A Szentírás tömören így jellemzi Józsefet: „Igaz férfi volt” (Mt 1,19). Tőmondat, és mégis „szentírásnyi” elismerés és tiszteletadás, hiszen az ószövetségi hagyomány tükrében senkiről sem lehet ennél többet elmondani: ebben a kifejezésben ott él az isten- és emberszeretet bizonysága, a hűség és a hit, a kitartás és az elemi jóság állítása. Keresztényként azonban mintha elfeledkeznénk róla: nevelt fia és felesége árnyékában szinte teljesen eltűnik az alakja.
Pedig Máté evangélista teljességgel az ő szemszögén keresztül írja meg Jézus foganásának és születésének elbeszélését, az úgynevezett gyermekségtörténetet. Máriáról csak ennyit jegyez le: „Mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől” (1,18). Isten végig Józseffel kommunikál, álmok, angyalok révén. Mindez összhangban van a könyvet nyitó furcsa szöveggel, amellyel nemegyszer próbálunk megbirkózni a liturgiában is: Jézus családfája (1,1–17) rengeteg értelmetlen nevet tartalmaz, valamennyi József ősatyáinak a neve. Az üzenet szó szerint a sorok között, a rész struktúrájában rejlik: a három szakaszra bontott őstörténet mindegyik eleme tizennégy férfit említ. (Ez természetesen már önmagában is mutatja, hogy szimbolikus leszármazási listával van dolgunk, hiszen a három szakasz évek tekintetében igen eltérő hosszúságú, nem reális tehát, hogy mindannyiszor ugyanannyi legyen az oda sorolható ősök száma.) Ez kódolt üzenet: a héber írás betűvel jelölte a számokat is, és a tizennégy éppen „Dávid” nevének számértéke (a D négyet, a V hatot jelent). Vagyis Máté azt szeretné nyomatékosítani, hogy a József fiaként ismert Jézus valóban Dávid családjából származik, ő az ígéretek, próféciák beteljesítője. Lukács egy másik családfát vázol fel (3,23–38), egészen Ádámig visszavezetve a leszármazás fonalát. Bizonyos nyelvi adottságokra, valamint a mátéi listáról való eltérésekre hivatkozva a középkortól többen úgy vélték, ez valójában Mária vérvonala – ez azonban nem állja meg a helyét. Miért? Azért, mert a Dávid házából származás az apai ágnak a kérdése volt. A család fiúin keresztül öröklődött a dávidi áldás és ígéret. Ezen a ponton megértjük, hogy József egyáltalán nem mellékszereplő: rajta, az ő döntésén múlik, hogy Jézus lehet-e az a Messiás, akit az Úr régtől megígért. Mária igenje a testi foganás, a megtestesülés csodája előtt nyit ajtót; József igenje pedig az ígéret nagy történetének beteljesülését teszi lehetővé. Ilyen értelemben mind az anya, mind a nevelőapa szó szerint az életét adja azért, hogy a születendő gyermek Atyaisten által elrendelt sorsa megvalósulhasson.
Találóan írja Máriáról Szent Ágoston: mielőtt méhében foganta volna Isten Igéjét, már szívébe, elméjébe fogadta. Ezért is ábrázolja sok oltárkép az angyali üdvözletet úgy, hogy a Szűzanya épp a Szentírást olvassa, illetve imádkozik, amikor megérkezik hozzá Gábriel. Jogos azt mondanunk, hogy József esetében sem képzelhető el ez másként. Csakis úgy tudom elképzelni, mint mélyen hívő, az Isten szavára érzékeny és fogékony férfit, aki figyelmes szívvel élt. Gondoljunk bele, micsoda döntést kell meghoznia! Szerelmes egy lányba, eljegyezte – és egyszerre azt veszi észre, hogy kedvese gyermeket vár. Tudja, hogy nem ő a biológiai apa. Valódi sokk lehetett ez. Jósága tükröződik elgondolásában, miszerint „nem akarta Máriát hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el” (Mt 1,19). Még most is szeret, még most is a másik javát keresi. Tudja jól, hogy egy faluban hamar híre menne az esetnek: „Nézzétek, ez a lány menyasszony volt, most pedig terhes, a vőlegénye pedig kiadta az útját” – mondhatták volna a rossz nyelvek. Ez persze magától értetődően a házasságtörésnek, a paráznaságnak a kinyilvánítása is lett volna: Mária összejött valakivel, és erkölcstelen kapcsolatra lépett vele. József óvja, akit szeret, még ha iszonyú fájdalom él is benne: egérutat, menekülést kínál. Így óv, így oltalmaz, mondhatni ösztönösen, amikor még nem is sejti, milyen történet kezd kibontakozni az ő életében is.
Az igen kimondása sokat követel tőle: sajátjaként kell felnevelnie valakit, aki bizonyos értelemben „idegen”, rejtély és felfoghatatlanság. Nemcsak Mária csodálkozhatott és jöhetett zavarba – „Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” (Lk 1,34) –, de maga József is. El kellett fogadnia, hogy elsőszülött fia, akire áldását, anyagi és spirituális örökségét bízza, nem az övé. Radikálisan meg kellett bíznia Mária tisztaságában és persze Isten szavában is. Úgy vélem, férfiként könnyen beleképzelhetjük magunkat a helyzetébe. Ráadásul – menyasszonyához hasonlóan – még ő sem sejtheti, mennyi mindent hoz magával ez a beleegyezés. A későbbiekben lépésről lépésre derül ki, hogy egész eltervezett, megálmodott életét szó szerint elemészti az új útra lépés: a betlehemi születés, a gyermekgyilkosságok, az egyiptomi menekülés után már ő sem élhet úgy, ahogyan arról talán kiskorától fogva álmodozott. A szép, nagy család vágya, a békés, munkás létezés képe a semmibe foszlik. A belátható és tervezhető sors nem létezik többé. Az emberi gondolkodást szétfeszítő kérdések, drámai szituációk, a szokott talaj elvesztése, a kiszámíthatatlanságba sodródás – megannyi koordinátája az új család életének. Elképesztően nagy szeretetre, szerelemre, összetartozás-érzésre és feltétel nélküli ráhagyatkozásra volt itt szükség. Mária jó híre, de akár életben maradása is József kezébe került (gondoljunk bele, mi volt a házasságtörők, a paráznák büntetése ekkoriban). Ő maga pedig mindenestül Isten kezében érezte magát: abban a kézben, amely védelmez, gondot visel, olykor azonban mintha keresztet terhelne a vállra, s megnehezítené, rögössé tenné a zarándoklást.
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. december – 2021 januári számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Fotó: Hegedüs Márton
Karácsonyi ajánlataink már elérhetőek a honlapunkon. Válogasson könyvcsomagjaink között vagy lepje meg szeretteit egy ajándék A Szív előfizetéssel!
