Ferenc pápa 2024. május 23-án engedélyezte Bódi Mária Magdolna, az 1945-ben vértanúhalált halt szent életű munkáslány boldoggá avatási dekrétumának kihirdetését. Magdi ügye különösen közel áll A Szív mindenkori szerkesztőségéhez és a magyarországi jezsuitákhoz, hiszen Balatonfűzfőn, ahol gyári munkásként dolgozott, egy népmisszió során kapcsolatba került a Szívgárdával, s rövidesen lapunk elkötelezett terjesztője lett. Bódi Magdiról már nem sokkal halála után megemlékezett lapunk, illetve a korabeli keresztény sajtó. A Magdit ismerő környékbeliek – köztük egykori lelkipásztorai – visszaemlékezéseit Oross István atya gyűjtötte össze. Az ő kézirata alapján 1956-ra Galambos Miklós plébános szerkesztett egy újabb kötetet, melyben Goretti Szent Mária életével állítja párhuzamba Magdi életét. Temesi József, aki Magdi életének utolsó évében lelkiatyja és gyóntatója volt, később pedig belépett a Jézus Társaságába, a rendszerváltozás után jelentetett meg immár szélesebb körben egy füveskönyvet az előbbiekből. E forrásokból gyűjtöttünk össze egy csokorra való kedves történetet Magdi „szív-ügyeiről”.
1939. november 6-án fiatal leány jelentkezett a fűzfő-gyártelepi Nitrokémia felvételi irodájában. Komolysága, szerénysége feltűnt és szálka volt azok szemében, akik nem ilyenek voltak.
– No nézd, hogy adja a szentet!
– Elbolondították a papok!
– Rendes lány, kár hogy mindig a templomba jár. Sőt, arról is beszéltek, hogy Bódi Magdi – így hívták a leányt – szerzetbe akart lépni.
– Hallja, apácának nem szabad ám biciklizni! – hangzott a gúnyolódás.
De Magdin az ilyen ugratás nem fogott. A válasszal nem maradt adós, de nem sértett meg senkit.
(A Szív 1948. január 24-i számából)
Bódi Magdi mint fiatal munkáslány
*
A gyerekekkel való munka szorosabb kapcsolatba hozta Magdit a szülőkkel is. Ismerőse eddig is volt majdnem minden családban a gyár révén. Ezeket most sorra meglátogatta. Terjesztette közük a Szív újságot. Könnyű ilyenkor áttérni a vallási dolgokra. Magdi értett a szelíd és tréfás erőszakhoz is. Az egyik családban az asszony nem akart szentségekhez járulni, hiába volt minden meggyőző érvelése. Erre így folytatta:
– D. néni, addig nem megyek ki innen, míg meg nem ígéri, hogy eljön áldozni kislányával.
Magdi sok munkáscsaládot vitt vissza az Istenhez szívgárdistái révén.
*
„Az én hivatásom az, hogy tévelygő lelkeket, Mária Magdolnákat vezessek az Úrhoz.”
*
„Dolgozó leány vagyok, tehát nekem kell a munkásokat Krisztushoz vezetnem.”
*
– Itt a Szívem! Itt a Szívem! kiáltotta Magdi, a rikkancs, az üzemben. A Szív újságot árulta és adta is el szép eredménnyel. Különös gondja volt, hogy az
Istentől elrugaszkodottak is megvegyék. Mosolygott, kínálta az újságot, nehéz volt neki ellenállni. Aztán egy kis beszélgetés… és hullott a mag, szinte észrevétlenül.
*
Egyszer egy megesett lány ügyét szerette volna rendezni. Hozzám fordult és kért, segítsek neki imádkozni az ügy sikeréért. A gyárban felkereste az apát, és igyekezett rávenni, hogy házasság révén tegye jóvá, amit nagyon elrontott. Eredmény nem mutatkozott.
– Nem lehet a dolgot erőltetni – mondta Magdi -, de azért mi csak imádkozzunk, Bíró néni. Majd akkor minden magától megy. Közben a fiú elköltözködött, hogy könnyebben lerázza magáról a lányt. Behívták katonának. Magdi még mindig bízott az ima erejében. Egy év múlva sebesülten hozták meg a fiút. Rászorult a leány ápolására. Felgyógyulása
után feleségül vette. Ezek voltak Magdi nagy örömei.
*
Előttem feltárta szívügyeit is – mondja el Margitka. Említette, hogy szíve lobbanékony, küzdenie kell vele, de nem engedi, hogy ebből valamit
is észrevegyenek kívülről. Egy alkalommal a villánk előtt sétálgattunk, amikor szóba került a csók. Magdi így szólt: Tudnék tisztán és szépen csókolni. Ennek lényegét a lélekadásban látom. Egész lényemet tudnám odaadni vele, de én már Jézusnak ajándékoztam életem. Őt szeretem mindenkinél jobban. Beszélt arról is, hogy éppen lobbanékony szíve miatt nagyon kell vigyáznia mindenre, ami felhívhatná mások figyelni nőiségére: magatartás, hajviselet, ékszerek stb. Imádkozik külön azért, hogy az emberek semmit se vegyenek észre rajta, ami külsejében előnyös vagy feltűnő.
*
Magdi nagyon jól ismerte azt az elvet, hogy a bűnt gyűlölni kell, de a bűnöst szeretni. Ennek megvalósítása neki is nagy lelki feladatot jelentett. Főképpen azon a hősi fokon, amit saját magától megkövetelt. Az édesapja iránti szeretet nehéz volt számára, de küzdött érte. Ennek külsőleg is megnyilvánuló eredménye volt, hogy édesapja nagyon szerette leányát. Nem pörlekedett vele, sőt, nemegyszer megszelídült, mikor ittas állapotában feleségét bántalmazni akarta. Ilyenkor Magdi szülei közé állt:
– Itt vagyok én, édesapám! Ha verekedni akar, engem üssön, de édesanyámat ne bántsa!
A papa azonban sohasem ütötte meg kislányát.
Magdi édesanyjával
*
1944. június 1-jével Fűzfőgyártelepre kerültem káplánnak. Mivel iparos családból származom – édesapám szabó volt –, jobban meg tudtam magam értetni munkásemberekkel. Nagy jelentőségű lett számomra Fűzfő-gyártelep. Gyóntatója és lelki vezetője lettem Bódi Magdinak. Tanúja lehettem szent életének, és megérhettem vértanúhalálát. […] Halála előtt megígérte, egész életemen át pártfogóm lesz nekem, és mindenkinek, akik papi szolgálatomat valaha is igénybe veszik. Isten bőséges kegyelmeiben részesültem közbenjárására. Halála óta minden
nap, most is, imában kérem segítségét. Életem menetében közbenjárása az az aranyszőttes rész, Isten ajándéka, amivel a többi aranyszál, Isten többi kegyelemajándéka mindig összefüggésben marad.
(Temesi József SJ: „Örök szeretettel…” in Üldözött jezsuiták vallomásai – Anima una könyvek 8.)
*
Litérre, Magdi lakóhelyére 1945. március 23-án reggel értek az orosz katonák. Magdi három szomszédasszonnyal és édesanyjával, továbbá négy gyermekkel a nap nagy részét az udvaron ásott óvóhelyen töltötte. A nehéz órákban társait a tökéletes bánat fölindítására tanította. Délután négy óra körül szűnni kezdett az aknabecsapódás. Elimádkoztak egy tized rózsafüzért, azután kimentek megnézni, mi van a lakással. Alighogy visszaértek, két katona követte őket. Az egyik lement az óvóhely bejáratánál lévő asszonyokhoz. Magdit szemelte ki magának, leküldte az óvóhely belsejébe. Ő visszanézett, és szó nélkül lement. A katona utána. Nyomban ezután fegyverdörrenés hallatszott. Magdi
egyedül tért vissza. Az arca egész nyugodt volt, de az ajtóban ráborult Jancsek Annára és sürgette:
„Meneküljön, most maguk következnek. Én már úgyis meghalok. Édesanyám is meneküljön!“ Fölsietett az udvarra, és hangosan így fohászkodott: „Uram, Királyom, végy magadhoz!“
Ezek voltak utolsó szavai. Az óvóhely vészkijáratából előbújó katona (az arca kissé vérzett) géppisztolyából négy lövést adott le Magdira.
A katonák a holttestet a lépcsőre helyezték. Édesapja másnap pokrócba göngyölve eltemette. Néhány nap múlva mégis új sírt készítettek neki, és abba már koporsóba helyezve temették el. Március volt. Fehér ibolyák díszítették a sírját.
(Margitvirágok, Bogner Mária Margit vallásos, szépirodalmi, hitbuzgalmi lapja, 1945/1.)
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2025. szeptember
1500 Ft