A Ferenc pápáról szóló könyvek sorából kiemelkedik a Perugiai Egyetem tanárának, Massimo Borghesinek a The Mind of Pope Francis – Jorge Maria Bergoglio’s Intellectual Journey [Ferenc pápa szellemisége – Jorge Mario Bergoglio intellektuális útja] című kötete, amely a jezsuita pápa életútját abból a szempontból tekinti át, hogy kik és miképp formálták gondolkodását. Főleg e mű alapján szeretnék kiemelni ezzel kapcsolatban néhány fontos szempontot, amely a pápalátogatás küszöbén segíthet bennünket, hogy jobban megértsük Ferenc pápa személyét és péteri szolgálatát.
Ferenc pápa egyik gyakran ismételt témája a polaritások egysége. A jezsuita lelkiségre is ellentétes pólusok szintéziseként tekint: a cselekvésben szemlélődő, az apostoli feladatok során szükség van a folytonosságra és elmélyülésre, ugyanakkor a rend ideálja a mozgékonyság, szükséges a szerzetesközösség egysége, ugyanakkor a küldetésekben szétszórják a jezsuitákat, stb. Mindezek egymással feszültségben álló eszmények, de mind együtt jellemzik a jezsuitákat.
Az egyházban is jelen vannak a pólusok, hiszen globális szervezet, ugyanakkor minden nép a sajátos kultúrájával éli meg katolikus hitét: egyszerre római és helyi a katolikus anyaszentegyház. A társadalmi élet is tele van pólusokkal, különösen az argentin társadalom, amelyben Jorge Mario Bergoglio a pápasága előtt élt és dolgozott. A XX. század második felében Argentína életét három nagy irányzat küzdelme jellemezte.
Az egyik a Juan Domingo Perón elnökhöz kapcsolódó peronizmus. Az egykori katona, akit háromszor is az ország elnökévé választottak, nagyon sokat tett a munkásság és az egyszerű emberek felemelése érdekében. Számos tekintetben a katolikus társadalmi tanítás irányvonalait követte, és különösen második feleségével, Evita Perónnal az oldalán nagy népszerűségre tett szert. Kritikus volt a liberális kapitalizmussal és az Amerikai Egyesült Államok dominanciájával szemben. Ugyanakkor – főleg Evita halála után – egyre autokratikusabb vonásokat mutatott, és a katolikus egyházzal is konfliktusba került. Uralmának 1955-ben katonai puccs vetett véget. Ezt jobboldali katonai diktatúra követte, amely keményen fellépett mindenkivel szemben, aki megkérdőjelezte a fennálló rendszert.
Több ezer áldozata volt az úgynevezett piszkos háborúnak. Rendtársunk, Jálics Ferenc atya is ekkor volt fogságban fél évig.
A harmadik pólust a szélsőbaloldali csoportosulások alkották, melyek marxista alapokon osztályharcot hirdettek, és erőszakos akciókkal igyekezték elérni céljaikat. A társadalmat radikálisan megosztó konfliktusok az egyházban és a jezsuita renden belül is drámai törésvonalakat okoztak.
Mindhárom irányzatban voltak katolikusok. Míg a hierarchia inkább a jobboldali kormányzatot támogatta, addig a felszabadítási teológiát követők a szegények érdekei mellett radikális eszközökkel kiálló baloldali csoportokhoz álltak közel, sokan pedig Perón irányvonalát tekintették követendőnek. Maga Jorge Mario Bergoglio is ehhez a vonalhoz állt a legközelebb, bár fenntartásai is voltak a peronizmus messianisztikus vonásaival szemben. Viszont elítélte mind a jobb-, mind a baloldali csoportok erőszakosságát. Fiatalon lett jezsuita tartományfőnök, és saját bevallása szerint sem tudott mindig jól dönteni ebben az igen nehéz és összetett társadalmi környezetben. Ezek az egzisztenciális tapasztalatok is hozzájárultak, hogy elméleti szinten is foglalkozott az ellentétek és az egység kérdésével.
Jezsuita szerzők, például a lengyel származású Erich Przywara, a francia Henri de Lubac és Gaston Fessard, valamint Alberto Methol Ferré uruguayi filozófus és Romano Guardini írásai nyomán kristályosodott ki Bergoglio felfogása a pólusok egységéről. Az Evangelii gaudiumban is megfogalmazott alapelv szerint „az egység a konfliktus felett áll” (228), ami kifejezi, hogy a pólusokat alá kell rendelni a közös célnak. Ugyanakkor az egységnek nem szabad megszüntetnie a polaritásokat, különben uniformizálódás lesz az eredmény, ami nem az igazi katolikus egység megnyilvánulása. Az egyházban a túlzott központosítás, a társadalomban a totalitárius rendszerek vagy éppen a globalizáció napjainkban uralkodó formája azzal fenyeget, hogy eltünteti a sokszínűséget. A pólusokat tehát meg kell tartani.
„Ferenc pápa a pólusok dinamikus egységének a híve: az nem egyszer s mindenkorra adott, hanem folyamatos mozgásban van, a pólusok hatnak egymásra. Szükség is van rájuk, egyik sem mellőzhető, de együtt kell érvényesülniük, egymást kiegyensúlyozniuk.” (Fotó: AFP)
Ugyanakkor ha a pólusok válnak dominánssá, a kapcsolat és az egység kerülhet veszélybe. Az egyházban eluralkodhat a káosz. Az eretnekségek is abból származnak, hogy valamelyik pólus abszolúttá válik, és negligálja vagy tagadja a többit. A társadalomban ez individualizmushoz és a pólusok könyörtelen harcához vezethet, és ennek egyik formája a versengő nacionalizmusok világa. Bergoglio a poliéder képét alkalmazza: ez a test egyszerre fejezi ki az egységet és a részek sajátosságainak maradandó valóságát. Ferenc pápa a pólusok dinamikus egységének a híve: az nem egyszer s mindenkorra adott, hanem folyamatos mozgásban van, a pólusok hatnak egymásra. Szükség is van rájuk, egyik sem mellőzhető, de együtt kell érvényesülniük, egymást kiegyensúlyozniuk. Az egység feszültségek közepette valósul meg, és sosem tökéletes. Ha nincsenek feszültségek, élet sincs. A keresztény és a társadalmi egység is drámai és vajúdó folyamatot jelent, s csak Krisztus fogja teljesen megvalósítani a végidőben. Ebből fakadóan Ferenc elutasít minden utópiát, amely azt mondja, hogy az ideális egyház vagy ideális társadalom már itt a földön megvalósítható. Mégis hangsúlyozza, hogy minden erőnket be kell vetnünk, hogy ezért dolgozzunk.
Kategóriák felett
Ez a fajta gondolkodás okozza, hogy Ferenc pápát nem lehet egyszerűen kategóriákba sorolni. Konzervatív? Liberális? Haladó? Peronista? Marxista? LMBTQ-párti? Homofób? A jelen háborúban ukránbarát, vagy éppen túl elnéző Oroszországgal szemben, és kritizálja az amerikaiakat? Mindegyikre lehetne érveket és ellenérveket hozni, megnyilatkozásaiból idézethalmazokat gyűjteni. Lássunk néhány példát.
Ferenc pápa gyakran hangoztatja, hogy a menekülteket be kell fogadni, védelmezni és integrálni kell őket. Számtalan alakalommal találkozott velük, ugyanakkor az is ott van a tanításában, hogy minden államnak felelősen kell meghoznia az ezzel kapcsolatos döntését, tekintettel az ország teherbíró és integráló képességére. Azt is hangsúlyozza, hogy a legjobb az lenne, ha mindenki békében élhetne a saját hazájában, és komoly erőfeszítésre hív, hogy a menekültválság kiváltó okaival (például a klímaváltozással, a háborúkkal) foglalkozzon az emberiség.
Ferenc tettei és szavai kifejezik, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusának (2358) szellemében „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel” kell a melegek felé fordulni, és felemeli szavát a homoszexualitás kriminalizálása ellen. Legutóbb afrikai útján tette ezt, azon a földrészen, ahol vannak a homoszexuálisokat büntető állami törvények. Ugyanakkor az egyházban továbbra sincs napirenden a meleg párok megáldása vagy kapcsolatuk házasságként való elismerése. Ferenc a katolikus hagyomány alapján ragaszkodik ahhoz, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége. A papság vonatkozásában is megerősítette elődje határozatát, amely szerint mélyen gyökerezően homoszexuális hajlamú jelölteket nem szabad pappá szentelni. Az LMBTQ-mozgalmakkal gyakran kapcsolatos genderideológiát pedig a Teremtő elleni lázadásnak tekinti, Benedeket idézve: „Ez a teremtő Isten elleni bűn kora!” Kritizálja a napjaink ideológiai gyarmatosítását végző fejlett országokat: „Európában, Amerikában, Latin-Amerikában, Afrikában, néhány ázsiai országban valóságos ideológiai gyarmatosítás folyik. Ezek közül az egyik – világosan néven nevezem – a gender! Ma a kisgyermekeknek – a kisgyermekeknek! – az iskolában ezt tanítják: a nemét mindenki maga választhatja meg. Miért tanítják ezt? Mert a könyvek azoké az embereké és intézményeké, akik pénzt adnak neked. Ezek az ideológiai gyarmatosítások, amelyeket nagyon befolyásos országok is pénzelnek. És ez szörnyű!” – mondta 2016-ban Lengyelországban.
Ferenc pápa egyértelműen elítélte az orosz agressziót, sok alkalommal kifejezte az ukrán néppel való együttérzését, de mindkét féllel igyekszik kapcsolatban lenni, és a békére hív.
Kritikus Kirill pátriárka szerepét illetően, mondván, hogy az ortodox főpap nem lehet Putyin ministránsa. De azt is hangsúlyozza, hogy ez a háború nem fekete-fehér, a felelősség nem kizárólag a nyilvánvaló agresszort terheli, ott van például az óriási fegyveripar szerepe is. „Amikor egy gazdag ország gyengülni kezd, azt mondják, háborúra van szüksége, hogy továbbhaladhasson, és újra megerősödjön. És a fegyverek erre készülnek.” Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, melyik országra is gondol.
Ferenc kritikusai szerint a pápa összevissza beszél, attól függően, hogy épp kinek nyilatkozik és kihez szól, milyen környezetben van. Annyiban van igazság a kritikában, hogy a pápa szemmel láthatóan igyekszik alkalmazkodni a hallgatóságához, gondolatainak inkább azokat az aspektusait hangsúlyozza, amelyekkel megnyerheti őket. „Az egység a konfliktus felett áll.” Teszi ezt abban a reményben, hogy ha bizalmi kapcsolatot tud felépíteni, akkor a másik fél talán nyitottabb lesz arra is, ami kritikusabb üzenet. Ebben nagyon jezsuita. Szent Ignác tanácsa volt rendtársainak, hogy amikor találkoznak valakivel, akkor sose a kritikával kezdjék, hanem olyan dolgokkal, amelyek bizalmat ébresztenek, dicsérjék meg, amit csak lehet. Aztán csak fokozatosan álljanak elő azzal, amit problémásnak találnak. Bemenni a másik ajtaján, és kijönni a sajátunkon. Emiatt vádolták a történelem során a jezsuitákat számos alkalommal kétszínűséggel, ravaszsággal. Igazából a „mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek” (1 Kor 9,22) Szent Pál-i evangelizációs törekvés áll e gyakorlat mögött. Persze ahogy a jezsuiták esetében, úgy Ferenc pápa történetében is lehetnek gyengeségek ennek konkrét megvalósításában. A pápa nézetei mind egyházi, mind társadalmi kérdésekben összetettek – ahogy maga a valóság is az –, és az egymással feszültségben álló pólusokat nem lehet statikus rendszerbe foglalni. Annak is megvan a veszélye, hogy mindenki a saját ideológiájának megfelelően szemezgessen belőlük anélkül, hogy megnyílna az üzenet teljességére, pedig ez lenne a kívánatos.
A nép teológiája
A II. vatikáni zsinat egyháztanának egyik kulcsfogalma az „Isten népe” gondolat. A zsinat megközelítéséből fejlődött ki Latin-Amerika egyházaiban, azon belül is főleg Argentínában, a nép teológiája (Teologia del Pueblo) irányzat, amelynek motorja Lucio Gera (1924–2012) argentin katolikus pap, egyetemi tanár volt, aki nagy hatást gyakorolt Bergoglióra is. A nép teológiája a Latin-Amerikában kifejlődő felszabadítási teológiának az egyik változata, amelynek központi gondolata, hogy az evangélium nemcsak a bűn szolgaságából hoz szabadulást, de a társadalom elnyomó struktúráit is hivatott megváltoztatni. A nép teológiája is hangsúlyozza a szegényekkel való szolidaritást, azt az elvet, amely Latin-Amerika egyházainak közös elköteleződésévé vált, mint a szegények melletti preferenciális választás. Ugyanakkor a nép teológiája elutasítja az osztályharcon alapuló marxista társadalomelemzést, és az erőszak alkalmazását, amely gyakran összefonódik vele. Ezekben az elvekben jelentősen mást képviseltek, mint a felszabadítási teológia radikálisabb irányzatának követői, akiket erősen meghatározott a marxista inspiráció, és úgy gondolták, a szegények érdekében való fegyveres küzdelem is szükséges lehet. A nép teológiája az egység princípiumát még a jogos konfliktusnál is előbbre helyezi. Nem szabad minden eszközt alkalmazni, még jó cél érdekében sem.
A nép teológiájában hangsúlyos az emberek helyzetére, szükségleteire, szavára való odafigyelés, különös tekintettel az egyszerű emberek hitére. 1974-ben Bergoglio mint jezsuita provinciális a tartománygyűlés előtti beszédében úgy fogalmazott, hogy ha valaki meg akarja ismerni, mit hisz az egyház Máriáról, akkor a teológiához kell fordulnia, ha viszont arra kíváncsi, hogyan hiszünk és hogyan szeretjük a Szűzanyát, akkor a hívő nép áhítatát kell megfigyelnünk. A nép hite tehát fontos igazodási ponttá, „teológiai hellyé” válik. Ez a teológiai irányzat különös érzékenységgel viseltetik a népi vallásosság megnyilvánulásai iránt.
A népi vallásosság nem pusztán a vidék hagyományos vallásosságát jelenti, hanem a modern külvárosok nyomornegyedeiben élők egyszerű hitét is.
A felszabadítási teológia más irányzatai a felvilágosodás racionalista ihletettségű kritikája és a marxista hatások fényében a népi vallásosságnak nem tulajdonítanak jelentőséget, sőt inkább negatív fényben látják („a nép ópiuma”). A nép teológiája irányzat nemcsak Argentínában, hanem egész Latin-Amerikában nagy befolyást gyakorolt. A kontinens püspökeinek fontos megnyilatkozásaiban (Puebla, 1979; Aparecida, 2007) világosan megtalálhatók e teológiai irányzat legfontosabb törekvései.
Bergoglióhoz is közel állt ez a teológiai irányzat, ami megnyilvánult, amikor rektor volt a San Miguel-kollégiumban, és a jezsuita papnövendékeket rendszeresen misszióba küldte a környék szegény negyedeibe. Intellektuális képzésük során pedig hangsúlyt fektetett arra, hogy az egyetemes filozófiai műveltség mellett a sajátosan argentin filozófiai gondolkodókat is megismerjék a skolasztikusok.
Ferenc pápa megnyilatkozásaiban erőteljesen jelenik meg a nép teológiájának gondolatvilága. „Kedvenc egyházképem: Isten szent hívő népe” – nyilatkozta egy interjúban. Dicséri a népi vallásosságot (vö. EG 68–70, 122–126), evangelizáló erőt lát benne. Ő maga is számtalan megnyilvánulásában e vallásosság jeleit mutatja (például minden külföldi útja előtt elzarándokol a Santa Maria Maggiore-bazilikába). Sokszor hangsúlyozza, hogy a pásztorok legyenek közel a néphez. A klerikalizmus, azaz a néptől eltávolodott, a hatalmat öncélként használó papi mentalitás rettenetesen irritálja, és beszédeiben rendszeresen ostorozza. Erősen kritikus a katolikus egyházon belüli tradicionalista gondolkodásmóddal szemben, mert ebben a bezárkózó gettószellemet látja, amely egy mesterséges múlt álomvilágába menekülve eltávolodik Isten népe valós életétől és problémáitól. Ferenc lelkipásztori stílusa mindennek az ellenkezője: közel lenni a néphez, elmenni hozzájuk, megérinteni, meghallgatni az embereket. A szinodális út, amely az utóbbi években különösen is előtérbe került Ferenc pápa aktivitásában, tekinthető úgy, mint a nép teológiája gondolat szerves folytatása, hiszen Isten egész népének hitérzékére épít, párbeszédre és együtt haladására serkent.
„A népek valóságának és kultúrájának nagyra értékelése az egyik forrása annak a kritikának, amelyet Ferenc pápa napjaink globalizmusával szemben megfogalmaz.” (Fotó: AFP)
A nép teológiájának társadalomszemléleti következménye is van. A népek valóságának és kultúrájának nagyra értékelése az egyik forrása annak a kritikának, amelyet Ferenc pápa napjaink globalizmusával szemben megfogalmaz. Bergoglio társadalomkritikájának formálódásában fontos szerepet játszott Alberto Methol Ferré is, Latin-Amerika egyik legtermékenyebb és legeredetibb gondolkodója, aki kritikusan tekintett a kommunista rendszerek bukása után végbemenő globális folyamatokra, amikor is a marxizmus messianisztikus ateizmusának helyét a libertinus ateizmus vette át.
Ferenc pápa ugyanakkor nem zárkózik el a globalizációtól, sőt az egységesülési tendenciákat pozitívnak tartja, de a szolidaritás globalizációját hangsúlyozza azzal a globalizációval szemben,
amely a radikális hedonizmust, a mértéktelen fogyasztást kultiválja, amely mindent igyekszik egybemosni, s amelynek nincs etikai horizontja és gyökértelen. Ferenc a gyökerek fontosságát, a népek kultúrájának sokéleségét és ezek értékeit hangsúlyozza, ugyanakkor nem valamiféle bunkernacionalizmusba zárva, hanem a szolidaritás, a kölcsönösség szeretethálójával összekötve. Bergoglio számára a patria fogalma fejezi ki a lokális környezethez való kötődést, de ez a patria nyitott a nagyobb egység felé. Latin-amerikai kontextusban patria grandéról beszél, az amerikai kontinens népeinek egységéről.
Folytatjuk.
A cikksorozat első része ide kattintva olvasható.
FORRÁSOK
- XVI. Benedek: Utolsó beszélgetések Peter Seewalddal, Szent István Társulat, Budapest, 2016
- Borghesi, Massimo: The Mind of Pope Francis – Jorge Maria Bergoglio’s Intellectual Journey, Liturgical Press, Collegeville, 2017
- Galli, Carlos María: Az „Isten népe” fogalom visszatérése – Az argentin egyháztan és az egyház megújítása, Sapientiana, 2016/1., 61–77.
- Gárdonyi Máté: Ferenc pápa és „a nép teológiája”, Máltai Tanulmányok, 2021/3., 310–313.
- Pope Francis: Preparing the future, The Way, 2020. október
