Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megújul és átalakul az életem – mondja egy ismerősöm, miután a mindennapi küzdelmek és családi nehézségek megfakították az életét.
Azt gondolta, minden úgy marad, mígnem rátalált a lelkigyakorlatos útra, és rendszeresen töltekezik Isten csendjében és közelségében. Ma már tudja, hogy élete csoda, és saját megélésében tapintja Jézus feltámadásának erejét.
Életünk tele van kihívásokkal és nehézségekkel, amelyek néha elvezethetnek a fásultság állapotához. Olyanná leszünk, mint a kimerült utazó, aki elveszett az úton. Ez hozzátartozik emberi tapasztalatunkhoz, és jó, ha tudjuk, hogy nem véletlenül élünk át ilyen időszakokat. Történhet ugyan saját hibánkból, de lehet, hogy épp a belső növekedés szakaszában vagyunk, még ha csak profán, mindennapi fásultságról van is szó. A lelki élet törvényéből ismerjük, hogy ez csak átmenet, mint ahogy igaz, hogy az ígéret földjére a pusztán át vezet az út. Az átalakulás ideje ez, amikor Isten formálja életünket, és előbb-utóbb megtapasztaljuk, hogy ránk talál, hogy magunkra találtunk, többek lettünk.
A fásultságot, a megszokottat leginkább a rendkívüli töri meg, mely kimozdítja figyelmünket, életünket az addigi kerékvágásból. Legtöbbször viszont nem is vesszük észre a rendkívülit, annyira közel van hozzánk, csak megállással, odafigyeléssel, tisztelettel tudunk hozzáférkőzni. Gondoljunk csak Mózesre, aki mindennapi munkája közepette az égő csipkebokorban találkozik Istennel, a hétköznapi dolgok rendkívüliségében. Első látásra semmi különös, de mert odafigyel, vonzani kezdi a jelenség, mert nem ég el, ezért közel megy hozzá, elidőzik előtte tisztelettel. Csak így léphet kapcsolatba vele.
Ez a közelség átalakítja, új identitást, küldetést kap. Sokkal nagyobbat, mint amit valaha gondolt vagy kívánhatott volna.
Ugyancsak az újszerű hatása alá kerülnek Jézus tanítványai a feltámadása után. Nem tudják többé kivonni magukat az alól, ami történt, bár az legtöbbször hétköznapi történetekben talál rájuk, a csüggedés, a sikertelenség tapasztalataiban. De mert vele időznek, az egyszerű, hétköznapi idegen egyszer csak a Feltámadottá változik, s megnyílik a szemük. Megtapasztalják, hogy Jézus feltámadt, személyesen kapcsolatba lép velük, és hatással van az életükre. Jézus feltámadása égő csipkebokorrá lesz számukra. Sőt, mindenkinek elérhető, aki közel megy hozzá, elidőzik előtte tisztelettel, engedi, hogy megtalálja, hasson rá az evangélium történetén, az élet szépségén, a bontakozó tavaszon, húsvét visszatérő ünnepén keresztül. Jézus feltámadása a mi életünkben is megmutatkozik a lelki élet belső logikájaként, követve a nagypéntek vagy a szürkeségbe merült nagyszombat idejét.
Világunk sok nehézséggel nézett szembe az elmúlt években és a jelenben. Ez könnyen a fásultság és rezignáltság felé terelhet sokakat, ami tompítja a reményt, az élet értelmét. Ezért különösen fontos, hogy keressük azokat az eseményeket és személyeket, amelyek és akik felkelthetik bennünk a lelkesedést, hogy elidőzzünk annál, ami szép és jó, hogy megálljunk életünk azon eseményénél, amely az égő csipkebokor tapasztalatát kínálja, mert érezzük benne Isten közelségét.
Remélhetjük, hogy Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása is bizonyos értelemben az égő csipkebokor jelenségét kínálja számunkra. Különlegesnek mondható, hogy a nyolcvanhat éves egyházfő, noha már járt nálunk, és mozgásában korlátozott, vállalja ezt az utat, hogy közel jöjjön hozzánk, bátorítson, személyén és szavain keresztül átadja az örömhírt: Isten nem fárad bele a keresésünkbe, a velünk való találkozásba, hogy megújítsa életünket.
Fotó: Pásztor Péter
