedvezményes könyvvásárral várja az olvasókat a Jezsuita Kiadó a Szent István Könyvhét keretében.
Egy csodálatos bolond
Endó Súszaku – Nemeshegyi Péter SJ és Ikematsu-Papp Gabriella fordításában közreadott – Csodálatos bolond című regénye az 1950-es évek Japánjába kísér el egy fiktív Napóleon-leszármazottat. A főhőst az egyik japán szereplő e szavakkal jellemzi:
„Vannak olyan emberek, akik őszinte szívvel szeretnek másokat, és még akkor is bíznak bennük, ha becsapják, sőt elárulják őket. A mai világ bolondnak nézi őket. Ilyen volt Gaston. De ő nem egyszerű bolond volt. Hanem csodálatos bolond. Ez a Gaston csodálatos bolond, aki soha nem engedi majd, hogy az a picinyke fény, amely belőle árad, kialudjon.”
Képzeljük csak bele magunkat a vendéglátói helyzetébe: levelet kapunk egy távoli földrészen élő, félig-meddig ismeretlen fiatalembertől, amelyben bejelenti, hogy felkeres minket. Amikor megérkezik, azzal szembesülünk, hogy az illető nem szép, nem vonzó, nem okos, de jó. Mondhatnánk, maga a megtestesült jóság. (Ennek a japán írásjegye szerepel a könyv borítóján.) Aztán az idegen földről jött idegen férfinak a mi – otthonosnak nem mindig nevezhető, de jól-rosszul belakott – világunkban idegenül ható viselkedése előhoz belőlünk ezt-azt. Csupa olyasmit, ami már addig is bennünk lakozott. Jót? Rosszat? Ahány ember, annyifélét. Ami bizonyos, hogy a látogatás után már semmi sem ugyanolyan, mint előtte volt.
Endó Súszaku egyszerre krisztusi és Don Quijote-i főhőse az 1950-es évekbeli, idegengyűlölettől és prostitúciótól, valamint európai szemünknek szokatlan szokások sorától hemzsegő Japánba kalauzolja az olvasót, ám a kezdetben mókás kalandok hamarosan tragikomikus thrillerbe fordulnak, s a történet a Golgota keleties ecsetvonással megfestett parafrázisának kulisszái között ér katartikus véget.
Az eredetileg 1959-ben, folytatásokban megjelent regény szerzője a legismertebb japán katolikus író. 1923-ban született Tokióban, tizenegy éves korában részesült a keresztség szentségében. Francia szakon szerzett diplomát hazájában, majd a Lyoni Egyetemen tanulmányozta a modern irodalmat. Műveinek alapkérdése, hogy miként lehetne Japán „testére szabni” a keleti lélek számára túl szűkösnek ható kereszténységet, melynek a szerző szülőföldjén napjainkban is csak elenyésző arányban vannak követői. Endó több könyvét számos nyugati nyelvre lefordították, Graham Greene korunk egyik legjobb írójának nevezte. Magyarul korábban az egyik legismertebb regénye, a jezsuitákról szóló Némaság jelent meg, amelyből Martin Scorsese rendezett filmet. A mozi hazai bemutatóját követően kezdett bele a Csodálatos bolond lefordításába Nemeshegyi Péter SJ, aki korábban évtizedeken át működött Japánban, és személyesen ismerte a szerzőt. A Pepi bácsi halála miatt befejezetlenül maradt kéziratot Ikematsu-Papp Gabriella fésülte át és egészítette ki. A kötet a Jezsuita Kiadó Úton című szépirodalmi sorozatának második darabjaként jelenik meg, Nemeshegyi Péter Endó életművéről írott esszéjével, valamint Görföl Tibor Nemeshegyi Péter jóságteológiájának szentelt tanulmányával kiegészülve.
A könyv bemutatója 2023. március 25-én lesz Nemeshegyi Péter születésének 100. évfordulója tiszteletére, a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia által szervezett konferencia keretében. A 14.30-kor kezdődő kerekasztal-beszélgetés keretében Horváth Árpád SJ igazgatót, Szigeti László szerkesztőt és Ikematsu-Papp Gabriella műfordítót Végh Dániel kérdezi.
Miről álmodott Xavéri Szent Ferenc?
Xavéri Ferenc egy hanyatló navarrai nemesi család legkisebb fia volt. A párizsi Sorbonne-on folytatott tanulmányai arra készítették fel, hogy kényelmes papi életet éljen a pamplonai egyházmegyében. Csakhogy egy bizonyos Loyolai Iñigo keresztezte az útját, s vele és hét másik barátjával megalapította Jézus Társaságát. Ignác atya küldte, s ő habozás nélkül útnak indult, hogy minden erejével átadja magát „Kelet-India” evangelizálásának. Ám amikor 1541 tavaszán, harmincöt éves fejjel hajóra szállt Lisszabonban, aligha gondolta volna, hogy örökre maga mögött hagyja Európát, s élete tizenegy évvel később egy elveszett szigeten ér véget Kína partjainál. Goa, Csennai, Melaka, a Moro-szigetek, Kagosima, Jamagucsi… s végül Sangcsuan. Útjai során fáradhatatlanul hirdette a keresztény hitvallást, számtalan kis közösséget alapított, s misszionáriusi életpéldája mellett páratlan levélgyűjteményt hagyott ránk.
S hogy közben mi mindenről álmodott? Mert Ferenc atya valóban álmodozó volt, de nem a tétlen fajtából, hanem olyan, aki célok sorát tűzi ki maga elé, mit sem törődve a megvalósíthatóságukkal. Egyik misszióból a másikba vetette magát, egyre nehezebben elérhető országokat, egyre nagyobb területeket kiszemelve: India után a Fülöp-szigeteket, majd Japánt, végül Kínát vágyott kereszténnyé tenni. „Ferenc atya nem kevesebbről álmodott, mint hogy találkozik a királlyal – így nevezte őt –, és kínaiak millióit evangelizálja.” Ferenc atya levelezéséből tudjuk, hogy az álmok esetében nem pusztán metaforaként értendők. Sokszor és élénken álmodott, s ezeket az alkalmakat fel is jegyezte. Olykor „beszélt is álmában, amikor például azt kiáltotta: »Még és még többet«; azt álmodta, hogy megpróbáltatásoktól, hidegtől és viharoktól szenved Isten tekintete alatt, akitől kitartóan egyre több és több bizonyítékot kért nagylelkűségéről. Egy nap fáradtan és kimerülten ébredt, mert azt álmodta, hogy egy indiait cipel a hátán.” Mintha előre megsejtette volna, milyen út vár rá. Leveleiből a leghíresebb felfedezőkéivel vetekedő expedíciós élményei mellett a lelki ember mélységei, kétségei és gyötrelmei, magányossága és határtalan hite is kiviláglik.
A Xavéri Szent Ferenc álmai című könyv mesteri dramaturgiája úgy tárja ki előttünk fokról fokra Ferenc atya szívét, mintha mi magunk is vele tartanánk, s társai lennénk küldetésében. Az eredetileg 2006-ban megjelent, regényes életrajzot ugyanaz a szerző jegyzi, mint a rendalapítóról a Szent Ignác-év keretében tavaly megjelent nagyszabású életrajzot. José Ignacio Tellechea Idígoras (1928–2008) baszk származású katolikus pap, teológus és történész. Kutatási területe a spanyol történelem 1492 és 1659 közötti időszaka, a Siglo de Oro, az Aranyszázad volt. Utolsó könyve az Ignáccal együtt szentté avatott Xavéri Ferenc missziós útjait történelmi és lelkiségi dokumentumokként is kiemelkedő levelei alapján kíséri végig.
Bartók Tibor SJ
Egy egyszerű és alázatos munkás az Úr szőlőjében
Egy háborús év utolsó napján tért meg Teremtőjéhez XVI. Benedek emeritus pápa. Az Úr úgy akarta, hogy karácsony nyolcadában, a Megváltó születésének ünnepkörében szülessen meg ő is arra az örökkévaló, láthatatlan isteni világra, amely a hitben már láthatóvá válik a Megtestesülés misztériuma révén.
Lelkigyakorlatos tapasztalat, szórakoztató formában
Fiktív amerikai kolostorban játszódó könyvvel lép ki a szépirodalom területére a Jezsuita Kiadó: az Úton című sorozat első kötete James Martin SJ amerikai jezsuita eredetileg 2016-ban megjelent regénye Az apátság. „James Martin regényének legfőbb értéke az – és éppen ezért választottuk irodalmi sorozatunk indító kötetéül –, hogy segítségével az olvasó rádöbbenhet az életnek arra a csodájára, melynek köszönhetően a hit világossága minden sötét viszontagság ellenére utat talál, hogy beragyogjon a mindennapjainkba” – mondja Horváth Árpád SJ, a Jezsuita Kiadó igazgatója. Tovább olvasná? Görgessen lejjebb! Inkább podcastként hallgatná meg Horváth Árpád SJ, Tóth Marcsi író és filmes, valamint Szigeti László szerkesztő gondolatait a könyvről? Indítsa el a beágyazott videót, és helyezze magát kényelembe! Bővebben „Lelkigyakorlatos tapasztalat, szórakoztató formában”