A Jézus Társaságában mindig is nagy hagyománya volt az írásnak. Hamar eszünkbe juthatnak különböző jezsuita szerzők könyvei, teológusok, filozófusok vagy tudósok történelmet megváltoztató híres írásai, esetleg jezsuita költők versei. Mélyebben belemerülve a jezsuita írás történelmébe és hagyományába, egészen a rendalapítóig kell visszanyúlnunk, akinek a lelkisége és gyakorlatiassága azóta is meghatározza az írás kultúráját a Jézus Társaságában.
Kedd, hideg van. Az éjszakai szél reggelre átfújta a kis faházikót Róma szívében. A kandallóban a hamu alatt még világlik az előző napi parázs. Az opálos ablakon játszadozva beszűrődő fényben egy apró termetű ember magára ölti kopott fekete köpönyegét, hogy felmelegítse magát. Csend van a házban, talán imádkoznak a rendtársak. Csak a tetőtéri szoba gerendái recsegnek egy sánta ember léptei alatt. Mindenki ismeri a házban ezeknek a bicegő lépteknek a ritmusát. Ignác atya ült oda a hálószobájában az íróasztalához. Újra csend borul a házra, miközben a toll hegye figyelmesen serceg a vastag papíron: „A szobában öltözés után s készülődés közben, Jézusra emlékezve erős bizalmat éreztem iránta új áhítat és könnyekre indító benső megmozdulások közepette, s úgy tetszett, hogy kegyesen hajlandó közbenjárni értem. Nem akartam, nem is kerestem többé a múlt nagyobb megerősítését [egy döntést illetően], hanem nyugodt maradtam, és megpihentem ezen a ponton” – írja Szent Ignác a naplójába 1544. február 26-án.
Az ignáci irodalomban két művet tulajdonítanak teljesen Szent Ignácnak. Az egyik a Lelkigyakorlatok, melyet 1522-ben, harmincegy évesen kezdett írni, néhány hónappal azután, hogy csaknem halálos lábsérülést szenvedett a pamplonai ütközetben. Ebben az írásában saját lelki tapasztalatait gyűjtötte össze, melyekkel végül mások lelki előmenetelét segítette. A másik saját kezű ignáci mű a Napló, vagyis Ignác atya lelki feljegyzései. Ebben 1544 több hónapján keresztül követhetjük végig legszemélyesebb sorait, lelki megmozdulásait és látomásait, melyek elbeszélik istenkapcsolatát és megmutatják számunkra, hogyan kereste Isten akaratát és gyakorlati megvalósulását. Ezekben a hónapokban kezdte fogalmazni ugyanis a Jézus Társasága működését meghatározó Rendalkotmányt, amelynek végső formája azonban már Juan Alfonso de Polanco, Ignác atya titkárának keze nyomát is magán viseli. Ahogy a híres önéletrajzot, A zarándokot sem maga Ignác írta. Több részletben mesélte el az életét Luís Gonçalves da Câmara jezsuitának, aki utólag vetette papírra a rendalapító szavait.
Szent Ignác számára az írásnak több célja volt. A lelki és spirituális tartalmakon túl a hétköznapi események rögzítése segített neki, hogy reflektálni tudjon az élet legapróbb részleteire is. Câmara Ignác atya engedélyével feljegyzéseket készíthetett a római ház életéről. Ebből, a kis táblára rótt sorokat összegyűjtő Memorialéból érthetjük meg, milyen fontos volt a rendfőnök számára az írás. A szervezeti kérdések és rendelkezések mellett a mindennapok valóságáról sem feledkezett meg. Egy legyöngült novícius látogatása után fogalmazott így Câmara Ignácról: „Ami a dolgok írásba foglalását illeti, az a szokása, hogy ezt minden ügyben megteszi, és később ő maga elolvassa és elgondolkodik rajta.”
Nem szabad figyelmen kívül hagynunk Szent Ignác és rendje levelezésének megszületését és hagyományát sem, mely mind a mai napig meghatározza a jezsuita eljárásmód megannyi sajátosságát. Az Ignác élete során született több mint 6815 levél kritikai kiadása tizenkét kötetben jelent meg Epistolae et Instructiones cím alatt. A XVI. században a levélírás sajátos műfaj volt. A század első felében két neves értekezés is született a humanista levélkultúra műfajáról: 1522-ben Erasmus, majd 1534-ben Juan Luis Vives adta ki ezzel kapcsolatos tanulmányát. Az ignáci levelezés viszont változatos témáival és kiterjedtségével megelőzte korát és kiterjesztette a műfajt. Ezt jól mutatja, ha összehasonlítjuk a kortársak levelezésével: Luther 3241, Kálvin 1247, Avilai Szent Teréz pedig 457 levelet fogalmazott meg. Az ignáci levelek többségében (78 százalékban) jezsuitáknak íródtak, a többi bő másfél ezer levél címzettjei között felfedezhetünk uralkodókat, egyházi személyeket, jótevőket, jezsuita rendtársak rokonait, barátokat stb. Ezeknek a leveleknek a nagy részét természetesen nem saját kezűleg írta a rendfőnök, ebben is Polanco vállalt komoly szerepet. Feladatáról úgy ír, hogy ő a rendfőnök „eszköze vagy tolla”, mely mindent Ignác atya kérésére tesz.
Az egész világra kiterjedő levelezés célja a Jézus Társasága szellemi és lelki egységének fenntartása, az egységes kormányzás és a Társaság arculatának kiépítése volt. Nem véletlen hát, hogy Szent Ignácot a globalizáció atyjának is nevezik.
A szervezetet és a kommunikációt fenntartó levelezésen túl a jezsuiták hamar elkezdtek apostoli céllal különböző témájú könyveket írni – a teológiáról, humán tárgyakról vagy épp a természetfilozófiáról. A könyvkiadás olyannyira a Jézus Társasága identitásának részévé lett, hogy Szent Ignác élete utolsó éveiben a Római Kollégiumban maga létesített nyomdát, ahol 1564-től arab, majd 1577-től már héber betűkészlettel is dolgoztak. A Jézus Társasága következő szűk ötszáz évében az „írás” végig meghatározó szerepet töltött be. A jezsuiták szellemi-írásos tevékenysége nagymértékben befolyásolta a világtörténelem fejlődését. A XXI. századra a Társaság íráshagyománya nyilvánvalóan átalakult, a jelenkorban is keresve az új formákat, de mind a mai napig Szent Ignác keze nyoma határozza meg a Társaság íráshoz fűződő viszonyát.
*
Hétfő, február 23. Az éjszaka felfrissült Róma. Az utcán csípős a levegő. „Éppen vonaton ülök Észak-Olaszország felé. Gyorsan suhannak el mellettem az olasz kis borgók. Hónapok óta azt érzem, hogy a jezsuita formációm reflexiói és feljegyzései már túlmutatnak magukon. Eldöntöttem, összegyűjtöm ezeket az írásokat. Ezek nemcsak reflexiók vagy összefoglalók, sokkal inkább visszaemlékezések, melyeket folytatni szeretnék. Ezt a címet adtam e gyűjteménynek: Visszaemlékezéseim – Egy élet története.