Az egyszerűség szeretete

Kapcsolatban vagy-e a szegényekkel? – kérdezte az általános elöljáróm egyik személyes beszélgetésünk során. A kérdést azóta is hordozom. Nem arról szólt, hogy segítem-e a szegényeket, hanem hogy kap­csolatban vagyok-e velük. Lényeges kérdés, hiszen a hitünk „földelését” jelenti.

A kereszténység Krisz­tus ikonjainak tartja a szegényeket, őt képviselik, rá utalnak, és ezzel sajátos helyet ad a szegényeknek Istenhez fordulásunkban. Kapcsolatban lenni a sze­gényekkel annyi, mint kapcsolatban lenni Krisztussal. Ez hitünk egyik alapvető pillére, amely nem engedi, hogy a valóságot megkerülve elvont kapcsolatot ala­kítsunk ki Istennel, mert amit e legkisebbek közül egy­gyel is tettünk, vele tettük, illetve nem tettük, mondja Jézus az utolsó ítéletről szóló példabeszédében (Mt 25,40). Így érthető, hogy régen, amikor alamizsnát adtak a szegényeknek, bocsánatot kértek tőlük, mert azt tartották, hogy ezzel megalázzák a bennük jelen lévő Krisztust. Ha kapcsolatban vagyunk velük, ak­kor az ajándékozás kölcsönös, ők is adnak, sőt olykor nagyon is bőségesen. Hisz senki nem olyan szegény, hogy ne tudna adni, és senki sem olyan gazdag, hogy ne tudna elfogadni.

A szegénységnek sok formája van. Beszélnek ab­szolút szegénységről, mely valójában a mélyszegény­séget jelenti, amikor valaki a saját létfenntartásához szükséges eszközöket nem tudja megteremteni, és a létminimum alatt él. Továbbá ismerős a relatív sze­génység fogalma is, amikor az adott ország fejlettségi szintjének és normáinak megfelelően, társadalmilag és kulturálisan tekinthetünk valakit szegénynek a nagy többséghez képest. Van látható és van rejtett szegénység, de minden szociológiai meghatározáson túl, végső soron érzékeljük a szegénység jelenlétét környezetünkben vagy a világban, tudjuk, mit jelent kapcsolatban lenni a szegényekkel.

Van azonban a szegénységnek egy másik for­mája is, amely rendre hiányzik a felmérésekből: ez pedig az evangéliumi szegénység. Ennek kulcsát szintén Jézusnál kereshetjük, aki bár gazdag volt, értünk szegénnyé lett, hogy szegénysége által gaz­daggá tegyen (2Kor 8,9). Ez önként vállalt életforma, amely Jézus nagylelkűségéből fakad, és utat kínál a szabadságra. Ezt követik a szerzetesek és mind­azok, akik önként lemondanak javaikról, ragaszko­dásaikról mások lelki javára, hogy elérhetőbbek és szabadabbak legyenek a szolgálatra. Ezáltal éle­tük súlypontját áthelyezik ebből a világból Istenbe. A történelem folyamán sokan beálltak ebbe a sorba. Köztük Loyolai Szent Ignác is, akinek – bár nagyon fontos volt számára a szegénység – nem az volt a szándéka, hogy aszketikus szempontból idealizálja, vagy elmélkedjen róla, hanem egész egyszerűen azért döntött úgy, hogy szegény lesz, mert Krisztus ezt a létformát választotta. Életutat ismert fel ben­ne, mely elvezet oda, hogy levetkőzve rendezetlen ragaszkodásainkat egyre inkább megtaláljuk az is­teni akaratot az életünkben, és átadjuk magunkat vezetésének. Ez visszhangzik Arturo Sosa, a Jézus Társasága általános elöljárójának szavaiban: „A sze­génnyé válás mint Jézus Krisztus követésének egyik vonása azt jelenti, hogy szabaddá teszem magam attól, ami megakadályozná, hogy kész legyek átad­ni magam a Szentlélek vezetésének. A szegénnyé válás egy lépést jelent annak képessége felé, hogy bizalmunkat Istenbe és egyedül Istenbe helyezzük. A szegénység – mint leválás valamiről és elszakadás valamitől – szabadítja meg az embert attól a hajla­mától, hogy biztonságát a vagyon birtoklásában ta­lálja meg. Aki gazdaggá lesz, elhiszi magáról, hogy ezután már ellenőrzése alá vonhatja és bebiztosít­hatja életét mindenfajta veszély ellen. Az evangéli­umi szegénység ezzel szemben nyitottságban való életre vezet, mások kezébe helyez bennünket, abba a bizonytalanságba, amelyben reményünket az Úrba helyezzük.”

Isten maga választotta azt, hogy szegénységben jön közénk, és példájával az élet egyszerűségének szeretetére tanít. Nem a nyomort idealizálja, hanem azonosul a szegényekkel, hogy felemelje őket a meg­becsüléshez. Jelenléte közöttünk segít felismerni, hogy valamiképpen mindannyian szegények vagyunk, mert függünk tőle és másoktól, és végső soron igaz, hogy mindent ajándékba kaptunk. Így a szegénység a lényeges felé terel minket, hogy semmivel ne cserél­jük fel igazi gazdagságunkat, magát Istent.

A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2021. december – 2022. januári számában jelent meg. Ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!

Fotó: Pásztor Péter

Megosztás