Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy a legtöbb dolog változik. Mégis újra meg újra keressük magunkban és környezetünkben az állandóságot, azt a szilárd alapot, amelyre életünket építhetjük. Hogyan találjuk meg utunkat a változások és a következetesség között? Mire tanít bennünket ezzel kapcsolatban Jézus példája?
Azzal kapcsolatban, hogy mi határozza meg életünk alapirányát, először is azt a kérdést kell feltennünk, hogy van-e az életünknek alapvonala. A pszichológusok erre azt szokták felelni, hogy
e ponton alapvető különbség van az emberek között.
Egyeseknek van ilyen alapvető életirányuk, mások azonban – az ismert dal szavával élve – olyanok, mint a zászló, mely „játéka mindenféle szélnek”. Hol déli, hol északi, hol keleti, hol pedig nyugati szél lobogtatja őket. Hol ezt az eszményt követik, hol pedig amazt. Általában annak az embernek a véleményét követik, akivel legutóbb beszélgettek, és azt a nézetet követik, amelyet legutoljára hallottak. Nem megbízhatók, nem hűségesek – csapodárnak mondhatjuk őket. Néha az ilyen típusú emberek is képesek sikeres életvitelt kialakítani, de igazán értékes emberi életet nem tudnak élni.
Ezzel szemben vannak, akik komoly megfontolás után, következetes önneveléssel megalkotják életük alapvető irányvonalát, és kitartóan azt követik. Az ilyeneket szokták sziklaembernek nevezni. Megbízhatók, és nagy művek megalkotására képesek.
Természetesen a második alapbeállítódás méltó az emberhez. Ám ennek a felfogásnak is van problémája – konokságnak nevezik. (…)