A Jezsuita Kiadó az Ünnepi Könyvhéten

Június 13. és 16. között öt könyvújdonságunkat 15%, régebbi kiadványainkat pedig 30% kedvezménnyel lehet megvásárolni a Vörösmarty tér sarkán új helyen található standunkon. Ugyanitt, a  66. pavilonnál találkozhatnak és dedikáltathatnak olvasóink június 14-én pénteken Az elveszett lány című jezsuita krimi szerzőjével, Kollarits A. Christie-vel. Mindenkit szeretettel várunk! Tovább olvasom „A Jezsuita Kiadó az Ünnepi Könyvhéten”

Körösvölgyi Zoltán

Modernista templom – egy kis faluban?

„Amit befogadunk, annak módja szerint fogadjuk be, akik vagyunk.”
(Mustó Péter: Ami megtart)

Van egy kis falu Borsodban, a Bükk lábánál, amelynek méltatlanul kevéssé ismert, kiemelkedő építészeti értéket képviselő modernista temploma az egyik elsőként épült meg az államszoci­alizmus időszakában, közelmúltbéli rekonstrukciója pedig a 2023-as Média Építészeti Díja után lapzártánkkal egyidőben a legrangosabb nemzetközi műemlékvédelmi szervezet, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának díját is elnyerte. Ami a franciáknak és a nemzetközi építészet­történetnek Le Corbusier ronchamp-i Magasságos Miasszonyunk-kápolnája, az nekünk Csaba László cserépváraljai Munkás Szent József-temploma – még ha a kettő léptéke, nemzetközi ismertsége nem mérhető is össze. Tovább olvasom „Modernista templom – egy kis faluban?”

Török Csaba

A szeretet végső paradoxona

A szeretet örök feszültség: annak reménye, hogy valóságosan, létigaz módon találkozom a másikkal, ugyanakkor annak tudása, hogy ez a közösség illékony és esendő. Aki szeret, olykor ráébred annak fájdalmára, hogy nem tud igazán szeretni. Figyelme, bármennyire nem szeretné, folyton önmaga felé vándorol el, s ilyenkor nem látja már a másikat. Minden jósága, akármennyire is a másik felé szeretné irányozni, visszahajlik önmagára. A szeretet tökéletlen, s mint ilyen, végtelenül véges. Tovább olvasom „A szeretet végső paradoxona”

Végh Dániel

Sokszínű kontinens, sokszínű egyház

Március elején járt Magyarországon a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola meghívására a legjelentősebb kortárs afrikai teológusok egyike. A Burkina Faso-i születésű jezsuitától első kézből kaphatunk válaszokat „az emberiség lelki tüdejével” kapcsolatos aktuális társadalmi és lelkipásztori kérdésekre. Nyíltan beszél Ferenc pápa reformjainak és Robert Sarah bíboros viszonylagos tradicionalizmusának afrikai megítéléséről is. Tovább olvasom „Sokszínű kontinens, sokszínű egyház”