Az alábbi beszélgetés Tibor atya 2020. augusztus 29-én bekövetkezett halála előtt fél évvel készült. Egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó interjúja.
Tovább olvasom „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”
ǀ A SZÍV jezsuita magazin ǀ Jezsuita Könyvek ǀ Embertárs
Már online is elérhető a Jessze fája adventi kalendárium és foglalkoztató!
Megjelent Kollarits A. Christie történelmi detektívregényének a második kötete!
Vasárnapi evangéliumok a gyerekek nyelvén? Igen!
December 5-én péntek délután 16 órától várunk minden érdeklődőt!
Vendégségben Halász Árpád állatkoordinátornál
Körkép a teremtésvédelem gyakorlati megvalósításáról
Gyermekeink és a természet
Mátray László színművész testről, lélekről, földről, zöldről
Az alábbi beszélgetés Tibor atya 2020. augusztus 29-én bekövetkezett halála előtt fél évvel készült. Egyikünk sem gondolta, hogy ez lesz az utolsó interjúja.
Tovább olvasom „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”
A jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztői nemrég Rómában találkoztak, hogy megvitassák küldetésük kilátásait a gyorsan változó kulturális környezetben. A főszerkesztőket Ferenc pápa is fogadta, aki megosztotta velük meglátásait a jezsuita újságírói hivatásról.
Az USA-ban élő Őrsy Lászlót nem más, mint a rend általános elöljárója, Arturo Sosa SJ köszöntötte fel 101. születésnapja alkalmából. A legidősebb magyar jezsuita 1921. július 30-án született. Huszonkét évesen kérte felvételét a rendbe, majd zugligeti Manrézában végezte a noviciátust. Filozófiai tanulmányait Szegeden kezdte meg, majd 1946-ban külföldre távozott, és Rómában, majd leuvenben folytatta teológiai tanulmányait. 1953-ban St. Asaphban végezte a terciát, a következő évben Londonban volt lelkipásztor, majd Rómában bienniumot végzett kánonjogból, és a Pápai Gergely Egyetemen doktorált. 1958–60-ban Oxfordban tanult polgári jogot, majd 1961–66 között Rómában a Gregorianán tanított kánonjogot, közben spirituális volt az Angol Kollégiumban. 1967-ben a washingtoni katolikus egyetemen, 1968–73 között New Yorkban a Fordham Egyetemen teológiát, 1974–93 között pedig a washingtoni Georgetown Egyetemen kánonjogot tanított, és közben a katolikus egyetemen is oktatott. Professor emeritusként egészen a közelmúltig tartott jogi kurzusokat, és gyakran hívták előadni különböző amerikai és európai egyetemekre is. Tucatnyi könyv, és számtalan cikk szerzője.
Jelen írás nagy vonalakban áttekinti, Ferenc pápa hogyan viszonyul a világvallásokhoz, és milyen módon lép párbeszédre a képviselőikkel. Mint látni fogjuk, hozzáállása a „társadalmi barátság” és a „vallásközi találkozás” kulcsfogalmaival írható le. A téma egyúttal arra is jó alkalmul szolgál, hogy röviden mérlegre tegyük a pápa immár közel egy évtizedes pontifikátusának egészét is.
A Jézus Társasága európai kulturális folyóiratainak főszerkesztői hosszabb kényszerszünet után tartották meg éves találkozójukat 2022 májusában Rómában. Programjuk első pontjaként Ferenc pápával találkoztak. A kötetlen beszélgetés szerkesztett változatát közöljük az alábbiakban.
Tovább olvasom „„Amikor a víz háborog, nem láthatunk tisztán””