Mi a közös Hodász Andrásban, a közelmúltig közéleti ügyekben is rendre felszólaló lelkipásztorban, papkollégájában, „Pálferi” Ferenc mentálhigiénés szakemberben, illetve Kuzmányi István diakónusban, a Magyar Kurír és az Új Ember főszerkesztőjében? Azon túl, hogy három széles körben ismert, országos hatókörű „szószékkel” rendelkező személyiségről van szó, mindegyikük az angyalföldi Szent Mihály-plébánián szolgál. Felkerestük hát őket, és megnéztük, hogyan működik hazánk talán legkülönlegesebb vezetésű egyházközsége.
Az angyalföldi Szent Mihály-plébánia épületének homlokzatán különös, rozsdapiros zászlóba kap bele a kora őszi szél. Csak akkor jövünk rá, hogy minek a lobogója ez, miután kisilabizáltuk rajta az angol Rebel Alliance, magyarul Lázadók Szövetsége feliratot, valamint a Csillagok háborúja című filmeposzra utaló címkét. Mint a szakirodalomból megtudjuk, a George Lucas rendező teremtette képzeletbeli univerzumban a Lázadók nevet azok viselték, akik ellenszegültek a Galaktikus Birodalomnak, ezért a rajongók körében a hamvaiból feltámadó főnixmadarat megidéző zászló azóta is a gonosz erőivel való szembenállás jelképe. A filmbeli szervezet szárnyas logója sajátos értelmet nyer ezen a helyen, amennyiben kísértetiesen emlékeztet a Szent Mihály arkangyalt gyakorta megjelenítő szimbólumra.
A Hodász András plébániai kormányzó ablaka alá kitűzött felségjelzés is mutatja, hogy nem mindennapi helyre érkeztünk; amikor a kapucsengőn az övé mellett megpillantjuk helyettese, Pál Ferenc nevét, ez a benyomásunk csak erősödik. A harmadik lelkipásztor, az egyházközségi képviselő-testület világiakat összefogó vezetője, Kuzmányi István diakónus pedig csak azért nincs feltüntetve a bejáratnál, mert ő a családjával nem itt, hanem a közeli házak egyikében lakik.
Keresztény „Alaszka”
Budapest XIII. kerületében járunk, a Babér utcában, lakótelepi környezetben, de amint a szomszédban magasodó templom tornyaira felnézünk, akár Szegeden is érezhetnénk magunkat. Nem véletlenül, hiszen mintha csak az alföldi város dómjának kicsinyített mása előtt állnánk. Merthogy az 1930-ban felszentelt, vörös téglás neoromán épület ugyanannak a Foerk Ernőnek a munkája, aki Szeged főtemplomát is tervezte a két világháború között.
Az egyházközség területén tizenötezer ember él, közel kétharmaduk katolikus. Őket hivatott szolgálni az a három lelkipásztor, aki az országos nyilvánosságban is meglehetős ismertségre tett szert. A Magyar Kurír katolikus hírügynökség és az Új Ember egyházi hetilap főszerkesztője, Kuzmányi István régóta angyalföldi; már akkor ide járt templomba, amikor két klerikus társa még nem itt szolgált, és minden bizonnyal akkor is a közösség tagja marad, ha a két atyát esetleg áthelyezik majd. Ezzel persze nem akarunk tippeket adni, főleg hogy Hodász András mindössze két éve lett a Szent Mihály kormányzója, vagyis a plébánoséval hasonló jogkörű, de adott esetben könnyebben elmozdítható vezetője. (Ez nem a személynek szóló bizalmatlanság: a fokozatosság jegyében sok helyen így nevezik ki egyházközségek élére főleg a fiatalabb papokat.) A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének munkatársa, a pszichológiai, párkapcsolati előadásai, könyvei révén közismert Pál Ferenc pedig 2011 óta van itt, jelenleg plébánoshelyettesi minőségben.
Hodász András a közelmúltig közéleti ügyekben is fel-felszólalt – olykor kormánykritikus megnyilvánulásait ki egyetértéssel, ki rosszallóan fogadta –, ám utóbb, hogy úgy mondjuk, lehetőséget kapott az engedelmesség erényének gyakorlására. Elsőként tavaly azt jelentette be, hogy nem áll módjában több interjút adni, majd Facebook-oldalát is felszámolta, idén nyáron pedig közhírré tette, hogy leállítja Papifrankó című Youtube- és Instagram-oldalait, melyeken népszerű módon taglalt egyházi, vallási, erkölcsteológiai kérdéseket.
Amint viszont korábbi interjúiban hangsúlyozta, a templomi hitélettől távol tartja a politikát. Ezt magunk is tanúsíthatjuk: az elmúlt években számos szentmiséjén volt alkalmunk részt venni, és nyomát sem tapasztaltuk oda nem való megszólalásnak. A közélet – igaz, áttételesen, de azért áthallásokkal – leginkább még Kuzmányi István egyik minapi prédikációjában jelent meg. A diakónus ottjártunkkor szentbeszédében épp arról szólt, hogy ha egy magát kereszténynek mondó állam, „nevezzük Alaszkának”, igazságtalan adórendszert vezetne be, akkor a katolikusoknak kötelességük az egyház társadalmi tanítása alapján elmondani a véleményüket. Ha meg a végrehajtó hatalom túlzott, például közigazgatási centralizációt vezetne be „Alaszkában”, akkor az egyház társadalmi tanításából a szubszidiaritás elvének érvényesülését kellene számonkérni, vagyis azt a kereszténydemokrata alapelvet, miszerint minden ügyet az érintettekhez legközelebbi szinten kell intézni.
Diakónusi szolgálat
Míg Pál Ferenc 1996 óta pap, Hodász Andrást és Kuzmányi Istvánt 2014-ben szentelték, ráadásul egyszerre; ahogy a diakónus fogalmaz, „együtt feküdtünk a szőnyegen”, utalva a szertartás egyik legszebb részére, amikor az életét Istennek felajánló személy így fejezi ki teljes odaadását hivatásának. A nős férfiak által is ellátható feladatkör elnevezése a görög diakonosz, vagyis segítő, hírvivő szóból származik, és a katolikus lexikon szerint betöltőjének feladata, hogy kapcsolatot teremtsen a világi hívők és az egyházi elöljárók között; a klérus tagja, de szolgálata azt célozza, hogy az egyház ne váljék klerikálissá. Temethet, bizonyos szentségeket kiszolgáltathat (keresztelhet, eskethet), misét viszont nem mutathat be, és nem is gyóntathat.
A kérdésre, hogy nem szokták-e „pótpapnak” tekinteni, Kuzmányi István nemmel felel, hozzátéve: már csak azért sem, mert sokan nincsenek tisztában vele, mi a különbség a két hivatal között; az általa is viselt kolláré, vagyis a papi civilhez tartozó gallér viszont egyházi személyt sejtet, jegygyűrűje pedig messziről nem feltűnő. „Igaz, olykor vigyáznom kell, nehogy összezavarjam a híveket. A múltkor egyik beszédemben a fiammal találtam példálózni, és a mondat közben jutott eszembe, hogy egy gyors tisztázó magyarázattal kell segítenem, nehogy az terjedjen el, hogy a Szent Mihály-templom papjának gyereke van, és még dicsekszik is vele” – mondja nevetve.
A plébánián Hodász András fő területe a misézés és gyóntatás mellett a közösségépítés. „Egyes csoportokat elődeimtől, a 2013-ban elhunyt Vigyázó Miklós, illetve Kovács Zoli atyától örököltem meg, másokat én indítottam útnak, szem előtt tartva, hogy minden korosztály – köztük az óvodások, a kiskamaszok, az egyetemisták, a harminc pluszosok – találjon közösségre. Egyedül az általános iskolások körében van egy kis elmaradásunk, de dolgozunk a megoldáson” – magyarázza. Emellett a környékbeli iskolákban a plébánia szervezi a hitoktatást, van szentségimádás, baba-mama klub, hagyományos és gitáros énekkar, rendszeres dicsőítő alkalmak, rózsafüzér-társulat, társasjátékklub, apák-férfiak imaköre vagy éppen nyári robotikatábor.
Havonta szentmisét mutatnak be az abortusszal fenyegetett magzatokért, a nyárra való készület jegyében meg szokták áldani az autókat, kerékpárokat, rollereket, és aki már részt vett a plébánia karácsonyi pásztorjátékán, megtapasztalhatta, a párját ritkítóan komoly produkcióban milyen lelkesen vesznek részt gyerekek és felnőttek. Személyes kedvencünk az a több ember összekapaszkodásából és jó pár takaró felhasználásával „megszülető” teve, mely olyan otthonosan szokott mozogni a bevonulását kísérő keleti ritmusokra, mintha nem is egy pesti templomban lépkedne, hanem a homoksivatagban volna a háromkirályok közlekedési eszköze.
A temetés mint evangelizáció
Az esztergom–budapesti főpásztor nem csupán a templom papjait tünteti ki fokozott figyelmével, de az egyházközség egészét is: ennek friss jele, hogy Erdő Péter bíboros programjában szeptemberben kétszer is szerepelt a plébánia meglátogatása. Lapzártánk után, 27-én a templom felszentelésének kilencvenedik évfordulóján tartott búcsún tervezte tiszteletét tenni, előtte pedig az esztergomi bazilika nemrég elhunyt plébánosának, a családi szálak révén ide kötődő Németh Jánosnak a földi maradványait helyezte örök nyugalomra a helyi urnatemetőben.
Kuzmányi István havonta átlagosan két prédikációt és egy keresztelőt, szükség esetén igeliturgiát, valamint bibliaórát tart, jegyesoktat és esket, emellett övé a temetések jó része. „Bármilyen furcsán hangzik, nagyon szeretek temetni. A sok irodai munka után jó kapcsolatba kerülni az élettel, vagyis az örök élettel, tettekre váltani az eucharisztikus ima »adj ajkunkra vigasztaló szavakat« fohászát, és ez evangelizációs lehetőség egy olyan országban, amelyben még az egyházi szertartást kérők közül sem sokan járatosak a katolikus liturgiában” – mondja. Az egyik ilyen alkalommal kapta élete legnagyobb elismerését: a szertartás után egy sírásó odament hozzá, és megdicsérte a beszédét. „Ez annál nagyobb szó, hívta fel a figyelmemet a kántor, mivel a temetőben segédkezők naponta akár féltucatnyi prédikációt hallanak, így nehéz újat mondani nekik” – teszi hozzá a diakónus.
Mivel mentálhigiénés tevékenysége miatt Pál Ferencnek sok egyéb elkötelezettsége van, plébánoshelyettesi feladatait nem a hagyományos módon látja el; munkatársainak egyöntetű véleménye szerint viszont amit elvállal, azt szívvel-lélekkel teszi. Kétszer misézik hét közben, és egyszer vasárnap este, emellett gyóntat, jegyeskurzust és felnőttkatekézist tart, és gyakran keresztel. Népszerűsége sokakat messzebbről is a templomba vonz, ami a plébánia szentségi életén is meglátszik, például a keresztelési ráta itt magasabb az átlagnál. Esküvőt ellenben csak a helyi közösség tagjainak vállal, ugyanakkor voltak már hívek, akik – nem bátorítandó, de kivételes esetben megbocsátható élelmességként – csak azért íratták át állandó lakhelyüket a környékre, hogy ő eskesse őket.
Szentségek és mentálhigiéné
A plébánoshelyettes miséjén az egyik péntek este veszünk részt: a szertartást nagy figyelemmel, odaadóan vezeti, a prédikációt pedig az előadásairól ismert közvetlen, szenvedélyes hangnemben mondja. Alig beszél többet öt percnél, de annak veleje van. A napi evangéliumhoz kapcsolódva a szabályokról ad pár megfontolást: eszerint megtartóerejük miatt nagy szerepük van, de nem szabad hagyni, hogy öncélúvá váljanak, és az életet gúzsba kötve akadályozzák az öröm és szeretet áramlását.
Mármost vannak, akik szerint Feri atya prédikációi gyakran nélkülözik a klasszikus szentbeszédre jellemző jegyeket, és akkor is mintegy előadást tart, amikor a szószéken áll. Ez az észrevétel ahhoz a kérdéshez vezet, hogy a XXI. században miként kell megszólítani az embereket. „Hasznos kihívás lehet megpróbálni akár csak öt-tíz percig úgy beszélni Istenről, hogy egyszer sem ejtjük ki a nevét, hanem a hallgatók élethelyzetéhez, felkészültségéhez és érdeklődéséhez igazodva teszünk tanúságot az evangéliumról. Ez a szokásos prédikációnál nehezebb, és nem is mindenkinek van hozzá karizmája, de sok esetben hatékonyabb tud lenni” – adja egymásnak a szót Hodász András és Kuzmányi István, és szavaikban nem nehéz tetten érni „a te ajtódon megyek be, hogy aztán az enyémen jöhessünk ki együtt” jezsuiták által is alkalmazott elvét.
Talán nem véletlen, hogy – önismeretének elmélyítésére, és hogy értőbb lelkivezetővé válhasson – Hodász András most kezdi mentálhigiénés tanulmányait a Semmelweis Egyetemen, ahol még az is megeshet, hogy miközben az egyházközségben úgymond a beosztottja, Pál Feri atya ott a tanára lesz. „Már most szólok, hogy ha netán eszébe jutna megbuktatni, a következő hónapban nem kap fizetést!” – tréfálkozik a plébániai kormányzó. (Helyettese az egyetemen készségfejlesztő és önismereti csoportokat vezet, valamint a lelkigondozói beszélgetést és családsegítést, a testmozgás és a lelki egészség összefüggéseit oktatja.)
Kuzmányi István közben egy másik szempontot is ajánl a mégoly sajátos stílusú lelkipásztorok munkája gyümölcseinek számbavételére, méghozzá az adott közösség szentségi életét mint a keresztény élet talán leghitelesebb fokmérőjét. És mint mondja, ezen a téren itt olyannyira nagyok az igények, hogy hétvégéken kisegítő gyóntatót kell bevonni. Ugyanerről tanúskodik, hogy miközben a karantén alatt a legtöbb templomban szünetelt a szentségek kiszolgáltatása, a Szent Mihály lelkipásztorai – a biztonsági szempontokat betartva – a templom előtt gyóntattak, sőt a főegyházmegye főpásztorával egyeztetve az áldozást is lehetővé tették, mondván, „ha a Tescóra sem került lakat, akkor a szentségeket se zárjuk el a hívektől”. És ami az oltáriszentséget illeti, épp egy éve rendezte meg négy XIII. kerületi plébánia, köztük a Szent Mihály, az Angyalföldi Eucharisztikus Kongresszust, melynek előadásai Mise történt címmel kötetben is megjelentek, benne Hodász András és Pál Ferenc beszédeivel, Erdő Péter ajánlójával.
[…]
Fotó: Orbán Gellért
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. októberi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!