Pierre Clermidy SJ tavaly ősszel Marseille-től Budapestig kerékpározott, és azóta is a Jezsuita Kiadó közvetlen szomszédjában lakik. A jezsuita létről, teremtésvédelemről és szabadidőről is beszélgettünk vele, s azt is elárulta, mi jellemzi jól a magyarokat.
1 Hogy kerül egy francia jezsuita Magyarországra? Miért tanultál meg magyarul?
– Az életben nagyon gyakran nem az út hozza a találkozásokat, hanem a találkozások jelölik ki az utat. 1991-ben a fiatal jezsuiták párizsi találkozóján ismerkedtem meg Kiss Ulrichkal. Meghívott, hogy jöjjek el Magyarországra franciát tanítani. Az év augusztusában néhány barátommal francia nyelvtanfolyamot szerveztünk a Győr melletti Ménfőcsanakon. Aztán hat egymást követő évben nyári tanfolyamot tartottam a Szeged melletti Domaszéken. Minden alkalommal körülbelül harminc résztvevőnk volt. Apránként azt mondtam magamban, hogy jó lenne, ha én pedig megtanulnék magyarul. Teológiai tanulmányaim mellett a párizsi INALCO-ban (Keleti Nyelvek és Civilizációk Nemzeti Intézete) vettem magyarórákat. 1997-ben mint fiatal jezsuita papot az elöljáróim Kolozsvárra küldtek. Az első évemet Erdélyben töltöttem a román és a magyar nyelv tanulásával. És hat hónapot töltöttem Szegeden, hogy fejlesszem a magyartudásomat.
2 Hogyan jellemeznéd a magyarokat? Neked milyen a „tipikus” magyar? Mi vonzó bennünk? És mi meglepő?
– Ez nehéz kérdés. Nem akarok az elsöprő általánosítások csapdájába esni. Minden ember egyedi, és hiábavaló lenne egy egész népet címkézni. Sok magyarral találkozhattam, akiket barátságosnak, kíváncsinak, komolynak, szorgalmasnak, intelligensnek, humorosnak tartok. A magyarok és a románok között észrevettem egy fontos különbséget, de a különbség persze nem jelenti az egyik fölényét a másikkal szemben. A románok nagyon gyakran mondták ezt a kifejezést: „Ha Isten akarja.” A magyarok pedig azt mondták: „Ha Isten is akarja.” Ez a kis kétbetűs szó, az „is” nekem jellemzőnek tűnik a magyarokra.
3 Milyen családból jössz? Hány testvéred van, hol nőttél fel?
– Egy Lyon melletti kis faluban születtem, nem messze Taizétől. Három bátyám van és két nővérem. Sokat játszottam a természetben, az erdőben, folyóknál. Középiskolai tanulmányaim során hét évig bentlakásos voltam. Csodálatos évek voltak ezek, részt vettem az iskolalelkészség programjain és keresztény nyári táborokban is.
4 Miért lettél jezsuita? Hány éves korodban léptél be a rendbe?
– Egy évvel az érettségi előtt három nagy kérdés fogalmazódott meg bennem: Mit akarok kezdeni a jövőmmel? Mit jelent a keresztény elkötelezettség? Mit kell tennem, hogy a világ jobb hellyé váljon? És e három kérdés kereszteződésénél merült fel bennem egy napon a kérdés: miért ne lennék pap? Nem úgy döntöttem, hogy feltettem magamnak ezt a kérdést. Váratlanul jutott eszembe.
Érettségi után ápolónak tanultam, majd két évig dolgoztam a párizsi Curie Intézet gyermekonkológiai osztályán. Éjszaka dolgoztam, ami lehetővé tette, hogy nappal filozófiát tanuljak a Sorbonne-on. A jezsuitákat az orvosi etika reflexiója révén fedeztem fel. Aztán részt vettem egy Szent Ignác-i lelkigyakorlaton. Miután a katonai szolgálatomat is teljesítettem, huszonnégy évesen kértem a felvételemet a jezsuitákhoz. Amikor bekerültem a noviciátusba, négy nagy vágy lakott bennem: az Isten, az erkölcsi nemesség, a munkaközösség és a hitemről való tanúságtétel iránti vágy. Azt hiszem, mondhatom, hogy ez a négy soha nem hagyott el.
5 Mivel foglalkoztál eddig jezsuitaként?
– A két év noviciátus után öt évig teológiát tanultam, és kétéves lelkipásztori gyakorlatot végeztem diákok között. 1997-ben szenteltek pappá. Négy évet töltöttem Kolozsváron, a Manréza lelkigyakorlatos ház építését vezettem. Aztán visszatértem Franciaországba. Egy jezsuita gimnáziumban dolgoztam káplánként, illetve a cserkészet országos lelkésze voltam az időstagozatban. A cserkészvezetők képzésében is részt vettem. Végül tizenegy éven keresztül irányítottam a marseille-i Laennec Központot, ahol több mint ezer orvostanhallgató tanul. A pedagógiája két pillérre épül: egymás képzésére és egymás segítésére. Többévi intenzív munka után a feletteseim néhány magyarországi pihenőhónapot biztosítottak számomra, mielőtt új küldetéssel bíznak meg.
6 Hogyan imádkozol?
– Jól érzem magam az ignáci imában. Nagyon szeretek elmélkedni Isten igéjén. Főleg, ha homíliát kell írnom. Isten igéje, amely édes, mint a méz, és éles, mint a kard, táplálhatja a lelkünket. Magyarországon a csendes lelkigyakorlatokat fedeztem fel Mustó Péter atyánál. Nekem is tetszik ez a lecsupaszítottabb stílus. Szívesen veszek részt taizéi imán is. Gyakran jártam Taizébe, és számos nemzetközi találkozójukon vettem részt.
7 Van kedvenc zenéd?
– A zenei ízlésem eklektikus. Diákkoromban szerettem táncolni. Nagyon szeretem a lassú rockot. Gyakran hallgatok magyar zenét is. Nagyon szeretem az István, a király című rockoperát. Egyszer-egyszer szakrális zenét is hallgatok.
8 Sportolsz?
– Sajnos nem sportolok eleget. Öregszem. Fiatalabb koromban sokat túráztam. A cserkészekkel vagy a diákokkal többször megjártam a Mont Blanc lejtőit. De az utóbbi években inkább vitorlázok. Ez kevésbé fárasztó. Kerékpározom is. Szeptemberben biciklivel jöttem Marseille-ből Budapestre. De kicsit csalok, mert elektromos rásegítésű a kerékpárom.
9 Ha azt a szót hallod, teremtésvédelem, mi jut róla eszedbe?
– Nagyon szeretem. A környezet védelme nem csak a kormányok feladata. Mindenki, ahol van, védheti és kell is védenie a természetet. Ahogy Ferenc pápa mondja, a Föld a mi közös otthonunk. Vigyáznunk kell rá.
10 Mik a terveid?
– A jövőbeli küldetésem még nincs meghatározva. Nem lehetetlen, hogy a párizsi magyar plébániával foglalkozzam.
