Októberben jelent meg Félj bátran című könyve, most pedig előadásokat tartva járja az országot a népszerű magyar tévériporter. Halálközeli tudósításokról, fatalizmusról és hitről, anyaságról és elszigetelődésről, hősökről és gengszterekről egyaránt beszélgettünk vele A SZÍV | jezsuita magazin februári számában.
(…)
Öntől hallottam a szorongás legjobb meghatározását.
– Amikor elkezdtem interjúkat készíteni a félelemről, rájöttem, hogy sokszor összekeverjük a szorongással. A szakirodalom sem különbözteti meg élesen, az átlagember pedig keveri a két fogalmat. Én is így voltam vele, amíg nem beszélgettem egy amerikai futurológussal. Ő azt mondta, hogy a szorongás a jövőbe kivetített megfoghatatlan félelem, vagyis a szorongás nem más, mint a félelem megszorozva a fantáziával. Ezzel az egyszerű képlettel világossá vált számomra, hogy a szorongás során jelen idejűvé teszünk olyan szituációkat, amik a jövőben vagy megtörténnek, vagy nem, de általában inkább nem. (…)
„…a félelem hajtóerő is tud lenni”
És aktív érzés, nem olyan megterhelő, lemerítő, mint a szorongás.
– Igen, mert a félelem következtében adrenalint és más fontos hormont is termel a szervezet, és egy csomó mindent segít megoldani ez az érzés. Ilyenkor a testünk minden porcikája azon dolgozik, hogy túléljen egy helyzetet, a képességeink sokszorosára vagyunk képesek. A könyvem címe is innen jött, mert a félelem hajtóerő is tud lenni, de a szorongással nem tudsz mit kezdeni, mert nem tudsz beleállni.
És ha ezt gyakorlod, rájössz, hogy az ilyen helyzetekben sem nyílik meg alattad a föld, nem halsz bele, hanem fejlődhetsz általuk. A szorongás az említett megfoghatatlan eleme, a képzelet miatt pusztít. Emiatt nem tudunk vele mit kezdeni, erőt meríteni belőle, hanem szép lassan felőröl minket. (…)
Hogyan gondol mostanában Szíriára, ahonnan apai ágon származik? Igaz, hogy valaha hihetetlenül békés ország volt?
–Az emberek végtelenül kedvesek, nem sok turista járt oda, nem épült ki a turisztikai szemléletmód. Pedig rengeteg természeti értéke és elképesztő mennyiségű műemléke van. Ott található az egyik legrégebbi olyan település, ahol még beszélik az arámi nyelvet, és Jézus nyelvén tartanak istentiszteleteket. A kolostorától nem messze kereszteltek engem is. A szíriaiak örülnek az utazóknak, vendégül látják az odalátogatókat. Nagyon nyugis volt mindig, én sokat töltődtem ott. Ott nincs még ez a nyugati mókuskerék, sziesztáznak az emberek, este tízig nyitva vannak a boltok, és az emberek éjfélig sétálgatnak az utcán. (…)
„Úgy érzem, tennem kell azért, hogy megváltozzanak itthon a dolgok.”
Sose gondolkozott azon, hogy elköltözik Magyarországról?
– Időről időre felmerül bennem, és nem zárom ki, hogy egyszer máshol fogok élni. Főleg mert nagyon elkeserít, ami manapság itthon zajlik. Sokszor egy-egy ilyen helyzetben az az első reakcióm, hogy pakoljunk, menjünk innen, de nem véletlenül nem mentem el eddig sem. Itt nőttem fel, itt vannak a gyökereim, a családom. Nálunk nagyon szoros a családon belüli kapcsolódás. Nagyon sokat találkozunk, és nem tudom, kibírnám-e, hogy messze éljek tőlük. Ezenkívül érzek egyfajta felelősségvállalást is. Úgy érzem, tennem kell azért, hogy megváltozzanak itthon a dolgok. (…)
Fotók: Földházi Árpád
Olvassa el a teljes interjút
A SZÍV | jezsuita magazin februári számában >>