Sokan és sokszor elmondták már, milyen rettenetes logika érvényesült abban, hogy az emberiség történetének legélesebb és legpusztítóbb fényjelensége éppen Jézus színeváltozásának ünnepén, a csodálatos Tábor hegyi fény emléknapján villant fel: 1945. augusztus 6-án dobták le az atombombát Hirosimára. Kevésbé gyakran hangzik el, hogy a japán városban jezsuiták is tartózkodtak ekkor, és közülük legalább ketten az egész világon ismertek lettek később. Tovább olvasom „Szomorú örökkévalóság”
Görföl Tibor cikkei
Letelepedett vándorlók
2020-ban szerzett először cigány/roma/vándorló gyökerekkel rendelkező ember teológiai doktorátust Nagy-Britanniában. A fiatal férfi neve Steve Horne: anglikán lelkész, hat gyermek apja. Rendszeresen tart előadásokat egyetemeken és parókiákon arról, amit doktori értekezésében a vándorlók teológiájának nevez. Nem pusztán elméleti érdeklődéssel fordul a cigányság felé, hiszen apja révén maga is e közösség tagja. Tovább olvasom „Letelepedett vándorlók”
Rombolva építeni?
Az argentin egyházfő megosztó. Az elmúlt hónapokban különösen, de valójában megválasztása óta folyamatosan heves reakciókat váltanak ki a megnyilvánulásai. Vannak, akik szerint Ferenc pápa változtatásai válságot okoznak, és ők a régi rendre áhítoznak. Mások úgy vélik, túl óvatos kézzel kormányoz, és radikálisabb reformokat szorgalmaznának. Körkérdésünkben arra keressük a választ, tényleg lerombolt-e valamit eddigi szolgálata során Ferenc pápa, hogy valami újnak adjon helyet. Tovább olvasom „Rombolva építeni?”
Isten jósága és jóságának következményei
Nemeshegyi Péter SJ szellemi kiválósága, tartózkodó alkata és a lelkipásztori nehézségekbe-problémákba túlságosan belemerülni nem kívánó visszafogottsága bizonyos szempontból magányossá tette, de nemcsak egy szerzetesrend köteléke biztosított számára közösséget, hanem univerzalizmusa is, az a tény, hogy a szívébe valóban belefért minden ember. Tovább olvasom „Isten jósága és jóságának következményei”
Lehet-e még újat mondani Istenről?
A közelmúltban a katolikus gondolkodás több olyan óriása is elhunyt, akinek munkássága vitathatatlanul átalakította a látásmódunkat. Távozott közülünk Robert Spaemann, a filozófus, Ernst-Wolfgang Böckenförde, a jogtudós, Lamin Sanneh, a globális kereszténység szakértője, Hans Küng, a nonkonformista dogmatikus és Johann Baptist Metz, az új politikai teológia atyja. Ki fog emlékezni rájuk? Meddig érvényesül a hatásuk? És mi lesz a munkásságukkal? Elenyészik, mint a tovatűnő hullám?
Apa, atya, Abba
Valószínűleg nem sokan tagjai a XX. század első felében Szent József alakjának tanulmányozására létrejött társaságoknak, és a „jozefológiai” folyóiratok sem kerülnek sokak kezébe. E sorok írója sem tartozik közéjük. Mégis mindannyiunk számára tanulságos lehet, ha némi figyelmet szentelünk ennek az elhelyezhetetlen és nehezen leírható férfinak.