Így szólt Jézus – evangélium gyerekeknek vasárnapról vasárnapra címmel jelent meg a gazdagon illusztrált, családi és közösségi használatra is alkalmas, hiánypótló kiadvány.
Az Így szólt Jézus a hamarosan kezdődő C évben főként Lukács könyve alapján, de nem elejétől a végéig, hanem az egyházi év időrendjét követve meséli el Jézus történetét. Abban a sorrendben, ahogyan az evangéliumot hallhatjuk a szentmisén, kezdve advent első vasárnapjától egészen Krisztus király ünnepéig. A kötet készítői gondos kézzel és figyelmes szívvel a mai gyerekek nyelvére fordították le az Újszövetség igéit, sőt, a kötet értelmezni is segít az Úr tanítását. Az evangéliumok után következő három-három, korosztályok szerint (3–6 éveseknek, 6–9 évesek számára és 9–12 évesekre gondolva) megfogalmazott reflexió arra szolgál, hogy a gyerekek – némi segítséggel – a saját életükre, helyzetükre vonatkoztatva próbálják meg minél jobban magukévá tenni és a szívükben megőrizni Jézus szavait.
Az újdonságot november 10-én vehették a kezükbe az első érdeklődők a szegedi Szent József jezsuita templom közösségi termében tartott családias könyvbemutató keretében. A jelenlévő gyerekek közreműködésével a terméketlen fügefáról szóló részlet közös feldolgozását rögtön ki is próbálták az alkotók, majd megosztották néhány gondolatukat a kiadvány koncepciójáról. „Az Így szólt Jézus kéziratán dolgozni négygyerekes anyukaként és hittanárként igazi jutalomjáték volt. Öröm felidézni, ahogy a reflexiós feladatokon ötleteltünk, vagy amikor a spanyol eredetit és a magyar bibliafordításokat összevetve mérlegeltük, milyen szavakkal szólhatna a mi Jézusunk a magyar gyerekekhez, mikor legyünk hűségesek a liturgiában használt ’eredeti’ kifejezésekhez, és mikor élhetünk a fordítás szabadságával. Elek László jezsuita lektorunkkal együtt arra törekedtünk, hogy a könyv a gyerekek nyelvén szóljon, de maradéktalanul az eredeti jézusi tanítást tükrözze” – idézte fel Paszternákné Tóth Júlia olvasószerkesztő.
„A szöveg gyerekek megértési horizontjához történő igazításáról az inkulturáció juthat eszünkbe: ez a jellegzetesen jezsuita kifejezés arra utal, hogy a megfelelő szavak, kifejezések és ’tálalás’ segítségével akár a legösszetettebb kulturális és lelkiségi tartalom is átadható úgy, hogy azt a célközönség megértse, sőt, a magáénak érezze” – tette hozzá Tornya Erika RSCJ, a Jezsuita Kiadó vezetője. A magyar szöveget lelkipásztori szempontból lektoráló Elek László SJ elmondta: „Jó játék volt megkeresni mi az adott vasárnapi evangélium magva, a történetek lelke, mi az a jól ismert szövegekben, amin nem szabad változtatni. Előfordult, hogy a magyar fordítást átfésülve virtuális vitába szálltunk a zseniális eredeti spanyol szöveget jegyző José María Rodríguez Olaizola SJ rendtársammal, mert úgy éreztük, olykor szeretnénk hűségesebbek lenni az eredeti mondanivalóhoz.”
Tornya Erika RSCJ, Végh Dániel, Paszternákné Tóth Júlia és Elek László SJ
A spanyol eredetiből átvett illusztrációkkal kapcsolatban a szerkesztők kiemelték: a kötet egyik nagy kincsének tekintik, hogy Cova Bayón spanyol grafikusművész ötvözte a Jézus-korabeli ruhákat, motívumokat, tájakat, ábrázolást a maiakkal, sőt, sok képre a bibliai szereplők mellé odarajzolta a mai fiatalokat is. Mégpedig oly módon, hogy az alakoknak egyáltalán nincsenek arcvonásaik, ezáltal magunkat is szabadon oda tudjuk képzelni, sőt, akár rajzolni Jézus mellé. „2023 nyarán a spanyolországi jezsuita kiadónál vendégeskedve éppen azért figyeltem fel az Így szólt Jézus eredetijére, mert azt sugallja: a gyerekeknek is van helye az Úr mellett, sőt, ennél többet is: azt, hogy Jézus lép közel hozzájuk és szólítja meg őket – az ő nyelvükre lefordított textusok, a rajzok, és a magyar kiadáshoz kiegészítőleg összeállított reflexiós feladatok segítségével egyaránt” – mondta el Végh Dániel, a kötet fordítója és kiadványmenedzsere. „Az Így szólt Jézus már a maga letisztult arculatával, kedves grafikáival hívogat, hogy vegyük kézbe. Komplex élményt ad: nem csak jó pedagógiai eszköz, annál sokkal több: hiszem, hogy lelki változást tud okozni. Megdolgoztatja a gyerekeket, és ezáltal elmélyíti a Szentírást, hiszen alkalmas arra, hogy – amint Szent Ignác fogalmaz – belsőleg ízlelgessük az Úr szavait” – tette hozzá Tornya Erika RSCJ, miért döntött úgy a Jezsuita Kiadó, hogy belevág a három kötetes spanyol kiadványsorozat magyar változatának megjelentetésébe.
S hogy kiknek ajánlja a Jezsuita Kiadó az újdonságot? „Aki próbált már gyerekeknek készült Bibliákból mesélni, megtapasztalhatta, egyáltalán nem olyan könnyű rátalálni pont arra az epizódra, éppen arra a példabeszédre, amit a szentmisén hallottunk. Az Így szólt Jézus ebben igazán nagy segítség: biztosan nem járunk úgy, hogy nincs benne az a részlet, amit az adott vasárnapra, illetve ünnepre szán az egyház” – emelte ki Végh Dániel. Mint Paszternákné Tóth Júlia megjegyezte, egyházi iskolákban és óvodákban sok helyen van heti közös áhítat, amikor az adott heti evangéliumot hallgatják meg és beszélik át, akár előre, akár utólag. Ezekhez az alkalmakhoz is tökéletes a kiadvány, hiszen a gyerekekkel közös feldolgozáshoz is ad támpontokat a hitoktatók számára. Zárszóként Elek László SJ a kötet családi körben történő használatára bátorított: „Ha valamilyen nyomós ok miatt nem jut el egy család a vasárnapi szentmisére, de az Így szólt Jézusból együtt elolvassa az evangéliumot, sokkal inkább tud együtt lélegezni, együtt lüktetni az egyházzal, mint bármilyen internetes miseközvetítéssel. Különösen akkor, ha tényleg közösen végigbeszélgetik a szülők a gyerekekkel a reflexiós kérdéseket, és esetleg még kiegészítik egy-egy énekkel, imával – akár a bevezetőben bemutatott, egyszerű szemlőlődő imaformát kipróbálva. De nagyon hasznos lehet akkor is, ha sikerül egy héten egyszer megállni egy kis időre, és az esti mese helyett aznap az Így szólt Jézusból olvasni, és együtt odafigyelni arra, amit vasárnapról vasárnapra a Jóisten mesél magáról.”
A könyv a képre kattintva vásárolható meg!