A munka a magyar parasztember életének legfőbb szervezőelve és rendtartó ereje volt. Világszemlélete, gondolkodása a földhöz és a földművelő munkákhoz kötötte: jobbágya volt a földnek és szolgája azoknak a munkáknak, melyeket a termelés éppen megkövetelt. A hagyományos paraszti társadalom pihenéséről, „szabadidő”-fogalmáról Szabó László néprajzkutató állítja, hogy vizsgálata „mesterséges problémafelvetés […] ölbe tett kéz nincs”. Megállapítása általában véve helytálló, mégis némi árnyalásra szorul. Tovább olvasom „Pihen a falu”
Gyöngyössy Orsolya cikkei
Esztétikum, kuriózum, nóvum
Formabontó, szemnyitogató, meghökkentő. Figyelemre szorít, belső nyitottságot és tiszteletet követelve. A háromezer négyzetméteren megvalósított tárlat egészen új mintákat és példát mutat, s közben fel is adja a leckét a látogatóknak. Tovább olvasom „Esztétikum, kuriózum, nóvum”
Tiszta búza az árát sosem veszti
A „kamaszkor”, vagyis a tulajdonképpeni legény- és leányélet egykor az életút legsűrűbb, legdíszesebb szakaszának számított. Ez a néhány esztendő – melynek a leányok esetében tizenhat-tizenhét, legényeknél huszonkét-huszonhárom éves korban megkötött házasság vetett véget – a táncos mulatságok és csendes vágyódások időszaka volt. A falu erkölcsi törvényei a fiatalok életét jellemzően sikeresen irányították és felügyelték, ugyanakkor a lányos ház ablakába kitett rózsaszál, a legény kalapjába tűzött bokréta már bizonyos előjogok gyakorlását is lehetővé tette. Tovább olvasom „Tiszta búza az árát sosem veszti”
„Nem érkezett se kártya, se levél!”
Eleink a földi lét végének közeledtét radarszerű érzékenységgel figyelték, érezni hitték, vélték. Az előjelek sok évszázados rendszerében nem volt helye a véletlennek, még a hirtelennek tűnő halálesetek is magukban hordozták az elmúlás sejtelmes prológusát. Tovább olvasom „„Nem érkezett se kártya, se levél!””