Kakaós csiga és örök igazságok

Vajda József pékmester ételről, életről és sok minden másról

Évek óta tudom, kicsoda Vajda Józsi, és mindig örülök, amikor ő szolgál ki a Pékműhelyben. Igazi jelenség, tele élettel, energiával, tűzzel. Sikeres vállalkozó, aki elterjesztette Magyarországon a kovászolást, és erről szóló könyve legalább annyira az életünkről szól, mint a mindennapi kenyerünkről.

Az ország talán legismertebb pékje nem akart egy ezredik recepteskönyvet írni. Szeretett volna úgy beszélni a kenyérről, ahogy Hamvas Béla a borról. A kenyér lelke című, tavaly megjelent kötetében, úgy gondolom, sikerült neki. „Az anyaföld által táplált gabonában megtalálható az az esszencia, amely a kisült kenyérben a föld savait adja vissza nekünk az őszi gyümölcsök illatával párosítva.” Nem lehet nem odafigyelni rá, és igyekszik is továbbadni, amit a világból megismert. „Egyre többet gondolkodom az emberről is, aki megalkotja a kenyeret ezekben az önmagukban táplálékot nem nyújtó alapanyagokból, és létrehozza az életet maga körül. Úgy látom, hogy a kenyérkészítő folyamat legnagyobb rejtélye az ember. Szándékai, céljai végtelenek, és ezek mind alakítják a kenyerét, mint a sors az életét.” 

Azt írja, a kovászkészítés egyfajta önismereti tanfolyam. Ezek szerint a magyarok most sokkal jobban ismerik magukat, hiszen a járvány idején biztos, hogy nagyon sokan „gugliztak” a kovász szóra, és szinte mindenki kenyeret sütött…

Mi, magyarok különlegesek vagyunk, ilyen sehol nincs a világon, hogy egy világjárvány idején a második leggyakrabban keresett kifejezés a kovász legyen. Nagyon jó, hogy az emberek elkezdtek a kenyérrel foglalkozni, mert ebből rájönnek, mi az igazság. Milyen az igazi kenyér, mennyi idő kell hozzá, hogy elkészüljön, és mennyi foglalkozást igényel. Ennek ellenére világviszonylatban egyáltalán nem tartom reménykeltőnek a helyzetet. A vírusjárvány az egész bolygót érintette, még az őserdőben élő törzsek tagjainak is feltűnt, hogy nem járnak a repülők, és nem érkeztek meg azok, akik felégetik az esőerdőt. Ha végiggondoljuk, mikor volt utoljára olyan, hogy valami egyszerre érintette az egész emberiséget, az özönvíz juthat eszünkbe. Érdekes, hogy a világ leggazdagabb emberei vagy az ENSZ negyven éve nem tudnak semmit tenni a globális felmelegedés és a környezetszennyezés pusztításai ellen, és most egy vírus simán megoldotta, hogy abbahagyjuk a Föld abuzálását. Ez hatalmas lehetőség volt, hogy újragondoljuk, majd fenntarthatóbban indítsuk újra a gazdaságot. Sajnos a miniszterelnököket és a high-tech cégek vezetőit most is csak az érdekelte, hogy a pénznyomdák, az autógyárak újra termeljenek, a repülőgépek minél hamarabb repüljenek.

Közben kiderült, hogy az embereknek nincs is annyi mindenre szükségük, mint korábban hitték:

ennivaló kell, és egy meleg hely, ahol lefeküdhetnek. Azt is megtudhattuk, kik végeznek olyan munkát, ami valóban fontos: orvosra, ápolóra, pékre szükség volt. Én viszont mostanra jutottam el oda, hogy feladtam.

Mire gondol pontosan? 

Azt hittem, bizonyos tapasztalatoktól meg lehet óvni az embereket, de nem így van. Képzeljük el, hogy egy kertésznek van egy rakás fája a kertben, ahol egyre több új fa nő, de a legtöbb nem terem gyümölcsöt. Mivel szereti a fákat, ültetni szereti őket, nem kivágni, azonban egy idő után azt veszi észre, hogy azok a fák, amik nem teremnek, elkezdenek sokkal nagyobbra nőni, mint a többi. De a kertész ezt is rendben lévőnek találja, nem vág ki egy fát sem. Aztán észreveszi, hogy a nagyobbra nőtt, nem termő fák elveszik az éltető napot és vizet azoktól a fáktól, amik teremnek, így ezek egy idő után alig hoznak gyümölcsöt. A kertben emberek is élnek, akiknek a gyümölcs az egyetlen táplálékuk. A kertész továbbra sem akarja, hogy a kertje kopár legyen, mégis ez az egyetlen valós esélye a túlélésre.

Ha eljön a kert gazdája, akkor rendet fog rakni a kertben, és ez nagyon szomorú lesz sok kertész számára.

Én hiszem, hogy az, aki a falevelet olyan tökéletesen létrehozta, hogy az a világ legtávolabb lévő fekete lyukával is egy, az ezt a rendszert helyre fogja tenni.

(…)

A teljes interjú A Szív Jezsuita Magazin júniusi számában olvasható

Adomány minta