Elliot Aronson amerikai pszichológus magyar nyelven több mint három évtizede megjelent és sokak által kötelező egyetemi tankönyvként megismert társadalom-lélektani összefoglaló alapműve óta fogalmilag is tudjuk, hogy az ember „társas lény”. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nem mindegyikünknek van igénye intenzív kapcsolódásra. Hogyan viszonyul e kérdéshez a téralakítás, az építészet, a dizájn napjaink gyorsuló mértékben urbanizálódó világában? Tovább olvasom „Együtt élni vagy elvonulni?”
A Szív cikkei
Kilépni a meghatározott mátrixból
Országosan elismert művész, a történelem első lovári nyelvű miséjének és Budapest százötven éves jubileumi nyitányának komponistája, Junior Prima és Artisjus-díjjal is kitüntették – noha a pályája épp csak elkezdődött. Oláh Patrik zeneszerzővel az idevezető útról, az alkotás kihívásairól, a terveiről és a sikerről beszélgettünk. Tovább olvasom „Kilépni a meghatározott mátrixból”
Viharvert cédrusok árnyékában
Csendes elmélyülésnek indult, sok ezer kilométeres, emberi tragédiák és kultúrák sorát érintő testi, lelki utazássá alakult. Tovább olvasom „Viharvert cédrusok árnyékában”
A kakofóniától a harmónia felé
Egyre több kultúrával kerülünk kapcsolatba a globális média, a világháló segítségével, de személyes kapcsolatokra is egyre nagyobb tér nyílik. Az egyház nagy történelmi utat tesz meg a különböző kultúrákkal való találkozások kapcsán, az uniformizálástól az inkulturáción át az interkulturalitás felé. Hogyan élhetik meg a szerzetesrendek tagjai a kultúrák kapcsolódását? Tovább olvasom „A kakofóniától a harmónia felé”
A kanadai tolerancia egyensúlya
Magyarországra való visszaköltözése előtt beszélgettünk Forrai Tamás jezsuitával. Hét évet töltött Kanadában, épp azt a néhány évet, amikor az észak-amerikai ország bevándorlási politikájának eredményeképp Torontóban többségbe kerültek a döntően ázsiai bevándorlók az európai gyökerekkel rendelkezőkkel szemben. Migráció, asszimiláció és integráció kérdéseit latolgatva kérdeztük Tamás atyát az „első nemzetként” emlegetett őslakosokról és természetesen a kanadai magyarok helyzetéről is. Tovább olvasom „A kanadai tolerancia egyensúlya”











