Saját hasonlatosságunkra

A mesterséges intelligencia vagy a filozófusok kora?

A hagyomány és a jövő kihívásairól tartott kerekasztal-beszélgetést lapunk az idei Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron, ahol Nemes Orsolya generációkutatót, Baán Izsák bakonybéli bencés szerzetest és Nényei Pál irodalomtanárt kérdeztük.

– Nemrég Nényei Pállal készült interjúnkban eljátszottunk a gondolattal, milyen könyvet vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre. Kezdjük ezzel a játékkal most is.

Baán Izsák: Szerzetesként kézenfekvő lenne azt mondanom, hogy a Bibliát, ám mégsem az vinném, hanem azt a mondásgyűjteményt, ami a sivatagi atyák bölcsességét gyűjti össze. Ez a könyv az életre váltott Szentírás. Narratív olvasmányos formában íródott, és sokat idézi a Bibliát. Azt hiszem egy lakatlan szigeten ez így hasznosabb olvasmány lenne, mint maga a Biblia.

Nemes Orsolya: Mivel most főleg meséket olvasok a kislányomnak, csak ez jut eszembe. Benedek Elek-könyvet, azt hiszem.

Nényei Pál: Fura kérdés. Nem tudnék egyet választani. Biztos, hogy olyat választanék, mint például a Gogol összes.

– Egyébként mi értelme könyvet vinni? Mit várnának a magukkal vitt könyvtől? Segítene valamit abban a helyzetben?

Nemes Orsolya, A generációs mítoszok című könyv szerzője

Nemes Orsolya: Amióta anya vagyok, és főleg mióta újra dolgozom, csak nyáron tudok olvasni. A lakatlan szigetről ezért most a nyugalom jutott eszembe. Hogy végre lenne időm erre. Bár nyilván akkor meg a túléléssel, az élelemszerzéssel kellene foglalkozni.

Nényei Pál: Egyetértek. Valószínű, hogy nem is lenne idő olvasni. Ráadásul magamban olvasni csak egy ideig jó. De ha aztán nem tudom elmesélni senkinek, amit olvastam, akkor mi értelme? Számomra a könyvek olyanok, mint a jóbarátok, akiket jó magam körül tudni mindig. Ugyanúgy, ahogy szeretek emberek között lenni, szeretek könyvek között is lenni. A lakatlan szigeten mindkettő hiányozna a biztonságérzetem, otthonosságérzetem szempontjából.

Baán Izsák: A sivatagi atyák történetei között olvastam azt, hogy megkérdeznek egy bölcset, nem nehéz-e a sivatagban a könyvek vigasztalása nélkül élnie. Mire ő azt válaszolta: a teremtett világ Isten könyve, ahol a létezők Isten szavai. Ezt a könyvet bármikor kinyithatom, és olvashatok belőle. Ez a történet két dolog miatt jutott eszembe. Az egyik, hogy a könyv vigasztalás. A másik pedig: kérdés, lakatlan szigeten olyan vigasztalásra vágyik-e az ember, ami az írott szóban van.

– És ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy nem egy szigeten vagyunk, hanem a való életben, ahol szintén fel kell találnunk magunkat? Mennyire egyértelmű ma a könyvekhez, a hagyományokhoz nyúlni, ha választ akarunk kapni életünk nagy kérdéseire?

Nényei Pál: Nekem azért jóbarátaim a könyvek, mert nem várom tőlük azt, hogy választ adjanak. Azt a könyvet, ami választ ad, kijelent, és leteszi elém a megoldást, nem szívesen olvasom. Mert ha van egy válasz egy műben, akkor lehet, hogy rövidebb is lehetne, mert egyébként mindent ki le lehet húzni körülötte.

A beszélgetés moderátora, Meszleny Zita és Nényei Pál irodalomtanár

Nemes Orsolya: Sok szülőnek az a reakciója a sorsfordító pillanatokban, hogy minden megtörtént már. És ebben van igazság. Ismétlődnek az emberi sorsok, a személyiségfejlődés, amin átmegyünk. Évezredek óta hasonló konfliktusokba kerülünk, miközben keressük önmagunkat. Nem véletlen a „hős utazása” mítosz is a legtöbb könyvben. Mindennek az alapja, hogy van egy hős, aki kalandokat él át, nehézségeket, segít másokon, segítséggel felülkerekedik másokon stb. Ez minden kultúrában megtalálható. És a való életben is ugyanez van. Azonban tény, hogy a mai dinamikusan változó, bizonytalan világban már kevésbé tudnak ezek releváns szempontokkal szolgálni az aktuális problémákra. Nemrég megjelent könyvemhez rengeteget kutattam a generációkat, és azt találtam, hogy az elmúlt százötven évben minden generációnak teljesen újra kellett értékelnie, mit tud még felhasználni az elődei tudásából, és mi az, amire új megoldásokat kell találnia. Ez egy örök dinamika. De nem hiszek abban, hogy a múltat, úgy ahogy van, el kell felejteni. Sok olyan évezredeken átívelő érték van ugyanis, amit érdemes megtartani.

Baán Izsák: Tény, hogy ma leginkább információszerzés vagy szórakozás céljából olvasunk. A mai világban nagyon fontosnak tartjuk az információt. A neten úgy olvasunk, hogy pillanatok alatt megtaláljuk a sorok között számunkra szükséges adatokat. Azt gondoljuk, a világ olyan gyorsan változik, hogy aki nem gyűjti be ezeket idejében, az lemarad, és elveszetté válik a világban. Korábban azonban az olvasás egészen mást jelentett. Az információszerzés szintjén túl volt más értelme is. Mégpedig, hogy a lélek – azaz a valódi legbensőbb énünk – magára ismerjen a sorok mögött. A lélek világa tehát az, ami feltárulhat. Az pedig örök. Ugyanaz akkor, mint ma. Azok az alapvető emberi minták ugyanazok Szophoklésznél vagy Wagner operáiban vagy egy mai kortárs regényben. A lényeg a felismerés, a saját világunk titkának felfedezése az olvasott szövegben. Szerintem emiatt érdemes régi dolgokat olvasni.

– Orsolya a hős útjáról beszélt, és hogy ugyanazokat a köröket járjuk végig. De közben új kihívásokat emlegetett. Most akkor vannak régi kihívások, amelyekre már vannak válaszaink, és újak, amelyekre nincsenek?

Nemes Orsolya: Az emberi sors valójában állandó: megszületünk, felnövünk, gyerekeink lesznek, megöregszünk, meghalunk. Ezen nem tudunk változtatni. Ilyen szempontból változatlan a történetünk. Ugyanakkor a közeli jövőben – tehát a következő 30–50 évben – radikálisan megváltozhat az életünk ahhoz képest, amilyen előtte évszázadokon, évezredeken keresztül volt. Emiatt olyan kérdések merülhetnek fel, amelyek korábban sohasem. Például hogy mit kezdünk a robotokkal. (Nemes Orsolyával a témában készült interjúnkat Az alfáktól az ómegáig itt olvashatja.)

Baán Izsák OSB, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele

Baán Izsák: Én azt látom, hogy inkább a kihívásokra adható reakció ideje csökken radikálisan. Ha csak a szerzetesség történetét vesszük, korábban ha megjelent valami újdonság a világban, a szerzetesek húsz évig gondolkodtak, hogy az jó-e vagy sem. Ma egészen más. Tíz éve még senkinek nem volt mobilja, e-mail-címe, míg ma mindenkinek van. Már nincs idő húsz évig gondolkodni, milyen hatással van ez ránk. Közben a tét pedig egyre nagyobb. A globalizált világban azzal a hatalommal, amit az ember a technológia révén a kezében tart, sokkal nagyobb hatása van bármilyen kihívásra adott reakciónak, mint mondjuk száz évvel ezelőtt

Nényei Pál: Érdekes, hogy úgy tekintünk a mobilra, mintha természeti csapás lenne, ami minket ide-oda rángat, és nem tudjuk kezelni ezt a helyzetet. Miközben szerintem a legizgalmasabb az, hogy mi az a gondolkodásmód, aminek a végterméke a mobil. Mert mégiscsak mi találtuk ki. Ha erre rájönnénk, sokkal több mindent felismerhetnénk.

Baán Izsák: A hagyományokhoz ragaszkodni, a régi dolgokba kapaszkodni ma nem éppen trendi. A mai instant világban a kisebbségi lét felé vezet, ha nem közlöm azonnal, amit megélek az Instagramon. Nem nagyon gondolkodunk el, mit tesz az emberrel, ha mindig elérhető, ha azonnal megosztja, ami eszébe jut, pedig erről is találunk írásokat a régieknél. Nyilván más formában és műfajban, de ezekre a tapasztalatokra lehet építeni. (Cikkünk a bakonybéli bencések életéről: Forrás a Bakony völgyében)

– Ha már régiek… Orsolya írja a könyvében, hogy újra itt a filozófusok kora. Ezt hogyan kell érteni?

Nemes Orsolya: Amikor gyerek voltam, akkor találták fel a lyukkártyás számítógépet, ma meg egy szuperszámítógép van a zsebemben. Ez óriási változás. A változás pedig mindig ijesztő, amikor benne vagyunk. Persze elképzelhető, hogy ötven év múlva már nem tűnik olyan rémisztőnek. De az is lehet, hogy ezt fogják annak az évtizednek nevezni, amikor az informatika felülkerekedett az emberiségen. Igenis komolyan kell venni a mesterséges intelligenciát és az ezzel járó mélyebb kérdéseket, még ha jelenleg nincsenek is terminátorjellegű, ember formájú robotok. Ezért van szükség bölcsészekre és filozófusokra, mert egyre gyakrabban esik meg, hogy egy technikai újítás jelentős hatással van az egyénekre, a társadalomra, a viselkedésünkre, szokásainkra, ezekre a kérdésekre pedig válaszokat kell adnunk.

Meszleny Zita, A Szív | Jezsuita Magazin főmunkatársa

Nényei Pál: Azon gondolkodom, mi az oka annak, hogy az ember iszonyú energiákat fektet abba, hogy csináljon egy olyat, mint ő maga? Végtére is a mesterséges intelligencia akkor lesz az igazi, ha azt tudja, mint mi. De miért akarjuk ezt? Lehet, hogy lusták vagyunk, és szeretnénk, ha helyettünk végezné el a piszkos munkát? Vagy a bűntudat miatt, mert azt gondoljuk, hogy szörnyetegek vagyunk, mert mindig hibázunk? És közben meg félünk tőle… Izgalmas dolog ez.

Nemes Orsolya: Azért fejlesztjük a mesterséges intelligenciát, hogy könnyebb, egyszerűbb, jobb legyen az életünk. A fáradságos, monoton munkákat váltották fel a gépek. Az a kérdés, hogy cserébe adunk-e valamit. Szerintem nem baj, ha a gyárakban kiváltják az embereket, a kérdés, hogy őket át tudjuk-e képezni valami értékes munkára. Én nem a veszélyt látom ebben, hanem a lehetőséget.

Nényei Pál: Én sem esek ettől kétségbe. Nem is tartom olyan fontosnak az egészet, mert szerintem a szoftver soha sem fogja azt tudni, ami igazán fontos.

Baán Izsák: Például hogy feláldozza magát egy nagyobb célért. Bár biztosan meg lehet neki tanítani ezt is, de az soha nem lesz olyan, mikor egy ember adja oda magát valamire. Azt hiszem, az áldozathozatal, a lemondás, a közösség érdekében végzett szolgálat nem helyettesíthető gépekkel. A szerzetes atyák azt mondják, hogy az ember legsajátosabb tevékenysége az imádság. A transzcendenssel való kapcsolat. Egy robot soha nem fog találkozni ezzel.

 

Segítse szerkesztőségünk minőségi munkáját!

Csupán eladásokból és hirdetésekből sajnos nem tudjuk fenntartani lapunkat, ezért számítunk az Ön támogatására is! Előfizetésével, könyvvásárlásával vagy adományával a Jezsuita Kiadó küldetését segíti!

Támogatom a kiadó munkáját

Fotók: Mándi Emese