A hazai sajtóban időről időre felröppen és rendszerint nagy felháborodást vált ki, hogy a katolikus egyház még mindig ellenzi a meddőségi kezelésként használt lombikeljárást (In vitro fertilization – IVF). Általában ugyanazok a gondolatok kerülnek elő el az erről szóló cikkekben, s az érintettek szinte bénultan fogadják őket. Bálint Bálint László, a Debreceni Egyetem kutatóorvosa szerint azonban nagyon nagy szükség lenne a tudomány és az egyház közti párbeszédre. Ennek egyik kis lépése a következő beszélgetés a tudós és Csépányi Gábor atya között, aki eredetileg maga is orvosi egyetemet végzett, és jelenleg az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa.
Bálint Bálint László A tiltás gyümölcse című tanulmányában utal arra, hogy ma már nem igazolható egyértelműen, hogy több embrió beültetése az anyaméhbe kedvezőbb eredményt hozna, mint egyetlennek a behelyezése. A katolikus egyház egyik legnagyobb aggálya, hogy több embrió esetén adódik majd a kérdés: „Anyuka, hányat szeretne megtartani?”
Bálint Bálint László: Ma már orvosetikailag teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egészségesen fejlődő magzatokat elpusztítsunk a beültetést követően. Az utolsó nyilvánosan elérhető hazai statisztikai adatok szerint 2014-ben egy IVF során átlagosan két embriót ültettek be. Ez a szám biztonságosnak mondható. Az utolsó európai statisztika szerint 2016-ban a kontinensen átlagosan negyvenegy százalékban egy embriót ültettek be, ötvenkét százalékban két embriót, és csak a maradék hét százalékban történt három vagy több embrió beültetése. Ez utóbbi esetben a kockázat jelentősen megnő. A trend egyértelmű a modern lombikkezelésekben: egy embrió beültetése a megfelelő kiegészítő vizsgálatok mellett. Sajnos ma a lombikeljárásoknak mindössze egyharmadából születik gyermek idehaza. Hazánk nem számít vezető hatalomnak a lombikkezelések technológiai újításait illetően, miközben például Spanyolországban nagyon nagy fejlesztések zajlanak ezen a téren. Ott van olyan klinika, ahol komplex kezelések együttes alkalmazásával közel nyolcvanszázalékos sikerarányról számolnak be. De ez sem száz százalék. Ezen technológiák egy részének alkalmazása nálunk még nem számít bevett gyakorlatnak, vagy egyáltalán nem érhetők el.
Csépányi Gábor: Igen, a tudomány ma már szinte mindenre képes, és ha egy katolikus meddő pár szeretne gyermeket, fájdalmas lehet a szembesülés az egyház erre vonatkozó tanításával. Azok a vallásukat gyakorló katolikus nők, akiknek a legfőbb vágyuk, hogy gyermekük legyen, de ez nem adatik meg nekik, tele vannak gyásszal és önváddal. Közben adott esetben az egyházi közösségben, ahová járnak, az asszonyok sorra szülnek egymás után, és az ő egyetlen esélyüknek érzett lombikbébi-eljárással kapcsolatban még negatív impulzusokat is kaphatnak. Fontos lenne nemcsak a felszínt kapargatni, és azt állítani, hogy „ez bűn”, vagy „egy jó keresztény ilyet nem tesz”, hanem mélyen meg kellene ismerni és érteni, hogy miért mond ilyet az egyház, és miért tiltja ezeket az eljárásokat önmagukban, elsősorban Isten gyermekeinek érdekeit képviselve. A lombikprogramokban dolgozó katolikus orvosok szintén azt élhetik át, hogy az egyház azzal vádolja őket, nem a jó úton járnak, és ezért szembekerülnek a lelkiismeretükkel.
Az egyház miért ragaszkodik mereven az álláspontjához, tudva, milyen sok hívőnek okoz fájdalmat ezzel?
Csépányi Gábor: Ha nem keletkeznek szám feletti embriók, akkor is igaz, hogy a Petri-csészében más metódusok zajlanak, mint egy anya testében. A Human Reproduction című akadémiai folyóirat egyik 2016-os tanulmánya arról számolt be nemrég, hogy megfigyelhető: míg természetes körülmények között a nagyobb, robusztusabb spermiumok termékenyítik meg a petesejtet, lombikban éppen hogy a kisebb, gyorsabb spermiumok érnek előbb célba. Vajon ennek milyen szelekciós hatása van? Hozható-e egy ember, adott esetben egy orvos olyan szerepbe, hogy döntsön, és osztályozza az embriók minőségét, egyáltalán van-e joga létrehozni embriót? Az alapkérdés, hogy lehetséges-e, hogy az egyik ember a másik ember felett ilyen szinten rendelkezzen? A Hittani Kongregáció Dignitas personae kezdetű 2008-as dokumentuma részletesen tárgyalja ezt a kérdést.
Már az ókorban kutatták, vajon mikortól van lelke egy embriónak. Hippokratész szerint a vérzések elmaradása jelzi, hogy az anyaméhben maradt vérrög a spermiummal egyesülve indítja a már lélekkel bíró magzat fejlődését. Arisztotelésztől Aquinói Szent Tamáson át egészen napjainkig filozófusok, teológusok próbálnak erre választ találni, de bizonyítékok aligha várhatók. Az egyház azon az állásponton van, hogy a lélek a fogantatástól jelen van, vagyis nem előbb a test, és nem előbb a lélek, hanem az ember egyszerre jön létre, ezért a zigótát is az emberi személy méltóságával ruházza fel. Ha jobban belegondolunk, ez egyáltalán nem idegen az ember pszichés működésétől: én az orvosi egyetem anatómiai intézetében és kórbonctanon is azt láttam, hogy a tetemeket, amelyek már nem rendelkeztek lélekkel, szintén az emberi méltóságnak megfelelően kezelték.
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. december-január számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Fotó: Thaler Tamás, Magyar Kurír
Karácsonyi ajánlataink már elérhetőek a honlapunkon. Válogasson könyvcsomagjaink között vagy lepje meg szeretteit egy ajándék A Szív előfizetéssel!
