ǀ A SZÍV jezsuita magazin ǀ Jezsuita Könyvek ǀ Embertárs
A címlapon
Joanna Urbańska műfordító, a Lengyel Intézet korábbi vezetője
A tartalomból
Szent II. János Pál öröksége
Erdő Péter bíboros személyes emlékei a lengyel pápáról
MotorkerékPálosok
Jezsuiták Lengyelországról, lengyelek Magyarországról
A Quo vadistól a Kispolskiig
A Belgrádi Főegyházmegye jövőre ünnepli fennállásának századik évfordulóját. Főpásztorával, Német László SVD érsekkel beszélgettünk az egyház helyzetéről a Délvidéken, a szerb–magyar kapcsolatokról, a megújulás forrásairól.
Ahhoz, hogy az ember tágabb és mélyebb értelemben is érdeklődő legyen, rácsodálkozzon a világra, és elgondolkodjon a helyéről az univerzumban, tehát számot vessen sajátosan emberi küldetéséről, szükségesek bizonyos alapvető biológiai, civilizációs és kulturális feltételek. Ezek hiányában beszűkül a mozgásterünk, és veszélyesek lehetünk egymás számára.
„Minden reggel jöttem misére, és ahogy a jezsuita atyákat hallgattam, hála töltött el, hogy itt lehetek. Sajgó Szabolcs atya kísérése mellett szerzetesi magánfogadalmat tettem. Megfogadtam, hogy önkéntesen, ott szolgálok a belvárosi Jezsuita Szigeten, ahol szükség van rám.”
Néhány hete kapta meg vezetői kinevezését, előzőleg ökonómus volt, vagyis a rendtartomány pénzügyeit felügyelte. Lapunk alapgondolatához kapcsolódva főleg a fiatalokról kérdeztük, de az interjút olvasva mélyebben is megismerhetjük Attila atyát.
A templom előtti kis téren álldogálok már vagy fél órája. Egy üzenetet kaptam. Csak annyi állt a fecnin, hogy kettőkor indulnak, és hajnali fél ötkor lennének nálam. Azt sem tudom, kik ők, honnan jönnek pontosan, miért ez a képtelen időpont, és miért nem használnak mobilt.
A római Gergely Egyetem tanárával 2019 októberében készítettünk interjút, miután letette ünnepélyes szerzetesi fogadalmait. Ezzel a beszélgetéssel köszöntjük születésnapja alkalmából.
Semmilyen folyóiratnak nincs esélye a fennmaradásra, hogyha pusztán egy termék próbál lenni. Ez talán mindig is így volt, nemcsak a digitális korban. Azoknak a kommunikációs eszközöknek van esélyük, jövőjük, amelyeknek van mondanivalójuk, és amelyek mögött ott van valamilyen társaság, valamilyen lelkiség, valamilyen közösség. A SZÍV magazin, és a Jezsuita Kiadó mögött ott áll egy egész komoly társaság. Jézus Társaságának hívják. Amikor kiadványainkat szerkesztjük, elsősorban a jezsuiták barátaira gondolunk, azokra, akik templomainkba, közösségeinkbe járnak, részt vesznek lelkigyakorlatainkon, és jól érzik magukat a jezsuiták társaságában.
A SZÍV újságot az első világháború kellős közepén alapította Bíró Ferenc, és a frontokra is kiküldték, hogy vigasztalást nyújtson az ott szolgáló katonáknak. Folyamatosan megjelent és azokban az évtizedekben is, amikor Magyarországon hivatalosan nem működhettek a jezsuiták, majd a rendszerváltozást követően a hazatelepült szerkesztőség körül születtek meg először a Jezsuita Könyvek, majd maga a Jezsuita Kiadó. Akkor vagyunk hűségesek a lapunk karizmájához, ha továbbra is forrás merünk lenni az olvasóink számára, ha hiszünk abban, hogy van mondanivalónk. Középpontjában a Szent Ignác-i lelkiséggel, de mindig nyitottan a más teológiai, filozófiai, pszichológiai, tudományos és művészeti megközelítésekre.
Szerkesztőségünk nemrég átköltözött a Horánszky utcából a szomszédos Mikszáth Kálmán térre. Szeretnénk itt, a Krisztus Király plébánia épületegyüttesében könyvesboltot és egy kis kávézót is nyitni, ahol találkozhatunk szerzőinkkel és olvasóinkkal, ahol közösségi rendezvényeket tarthatunk, ahová meghívhatunk vendégeket. Tervezzük mindezt úgy, hogy amint minden szerkesztőség és kulturális intézmény, a Jezsuita Kiadó is rendkívül nehéz helyzetben van. Ezért most olvasóink támogatását kérjük. Az adományokat is hálás szívvel köszönjük, ám a legnagyobb segítség számunkra az, ha – esetleg szeretteik számára is – megvásárolják könyveinket, előfizetnek folyóiratainkra, vagy csatlakoznak közösségi oldalainkhoz, és megosztják ismerőseikkel a világhálóra feltett írásainkat. Mindez egyben visszajelzés is, amely megerősít küldetésünkben.
Msgr. Alojzije Slavko Večerin (1957–2022) alig kétévnyi főpásztori szolgálat után a Szabadkai Egyházmegye élén – gyors lefolyású, súlyos betegség következtében – váratlanul elhunyt. Ezzel a személyes hangvételű visszatekintéssel emlékezünk Szabadka harmadik megyés püspökére. Bővebben „Szerény örökség”
A jezsuita kulturális folyóiratok főszerkesztői nemrég Rómában találkoztak, hogy megvitassák küldetésük kilátásait a gyorsan változó kulturális környezetben. A főszerkesztőket Ferenc pápa is fogadta, aki megosztotta velük meglátásait a jezsuita újságírói hivatásról.
Köves Slomó rabbival a zsidó húsvét jelentéséről, a korlátainktól való szabadulásról, a sokféleségről és az emlékezet súlyáról beszélgettünk.
Amikor hazaértem az iskolából, német rendszámú Mercedes parkolt az udvarunkban. Tudtam, hogy Ratschmann Tibi bácsi van nálunk, mert évente egyszer, szüretkor, mindig hazajött Németországból. A nagyapám volt a keresztapja. A Ratshcmannok és a Bogdanovićok kertszomszédok voltak. Tibi bácsinak német felesége volt, és született egy kisfiuk. Először vele tapasztaltam meg, hogy amit az iskolában tanítanak, az élesben is működik. „Ich heisse Árpád. Wie heisst du?” „Thomi!” – jött azonnal a válasz a szőke kisfiútól. Tibi bácsi megígérte, hogy egyszer elvisz magával Németországba, ha már egészen jól megtanulok németül. Később három évig Münchenben laktam, de Tibi bácsi akkor már nem élt. Thomikával sohasem találkoztam többé. Bővebben „Mécsesek a kereszt alatt”
Amikor ezeket a beköszöntő sorokat írom lapunk októberi számához, még elevenen él bennem a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lélekemelő élménye. Mindenkitől azt hallhatjuk, hogy ez a nagy katolikus találkozó minden előzetes elképzelést és elvárást felülmúlt. Ezt még azok is elismerik, akik különben nehezen tudnak mit kezdeni bármilyen vallási megnyilvánulással, ami a szigorúan vett magánszférán túl megmutatja közösségi erejét. Bővebben „Kenyér után bor”
A testképünkkel sok minden nincs rendben. A testiség nem csak a hívő ember számára problémás. Attól tartok, az sincs rendjén, ha valakinek látszólag éppen semmi gondja-baja a testben való létével. Nem lehet normális, ha nem jelent feladatot vagy legalábbis kihívást, ahogy a testet, a sokféle érzést, a hullámzó gondolatokat, a vágyakat, az álmokat, az emlékeket, a hitet, az akarat erejét, az egész önképünket és ezeket az embert alkotó és mozgató erőket valahogy mind együtt megéljük. Bővebben „A lélekről szól az is, ahogy megéljük a testet”
A magyar jezsuita rendtartomány a 2021. február 13-án elhunyt Jálics Ferenc SJ gyászszertartását és temetését június 12-én, szombaton 15 órakor tartja a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban. Jálics atyára egy pár évvel ezelőtt készített interjúnkkal emlékezünk.
Bevallom őszintén, én magam sem tudok túl sokat Ukrajnáról. De ha már őszinte merek lenni ebben a témában, azt is be kell vallanom, hogy előítéleteim azért nekem is bőven akadnak a legnagyobb keleti szomszédunkról. Mert viszonylag sok nyers vagdalkozást lehet hallani még nyilvános fórumokon is erről az országról és a népéről.
A szeretet egyik legintenzívebb és mindenki által jól ismert formája, amire nekünk, magyaroknak külön szavunk is van, a szerelem. Bizonyos értelemben transzcendens tapasztalat. A felnőtté váló gyermek egyszer csak rájön, hogy élete súlypontja többé már nem a saját személye, hanem valaki más, akivel találkozott a tekintete, és aki felé most minden kavargó gondolata, az érzései, a vágyai irányulnak.
Gyerekkori húsvéti készülődéseimhez mindig hozzátartozott, hogy előszedtem a szentképgyűjteményemet, amit a plébániánkon szolgáló tisztelendő nővérektől kaptam a ministrálásaimért. Nagyhét közeledtével aztán ezekből a jámbor képecskékből raktam egyet-egyet a könyvespolcra, a nappali asztalán a kristályváza mellé, a virágtartón a kaspóknak támasztva, a szobámban pedig kialakítottam egy kisebb szentélyt is szentképpel, gyertyával, barkával. Amikor nemrég betértem az egyik pesti kegytárgyboltba, kissé meglepődve láttam, hogy szentképekből a felhozatal a gyerekkorom óta szinte semmit sem változott. Bővebben „Csakugyan meghalt, valóban feltámadt!”
A gyógyulás vágya eddigi életem során nem annyira valamilyen fizikai betegség miatt jelentkezett, komolyabb gond a testemmel eddig nem is nagyon volt, inkább a belső, azaz lelki sebzettségem tudatából jöttek a mély sóhajok, amikor azt tapasztaltam, hogy a lelkemben viaskodó árnyakkal nem bírok egyedül. Az időnként jelentkező álmatlanságomnak is valószínűleg inkább spirituális, mint biológiai okai vannak.
A szentmise számomra elsősorban ima. Szeretem, ha a szertartásnak csend és összeszedettség a kerete. De ez nem mindig adatik meg. Ha valaki például volt már ovis vagy családos szentmisén, vagy mondjuk cserkészekkel táborozni, esetleg az ifjúsági világtalálkozók záró szertartásain milliónyi ember részvételével, az pontosan tudja, hogy ezeknek a rendkívüli liturgikus cselekményeknek a hangulata egészen más, mint amire egy átlagos vasárnap a legtöbb plébániatemplomban számíthatunk.
Piffkó László: Amikor először jöttünk ide, 1998 májusában, még nem volt GPS, és csak haladtunk előre az erdő mélye felé, útközben egy lélekkel sem találkoztunk, úgyhogy már majdnem visszafordultunk, amikor a falu előtt az egyik tisztásról fölsejlett egy-két háznak a teteje. Az Életrendezés Házában Vácz Jenő jezsuita fogadott minket, egy töpörödött kis öregember, akinek csillogtak a szemei, és ahogy tessékelt minket befelé, a nyitottsága, a bizalma, az egész jelensége azonnal megragadott minket. Bővebben „Ez egy átimádkozott hely”