Amikor ezeket a beköszöntő sorokat írom lapunk októberi számához, még elevenen él bennem a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lélekemelő élménye. Mindenkitől azt hallhatjuk, hogy ez a nagy katolikus találkozó minden előzetes elképzelést és elvárást felülmúlt. Ezt még azok is elismerik, akik különben nehezen tudnak mit kezdeni bármilyen vallási megnyilvánulással, ami a szigorúan vett magánszférán túl megmutatja közösségi erejét.
Az igazság azonban az, hogy az eucharisztia e széleskörűen nyilvános megünneplésével a Jóisten az elkötelezetten hívő embereket is alaposan meglepte. Ki gondolta volna, hogy lehetséges ilyesmi 2021-ben, Budapesten?! Ennyi őszinte öröm, tiszteletteljes egymásra figyelés, találkozás, aztán az önkéntesek önzetlen szolgálata. És őszintén: mertük remélni, hogy Ferenc pápa jelenléte és szavai ennyire megmozgatnak majd mindenkit ott a Hősök terénél és azon is túl?
A katolikus közösség e nagy fesztiváljának nyitó szentmiséjén a kicsik elsőáldozását is ünnepeltük, amelynek során csaknem ezerötszázan járultak életükben először az eucharisztiához. A mi templomunkból huszonketten készültek erre a nagy eseményre. És hát azért be kell vallanunk, volt némi aggodalom bennünk, hogy ezt az egész napot a Hősök terén bírni fogják-e a gyerekek. Meglesz-e hozzá a kellő meghittség vajon a nagy tömegrendezvényen? A szentmise délután négykor kezdődött, legkésőbb kettőre már a helyszínen kellett lennünk, fél egytől indult a regisztráció a különböző szektorok bejáratánál. A templomunktól már délelőtt tizenegykor el kellett indulnunk, ha mint közösség, harangzúgással, énekelve, zászlókkal akartunk az egyébként nem túl távoli helyszínre zarándokolni. Már fél tizenegykor gyülekeztünk, ami azt jelenti, hogy a családosoknak fél tíz felé már el is kellett indulniuk otthonról. Ez egy egész napos program, jogos volt tehát a kérdés minden szülőben, hittanárban, a lelkipásztorokban: biztosan bírni fogják majd ezt a napot a gyerekek?
Látni kellett ezeket a kis elsőáldozókat! Ott voltak a nagy esemény középpontjában, mindjárt a főoltár előtt a Hősök terén. A kilenc-tíz éves gyermekek valószínűleg sohasem tapasztaltak korábban ilyet. Ennyi ember együtt, és nemcsak a templomban, hanem a Hősök terén is, és mind együtt énekel, imádkozik, köszönti és segíti egymást, ha kell. A néptáncosok a felvezető programban, a fényképezők, a sok családi és baráti szelfi, a sok integetés, ahogy a süveges püspök atyák gügyögtek hozzájuk… Biztos vagyok benne, hogy életre szóló élmény marad ez a nap az elsőáldozóink számára, és legalább olyan lelkesedéssel beszélnek majd erről az eseményről egész életükön át, ahogy a mi nagyszüleink nemzedéke tette az 1938-as eucharisztikus kongresszusról.
Lapunk mostani számában a világraszóló nagy esemény után hazánk egy viszonylag piciny régiójára fókuszálunk. Nemcsak a tágas világ fontos, a milliárdos nagyságú katolikus hívők ügyei, nemcsak a nagy gondolatok, egyetemes elvek, hanem a részletek is, az egyes emberek, személyes hitünk, a közvetlen környezetünk is fontos, amit ápolhatunk, jobbíthatunk, szerethetünk. Több cikket találhat most e számunkban az olvasó a Mátra és a Bükk közötti vidékről, Eger híres és szép városáról, a vidék kulturális és spirituális értékeiről, és persze a borról, amely a hívő keresztény ember számára végső soron szintén az eucharisztiáról szól.