Nem csak a csendben lehet találkozni Istennel. Van, akinek a természet, másnak egy tudományos, teológiai gondolat, a zene vagy a szegényekkel való találkozás teremti meg a kapcsolódás lehetőségét. Amikor nem tudunk kilépni az általános zajból, mégis keresztény gondolatokra, istenmorzsákra vágyunk, jól jöhet egy jó podcast.
A csönd hallatlanul erős, mélységesen nyitott, kegyelmi állapot, amelyet – s ezzel talán nem vagyok egyedül – sokszor nem sikerül megtalálni vagy megengedni magunknak a mindennapokban. De talán az sem mindegy, milyen tartalommal töltjük ki a helyét utazás, főzés közben, vagy amikor aktívabb figyelemmel szeretnénk valamit befogadni a világból. Ahogy a vizuális tartalmak, úgy a hangzó média tengernyi kínálatában is rengeteg választásunk van, messze túl azon, hogy melyik rádiót kapcsoljuk be a kocsiban (noha annak is megvan a maga sajátos izgalma). Az iPod – az Apple hangfájl-, később hang- és videólejátszója – és a broadcast (közvetít, sugároz) szavak összeolvadásából keletkezett podcast kifejezés mindazokat a digitális médiatartalmakat (hang és videó, bár ez utóbbira kialakult a vodcast kifejezés is) jelöli, amelyek sorozatban jelennek meg, internetes csatornákon érhetők el, melyekre feliratkozva követhetjük őket.
Az ismert médiamegosztókon fogyasztható magyar nyelvű adások skálája az ismeretterjesztéstől az életmódtanácsokon át a hangosmesékig igen széles. Rálelhetünk azokra a csatornákra, amelyek a saját véleményünkben erősítenek meg, azokra, amelyek tágítják az ismereteink és érveink körét, esetleg kifejezetten a határainkat feszegetik, vagy felháborítanak, és épp ezzel segítenek pontosabban megfogalmazni, mit is érzünk igaznak egy-egy kérdéssel kapcsolatban. Ebben a cikkben azokból a podcastokból kínálok szűk válogatást, amelyek keresztény szemszögből tesznek fel kérdéseket, és a maguk változatos módján gondolkodásra késztetnek a hitünkről.
Nagy örömömre sok értékes műsor kínálkozik akár egy-egy plébániai közösség, szerzetesrend tevékenységéhez kapcsolódóan is (például a jezsuitáknak rögtön három is van). Több említésre méltó csatorna sem került be azonban ebbe a válogatásba, melynél a fő szempont a tartalom és a megvalósítás színvonala mellett az volt, hogy mennyire teszi magáévá és aknázza ki egy-egy műsor a műfaj lehetőségeit.
A podcastmegosztók magyarországi rangsorai alapján elmondható, hogy a legtöbben tájékozódásra, véleményünk formálására, informatív szórakozásra és önfejlesztésre használjuk ezt a műfajt.
Vagyis főként az információátadás eszközeként hatékony, így a vallás számos értékes, az ismeretek aprópénzére nem váltható formájának közvetítésére kevésbé alkalmas. Talán éppen ez: a beszédre, tanulásra helyezett nagyobb hangsúly az oka annak is, hogy – megfigyelésem szerint – protestáns testvéreink erősebbnek bizonyultak ebben a műfajban. Szubjektív ajánlómban igyekszem különböző témaköröket megszólaltató, más-más stílusú adásokat is felmutatni, miközben fontosnak tartom, hogy új ismeretekkel, új nézőpontokkal gazdagító vagy akár határfeszegető műsorokról is tudósítsak, amelyek a bátor nyitottság keresztény példáit állítják elénk.
A Jó Pásztor nyája
Az első választott podcast hibátlan alapötletre épít, amelynek azonban a maga sajátos veszélye is megvan. Hogy a készítők ezzel tisztában voltak, a vállalkozás címéből is kiderül: az Istenélmények sallang nélkül, Tóth-Fazekas Andrea műsora a Képmás csatornáján, valóban egyszerűen, hitelesen igyekszik mondani valamit Istenről. Úgy, ahogy azt a meghívott beszélgetőtársak ismeretei, szókincse, lelkivilága elénk tárja. A harminc-negyven perces idősávokban olyan emberek történeteivel találkozunk, akik valamilyen szenvedésből, krízisből, olykor a kereszténységtől nagyon távolról indultak, és nemegyszer az életük múlt azon a kérdésen: „Hol van Isten?”, majd az egész életükkel feleltek rá. Az elhangzottak egyszer megerősítenek, másszor megráznak, és van, hogy felkapom a fejem: lám, ha valaki „kintről” nyit be egy keresztény közösségbe, milyennek láthat minket, akik már ott ülünk. A megtérésről annak is nehéz pontosan beszélnie, akinek van róla tapasztalata, és ugyanilyen nehéz keretbe tenni és megmutatni másoknak. Szinte magától kínálkozik a csapda, hogy a kimondhatatlant vagy nehezen érthetőt egyszerűsítsük, hangulatokkal árnyaljuk, hogy átadható legyen − ami nagyon hamar rászárítja a cukormázat a legjobb szándékra is, és sokakat elriaszt. Ezért is nagy érdem, hogy Tóth-Fazekas műsorának valóban sikerült sallangmentesnek maradnia.
Örök igazság vagy az én igazságom?
Közéleti kérdésekben sem könnyű kiegyensúlyozott tartalmat létrehozni, véleményt megfogalmazni, miközben ez legalább olyan fontos feladat, mint amilyen nehéz. Talán nem mondok újat azzal, hogy a mai végletekig megosztott közbeszédben a legtöbb napi hírnek, eseménynek, amelynek lehet keresztény olvasata, (párt)politikai olvasata is van, amelyhez nagyon sok érzelem, indulat, az elutasítástól vagy a másik megbántásától való félelem is kapcsolódik. Ebben a nehezített helyzetben kell megszólalnia annak, aki szeretne a véleményformálás feladatával és felelősségével szembenézni. Miközben az erre kísérletet tevő egész szép számú műsorral ismerkedtem, be kellett látnom, hogy nekem is hamarabb nyerik el a tetszésemet azok, amelyek a sajátomhoz közeli véleményt fogalmaznak meg. Igyekeztem ezért egy lépést távolodni, és egy másik fontos tényezőre koncentrálni, mégpedig a vitakultúrára, a nyitottság mértékére, a kérdések komolyságához és az érintettekhez való kimondott vagy kimondatlan viszonyulásra. Végül is az, hogy mitől keresztény egy podcast, csak részben következik a felvetett témákból; sokkal jobban mutatja meg az, ahogyan egy-egy vitás kérdésben a saját feladatáról gondolkodik. Így esett a választásom két evangélikus lelkész, Szlaukó-Bobál Orsolya és Kovács Viktor (akit az Evlelkész csatornáról és a KötőSzó blogról talán evangélikus körökön kívül is ismerhetnek) műsorára, a Szóbanforgó podcastra. Őket hallgatva az a benyomásom, hogy az olyan általam rázósnak gondolt kérdések, mint a politikai korrektség, az egyház jövője vagy a vallásközi párbeszéd talán nem is olyan rázósak, ha alázattal figyelünk egymásra, és arra, hol végződik a kinyilatkoztatott örök tartalom, és hol kezdődik a vélemény.
Szex, szerelem, Szentírás
Bizonyos értelemben a magánélet is a közélet egy fontos eleme (ha csak belegondolunk, hogy a legszorosabb kapcsolataink mennyire meghatározzák a tágabb közösségben tanúsított viselkedésünket, vagy ha a család gazdasági szerepére tekintünk). Valamennyien, akik párkapcsolatban élünk, vagy szeretnénk abban élni, hamar megismerjük a vallásos nevelésben gyakran ismételt kérdéseket a házasságról és szexualitásról, a szinte elmaradhatatlanul hozzájuk tartozó gyakran ismételt válaszokkal. Szkeptikusan hallgatok bele bármilyen újabb beszélgetésbe, előadásba, ami erről szól; nem számítok rá, hogy valami újat fogok hallani, mert bár sokféle értetlenség, fájdalom és eltérő tapasztalat gyűlik a témában, megint csak nehéz, és talán félünk is kicsit újabb válaszokat keresni. Nem mintha önmagukban baj lenne a régi válaszokkal – de talán nem csak én érzem úgy, hogy nincs velük elintézve a dolog. Így gondolhatta Ujlaki-Győri Anna és Nagyné Végh Csenge, két fiatal feleség és édesanya is, amikor Egytestté címmel közös podcastot indítottak. A körülbelül negyvenöt perces beszélgetéseket maguk is az alapvető kérdésektől és az ismert válaszoktól kezdik, de nagy örömömre nem elégszenek meg ennyivel. Felkészült beszélgetéseik és meghívott vendégekkel készült interjúik során a teremtéstörténet emberképét saját tapasztalataikkal is összevetik, de olyan súlyos témákra is időt szánnak, mint a szexuális visszaélések formái, egyéni és társadalmi vetületei. Sok izgalmat rejt a téma, reméljük, nem fáradnak el felfedezni, mit tanulhatunk még belőle.
Kultúra és vallás
A kultúra bizonyos értelemben minden – hirdeti az angolszász gyökerű kultúratudomány. Ez igaznak látszik akkor is, ha a keresztény kultúrára nézünk: nem találjuk a határait, mi tartozik még ide, és mi az, ami már nem. Gondolhatunk a vallásos viselkedésre, ennek történetére, a keresztény tanításra és művészetre, társadalmi normákra, vagy a különböző felekezetek tagjainak mindennapi megnyilvánulásaira, politikai, közösségi és családi szinten egyaránt. Vagyis elég sok téma elférne itt, azok is, amelyekről eddig szó volt. Ezért itt egy olyan műsort szeretnék megemlíteni, ami keresztény szempontból kicsit talán kakukktojás, mert az eddigieknél nagyobb távlatból néz rá a vallás területére, azt mondhatnám: kívülről. A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének ismeretterjesztő előadás-sorozatát, a Valláscooltúra podcastot hallgatva többféle vallásos viselkedés történetéről és változatairól, vagy az emberi cselekvés akár nem is tudatos vallásosságáról is megtudhatunk érdekességeket, ami, ha rászánjuk az időt és a szellemi energiát, nagy tanulságokkal szolgálhat saját társadalmunk és egyházunk jelenének megértésében. Ha személyes egészségünk védelmében meghallgatnánk egy orvosi műsort, nem kell visszariadnunk a lelki élet ilyesféle tudományos megközelítésétől sem – hiszen ez is Istentől való.
XXI. századi hitvita
Nem tagadom, hogy a kedvenc podcastom következik. Ha az élet alapvető és örök kérdéseiről (honnan jöttünk, hova tartunk, mi a valóság stb.) való eszmecserére gondolok, bő húsz éve tartó barátságom jut eszembe, melynek beszélgetései során az én katolikus tanításban érlelődő hitemet jó barátnőm saját élettapasztalatai szerint formálódó hitével ütköztetjük, és tanulunkegymás látásmódjából. Ezért is kezdtem nagy kíváncsisággal a Létkérdések adásainak hallgatásába. E beszélgetések még nagyobbra vállalkoznak: egy ateista vagy agnosztikus nézőpontot (Szilvay Péter képviseletében) állítanak szembe a keresztény vallásos hittel (melynek Szabó Viktor a szószólója). A harminc-negyven perces adásokban a kezdeti kérdésfeltevéstől: „Meggyőzhetjük-e egymást a hitről, vagy egyáltalán juthatunk-e konszenzusra?” az Isten definiálására vonatkozó vitákon keresztül egész konkrét fogalmak, eszmék értelmezésével, megvitatásával haladnak tovább. Azon túl, hogy a hitvita műfajába XXI. századi levegőt engedni önmagában izgalmas, és saját belső életüket ennek kitenni nagyon bátor vállalkozás, ezek a beszélgetések még azzal is kiemelkednek, hogy a témához és a módszerhez nélkülözhetetlen önreflexió jellemzi őket. A beszélgetőtársak közös vitakultúra kialakítására törekszenek, visszatekintenek esetleges hibáikra, tévedéseikre, ami legalább annyira bátorító és tanulságos, mint maguk a gondolatok és ismeretek, amelyek felvetődnek köztük. Hihetetlenül lelkesítő ellentétes álláspontról megszólaló felek ilyen konstruktív, egymást erősítő igazságkeresése tanújának lenni.
365 nap alatt a Biblia körül
És végül még egy kakukktojást ajánlok, ezúttal egy külföldi csatornát. Tulajdonképpen e válogatás elindítója és apropója volt az egyesült államokbeli Ascension médiavállalat műsora Mike Schmitz katolikus pap vezetésével, a The Bible in a Year, amely minden jel szerint a legnépszerűbb keresztény podcast a világon, 2021-es indulása óta milliók követik. (Talán megegyezhetünk abban, hogy a „ki csinál jobb műsorokat?” kérdésben ezzel egyenlítettek a katolikusok.) Az ötlet egyszerű, de hosszú tanulmányok eredménye. Jeff Cavins bibliakutató, akit alkalmanként a műsorban is hallhatunk megszólalni, kidolgozott egy olvasási tervet, amely a Szentírás elbeszélő részeit alapul véve egy év alatt végigkalauzol valamennyi ó- és újszövetségi könyvön. Ezt a tervet követve (mely letölthető, és bármelyik magyar fordítású Bibliával remekül használható) napról napra ereszkedünk bele a sokszor nehezen emészthető ószövetségi családtörténetekbe, végeláthatatlan családfák és építkezések leírásába, a próféciákon keresztül Jézus Krisztus életébe és tovább, Schmitz atya pedig rövid magyarázatokkal világít rá a kontextusra, összefüggésekre és aktualitásokra a napi részekben, amelyeket előzőleg felolvasott. Ha vannak vakfoltjaink a Bibliában mint nekem, vagy szeretnénk újra megmerítkezni benne, nyelvet tanulni, vagy egy létfontosságú szellemi útra vállalkozni, ez a műsor kiváló társunk lesz.
Nyitókép: Unsplash
