A Szív cikkei

Bednárik János

A megörökítés gesztusa

Mitől érdekesek egy jezsuita szerzetes édesanyjának az 1980-as években írt visszaemlékezé­sei? Id. Hofher Józsefné Krenn Borbála Amire még emlékszem címmel megjelent memoárját olvasva feltárulnak előttünk a XX. századi Budakeszi, sőt, részben Budapest és az egész az ország társadalmi viszonyai, megismerhetjük a korabeli oktatási helyzetet, a főváros-széli kiskereskedelem miliőjét, s a Jezsuita Kiadó gondozásában megjelent szövegértékes forrás­szöveg azok számára is, akiket a második világháború vagy az ’56-os forradalom tapasztalatai, a magyarországi németek 1946-os kitelepítése és az így szétszakított családok sorsa vagy az államszocializmus évtizedeinek életstratégiái érdekelnek. Tovább olvasom „A megörökítés gesztusa” →

Kajtor Domonkos SJ

Így írunk mi

A Jézus Társaságában mindig is nagy hagyománya volt az írásnak. Hamar eszünkbe juthatnak különböző jezsuita szerzők könyvei, teológusok, filozófusok vagy tudósok történelmet megvál­toztató híres írásai, esetleg jezsuita költők versei. Mélyebben belemerülve a jezsuita írás törté­nelmébe és hagyományába, egészen a rendalapítóig kell visszanyúlnunk, akinek a lelkisége és gyakorlatiassága azóta is meghatározza az írás kultúráját a Jézus Társaságában. Tovább olvasom „Így írunk mi” →

Barta István

A református szerzetes

Bakonybélben csendes hétköznap van. A völgyben megül a köd, és csapdába ejti a kályhákban égő fa félreismerhetetlen szagát. A Szent Mauríciusz Monostorban készül az ebéd: karfiolkrémleves, párolt lencse, virsli és cékla. Beszélgetés közben minden hétköznapi téma hasonlóképp gazdagodik, ahogyan a nem igazán különlegesnek hangzó cékla készül: János testvér szójaszószt, római köményt, kevés rumot és sok gyömbért is tesz a mélyvörös szeletek mellé. Tovább olvasom „A református szerzetes” →

Keszeli Sándor

Írni vagy nem írni? Ez itt a kérdés…

Eddigi szülői és pedagógusi tapasztalataim alapján azt látom, az írás is olyan területe a nevelésnek és a tanításnak, ahol a gyerekekhez való viszonyunk egésze érezteti a hatását.  Négygyermekes családapaként, kö­zépiskolai és főiskolai tanárként sok­féle módon köszön rám az írás: az al­kotás útjaként, nevelési kihívásként, feladatként, csiszolandó képesség­ként, mint a hétköznapi kommuni­káció minőségének egyfajta jelzője, a gyermek benső történéseinek „le­csapódása”, a szem mellett a lélek má­sik tükre… A következőkben az írás hat olyan kapcsolatát jellemzem rövi­den és a teljesség igénye nélkül, ame­lyek átgondolása hasznos lehet a ránk bízott gyerekek nevelése során. Tovább olvasom „Írni vagy nem írni? Ez itt a kérdés…” →