A családi rituálék, évről évre visszatérő közös élmények biztos alapot adnak a felnövekvő gyereknek, és ez igaz a mindennapok apró szokásaira és a jeles napok készületet és befektetést igénylő megünneplésére is. Merjünk kialakítani saját hagyományainkat, és beemelni akár új elemeket is, hogy az ünnepünk azt fejezze ki, amit át szeretnénk élni, és tovább szeretnénk adni.
A nagyböjt latin neve quadragesima, amely negyvenediket jelent, a nagyböjti időszak hosszára utalva. A Magyar Katolikus Lexikon szerint az első századokban a keresztények nagypénteken és nagyszombaton böjtöltek, addig, amíg Jézus a sírban nyugodott, amíg „kiragadták körükből a vőlegényt” (Mk 2,20), mások negyven órás böjtöt tartottak húsvét előtt. Szent Atanáz 339-ben írta az alexandriaiaknak, hogy tartsák meg a negyven napos böjtöt, tehát legalábbis Alexandriában már szokás volt a negyven napos böjt.
A Bibliában a negyven különleges jelentőséggel bíró szám. A nagyböjt negyven napjának legközvetlenebb bibliai előképe Jézus negyven napos böjtje. Megkeresztelkedésekor leszállt Jézusra a Szentlélek, és az égből az Atya szózata hangzott, amellyel kinyilatkoztatta Jézus istenfiúságát, így a teljes Szentháromság nyilvánult meg néhány rendkívüli pillanatra (Mt 3,13-17). Ez után az esemény után Jézust a Lélek a pusztába vitte, ahol negyven nap és negyven éjjel böjtölt. Jézus böjtje előttünk is minta. Ő szíve túláradó szeretetéből választotta az önmegtagadásnak ezt a formáját, és őt követve mi is kifejezhetjük így a szeretetünket. Emberi kapcsolatainkban tapasztalhatjuk, hogy milyen jó, ha valaki úgy fejezi ki a szeretetét, ahogyan a legjobban át tudjuk élni, ahogyan számunkra érthető. Isten persze mindenféle szeretetkifejezési formát megért, de nekünk hasznunkra válhat eltanulni a jézusi szeretetnyelvet, érdemes utánoznunk azt, ahogyan őbelőle árad a szeretet.
A negyvenes szám a Bibliában mindig egy korszakot, akár egy egész nemzedéket jelképez. Negyven napig és éjszakáig tartott a vízözön (Ter 7,12), ami megtisztította a világot az istentelenségtől. A Kánaán földjéhez való első megérkezéskor a kémek negyven napig kutatták a nekik szánt földet, és ezalatt alaposan bejárták azt (Szám 13,25). Izrael fiai hitetlenségük miatt negyven évig vándoroltak a pusztában, amíg Isten mindenféle megpróbáltatások és áldások között vezette őket, hogy végre zsigereikben érezzék, hogy ő az Úr, a világmindenség egyetlen Istene. Ez alatt az idő alatt főleg mannával táplálta őket (Kiv 16,35), ami egészen különleges böjt lehetett. A negyven év újjászületést is jelent, hiszen ennyi idő alatt a vándorló nép új generációja nőtt fel, akik sem a rabszolgaságnak, sem az aranyborjú készítésének nem voltak részesei. Amikor Mózes felment a Sínai hegyre, hogy átvegye a törvényt tartalmazó kőtáblákat, „[n]egyven nap és negyven éjjel időzött ott az Úrnál, közben semmit sem evett és semmit sem ivott.” (Kiv 34,28). Ez fordulópont volt a történelemben, amelytől kezdve az ember újra Isten szemével tudja nézni tetteit, végre van biztos fogódzója, hogy mi a jó és mi a rossz: a törvény és a szövetség. Dávid király és Salamon király, a zsidók legnagyobbra becsült uralkodói negyven évig uralkodtak Izraelen (1Kir, 2,11 és 1Kir 11,42). A babiloni fogság sorsfordító ideje is negyven év volt.
Negyven napig tart a gyermekágy, amíg az új anyát boldogasszony ágyas asszonynak hívja a népnyelv, mert ez alatt az idő alatt végbemegy a nagy változás: a menyecskéből asszony, először vagy újra anya lesz. Negyven nap alatt a nehéz törések is rendbe jönnek, megújul az élet. Sorolhatnánk még a példákat, de ennyi is elég, hogy ráébredjünk:
a negyvennapos böjttel egy többezer éves, kipróbált hagyományba lépünk be, amelyet egyes személyek és egész népek is megtapasztaltak, és adják hírül mind a mai napig, hogy negyven nap, negyven év alatt nagy dolgokat tett velük az Úr. Jó dolog beállni ebbe a sorba, és megadni a lehetőséget Istennek és magunknak.
Negyven nap hosszú idő. Még felnőttek számára is nehéz egyszerre több mint egy hónapot átlátni. Annyi minden történhet ennyi idő alatt, hogy egy nagyböjti időszakra el is kell köteleződnünk. Manapság nagyon sok múlik azon, hogy mit szeretnénk mi vállalni, mit szeretnénk a nagyböjtünk központjába helyezni − de az biztos, hogy nagy elhatározást és folyamatos odafigyelést igényel, hogy negyven napig ki tudjunk tartani valami mellett.
Nekem az a tapasztalatom, hogy egy elhatározás két-három hét után már varázsát veszti, különösen a gyerekeknél. Nagy lelkesen vetik bele magukat a készülődésbe, de aztán elfelejtik, és időként eszükbe jut, hogy megint nem figyeltek oda rá, ami a kudarc érzésével járhat. Érdemes ezt a folyamatot tetten érni, és a családi nagyböjtünket három részre osztani a gyerekek számára, és kéthetente új elhatározást, odafigyelni valót találni ki. Az utolsó egy vagy akár két hét már a húsvét fényében telik, szinte minden napra jut valamilyen esemény, ami külön figyelmet érdemel és újabb megéléssel gazdagít. Felnőtt vagy nagyobb gyermek már bizonyára képes negyven napig odafigyelni egy elhatározásra, ami őt közelebb viszi Istenhez, de még akkor is jó lehet valamilyen segítséget alkalmazni, ami hozzájárul, hogy észben tartsuk, milyen különleges időszakban vagyunk éppen. […]
Illusztrációk: Meszleny Anna
A böjt mint lemondás vagy felajánlás
Manapság a nagyböjtben gyakran különböző lemondásokat vállalunk, átmenetileg megfosztjuk magunkat valamitől, ami fontos szerepet tölt be a mindennapjainkban, örömöt vagy jó érzést okoz. A táplálkozásbeli böjthöz hasonlóan jó módszer ez is, hiszen gyakran eszünkbe jut a készületünk, és átélhetjük, ahogyan Isten betölti azt az űrt, ami a lemondás által keletkezett. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, sejtjük, hogy mi az, amit érdemes lenne feladni a nagyböjt idejére, de itt is fontos átgondolni, hogy ne vállaljunk teljesíthetetlen dolgot. Érdemes lehet a házastárssal, jóbaráttal megbeszélni, hogy mit fogadunk meg, hiszen az ígéret, így a magunknak vagy Istennek tett ígéret is kötelez. Természetesen lehet ez a táplálkozáshoz kapcsolódó lemondás is, például, hogy nem eszünk édességet, nem iszunk alkoholt a nagyböjt folyamán.
A keresztény hagyományban a legutóbbi időkig jelen volt, hogy felajánljuk a mindennapi kényelmünket biztosító dolgokat, vagy ezek közül egyet-kettőt. Nagy kilépés lehet a komfortzónánkból egy kis apróság is ezen a téren. Ilyen felajánlásnak tekinthető, ha lemondunk a nagyböjt idejére a meleg vízben való mosakodásról, a kedvenc tusfürdőnkről a natúr szappan javára, a puha ágyról (vagy csak a kispárnánkról), a sminkről, esetleg kiválasztunk néhány alapvető ruhadarabot, és azokat váltogatjuk a negyven nap folyamán, nem fordítunk annyi figyelmet a tökéletes, változatos megjelenésre. Megdöbbentő megtapasztalni, hogy ezek az apróságok mennyire meghatározzák a mindennapjainkat, a közérzetünket, és azt is, hogy mennyi minden nélkül képesek vagyunk élni, és öröm felajánlani mindezeket Jézusért, őhozzá kapcsolódva.
Örömöt okoz, ha tehetek valamit azért, akit szeretek. Az egyik szeretetkifejezési mód a szívességek nyelve, amikor cselekedettel mutatom meg, hogy mennyire szeretem a másikat. Emberi kapcsolatainkban ez talán úgy mutatkozik meg, hogy segítek a másiknak valamiben, amit akár ő is el tudna végezni, de örül, ha nem egyedül kell hordoznia a terhét. Az istenkapcsolatunkban is óriási szerepe van a szeretetnyelvnek, hiszen most, nagyböjt elején imában megkérdezhetjük az Urat, akinek olyan gyakran kérjük segítségét életünk különböző ügyeiben, hogy ő mit szeretne; mit tegyünk, miből érezné leginkább a szeretetünket. Isten komolyan veszi a kérdésünket, és válaszolni fog. Lehet, hogy a csendes ima közben feldereng bennünk egy gondolat, vagy esetleg valakin keresztül érkezik egy kérés, egy lehetőség, amiről megérezzük, hogy ez az.
Sőt, az is előfordulhat, hogy egészen különös dologra hív Isten, például, hogy feküdjünk le egy órával korábban… Fordított virrasztás, ami elősegíti, hogy megerősítsem a bennem élő Szentlélek házának, testem és elmém működésének biztonságos alapjait.
Egymást támogatjuk és erősítjük, ha közösen vállalunk valamit a családdal, a házaspárunkkal, vagy akár valamelyik gyerekünkkel, barátunkkal. Nem is muszáj az egész nagyböjt időtartamára; egy hétre már a kicsinyek is előre tudnak nézni, különösen, ha készítünk naptárat is hozzá. […] A napokat számláló naptár esetén a legegyszerűbb, ha rajzolunk egy hosszú, kanyargós utat, melynek végén a feltámadt Jézus vár, de ha a Jézus-rajzolás meghaladja a képességeinket, és nincs kéznél egy gyerek, aki minden további nélkül megrajzolja, akkor véget érhet az út a felkelő napnál is. Ha negyven napra osztjuk az utat, akkor minden nap egy mezőt haladhat tovább a figura vagy a hűtőmágnes, amit erre a célra rendszeresítünk.
Elgondolkodtató, hogy míg az advent és a karácsony megünnepléséhez csak úgy ömlenek az ötletek, addig a nagyböjt és a húsvét titkának a megélését, az ünnep lényegéhez való közelebb jutást sokkal kevesebb eszközzel kell elősegítenünk gyermekeink számára. Hasonló a helyzet, mint kétszáz éve volt a karácsony esetében, amikor kialakították az általunk ma már természetesnek tekintett ünnephozó családi liturgiát, az adventi naptárat, koszorút, a gyertyákkal és díszekkel ékesített fenyőfát. Itt a lehetőség, hogy a többi sorsfordító ünnepünk kincsestárát is hasonlóan gazdagítsuk. Talán olvasóim most kezdenek kétségbeesni: nem elég, hogy a lelkünket kitesszük karácsonykor, és az egész időszak hatalmas rohanás és kötelességteljesítés lesz, most már nagyböjtben is kezdődjön el ugyanez? Természetesen nem ez a cél. Saját magunknak alakítjuk ki a családunkkal, hogy hogyan tudnánk a legközelebb kerülni az ünnep titkához, és ez éppen annyi, amennyit abban az évben örömmel be tudunk illeszteni. Összedobhatjuk közösen, nem kell, hogy egyetlen családtag szakadjon meg a készülődésben, kivitelezésben. Az ünnep egész lényünket megszólítja. Érzékszerveink, emberségünk és lelkünk összekapcsolódik, és együtt segítenek átélni az ésszel felfoghatatlan csodát, hogy Isten a végletekig szeret minket. A kézzelfogható, szemmel látható készülődés segít folyamatosan benne maradni a közeledő ünnep valóságában.
A mi húsvéti bárányunk
4050 Ft