Kire szavaznak az amerikai katolikusok?

A gyakorló katolikus demokrata Joe Biden és a magát presbiteriánusnak valló republikánus Donald Trump között dől el a novemberi elnökválasztás az Egyesült Államokban. Írásunkban azt vizsgáljuk, hogy az amerikai katolikusok mi alapján döntik el, kire szavaznak, mekkora szerepe van ebben a szexuáletikai kérdéseknek, és a két jelölt milyen kapcsolatot ápol a Vatikánnal.

 

„Hűséget fogadok az Amerikai Egyesült Államok zászlajának és a köztársaságnak, melyet jelképez, az egy igaz nemzetnek Isten színe előtt, amely szabadságot és igazságot nyújt minden tagjának” – hangzik fel naponta az eskü iskolákban, a kongresszusban, politikai nagygyűléseken. Mert bármennyire kimondja is az alkotmány állam és egyház szétválasztását, bármennyire szekularizálódott is az ország, az istenhit nem veszett ki az amerikaiakból. A választások közeledtével pedig nagyon is szükség van a vallásos emberek szavazataira.

 

Protestáns fellegvár

Az egykori WASP – White Anglo-Saxon Protestant (fehér angolszász protestáns) – ország mára jelentős demográfiai változásokon ment keresztül: az angolszász fehérek száma lényegesen csökkent. De az Egyesült Államok változatlanul a protestánsok fellegvára, beleértve a történelmi kisegyházakat és a magyarországi Hit Gyülekezetéhez hasonló újprotestáns, „evangelikál” közösségeket. Nem véletlen, hogy a protestánsok közül került ki a legtöbb elnök. Franklin D. Roosevelt, Gerald Ford, George H. W. Bush episzkopálisnak, Ronald Reagan, Dwight D. Eisenhower, Donald Trump presbiteriánusnak, Jimmy Carter és Bill Clinton baptistának vallotta magát.

A protestantizmuson belül a legnagyobb erőt a közel kilencvenmillió hívőt számláló evangelikál mozgalom jelenti, mely a szó szerint értelmezett Biblia tévedhetetlenségét hangsúlyozza. Az evangelikálok aktív politikai szerepet vállalnak, harcolnak az abortusz, a homoszexuális házasság, a pornográfia ellen, szenvedélyesen védik a hagyományos családmodellt, és rendületlenül támogatják Izraelt, mivel azt hangsúlyozzák, hogy a Biblia szerint Isten örökre a zsidóknak ígérte a Kánaánt.

Kegyeiket minden politikus igyekszik elnyerni. Például az „irgalmas konzervatív” George W. Bush kétszer is az ő segítségükkel nyert választást. Az erkölcsi tisztaságra oly kényes mozgalom aztán 2016-ban sokak meglepetésére Donald Trumpot támogatta, és az újrázni kívánó republikánus elnök idén is a szavazatuk hetven százalékára számíthat.

 

Politizáló amerikai katolikusok

A protestánsok sokáig gyanakodva figyelték a katolikusokat. 1960-ban a katolikus elnökjelölt, John F. Kennedy aztán megígérte, hogy megválasztása esetén sem fogja a Vatikán irányítani a Fehér Házat. A „pápistákkal” szemben megnyilvánuló bizalmatlanság azóta csökkent, de Kennedy után nem volt katolikus elnöke az országnak. Most a demokrata párti Joe Biden személyében ismét gyakorló katolikus indul a választáson – de neki ma már nem csupán a protestánsoktól, hanem a politikailag megosztott katolikusoktól is tartania kell.

A katolikus egyház politikai aktivitása visszafogottabb, mint a legtöbb protestáns felekezeté, de mivel az amerikai népesség közel negyede – nyolcvanegymillió fő – vallja magát katolikusnak, így is jelentős erőt képvisel. Az persze két külön dolog, hogy ki nevezi magát katolikusnak, és ki gyakorolja a vallását. Az utóbbi idők demográfiai mozgása, a nagyszámú latin-amerikai bevándorló növelte a katolikusok számát, különösen Kaliforniában és Texasban. Ugyanakkor a fehér katolikusok templomba járási kedve csökkent, kivéve az ír-amerikaiak fellegvárát, Bostont.

Talán a hagyományok és a Kennedy-dinasztia befolyása miatt az amerikai katolikusok többsége hosszú időn át a demokratákat támogatta, mert azonosultak a társadalmi igazságosságért vívott harccal, melyet a párt hirdetett. De ez már a múlté. A jelenlegi felmérések szerint a katolikusok szinte egyenlő arányban, 47-46 százalékban szavaznának novemberben Joe Bidenre, illetve Donald Trumpra.

 

Elnökjelölti vallásosság

A fenti arány első hallásra meglepő lehet. Egyik oldalon ott a mélyen hívő Biden, aki mindig a zsebében hordja a rózsafüzért, és nem mulasztana el egyetlen vasárnapi misét sem, s aki Istenbe vetett hitével élte túl családi tragédiáit. 1972-ben felesége és kislánya autóbaleset áldozata lett, 2015-ben pedig felnőtt fiát temette el. Szenátorként, majd Barack Obama alelnökeként is megmaradt empatikus, konszenzuskereső embernek.

Vele szemben Donald Trump kis túlzással legfeljebb az esküvőin látott belülről templomot, valamint nővére szerint akkor, amikor kamerák is jelen voltak. A vallást elsősorban politikai kelléknek használja; az egykori televíziós valóságshow-sztár, aki kiválóan ért a teátrális jelenetekhez, elnökjelölő konvencióját patrióta dalokkal zárta, majd felcsendült Leonard Cohen Hallelujah című slágere és Schubert Ave Mariája. A célközönség nyilvánvaló volt.

Júniusban, a rasszizmus ellen küzdő Black Lives Matter-mozgalom tüntetéseinek közepette, miután a rendőrség könnygázzal feloszlatta a tömeget, Trump kivonult a Fehér Házhoz közeli Szent János episzkopális templomhoz, és az épület előtt magasra emelte a Bibliát. A közösség elöljárói tiltakoztak a politikai akció miatt. Másnap az elnök és a first lady II. János Pál pápa washingtoni emlékhelyénél jelent meg tiszteletadásra, ám a látogatás nem kötődött ünnephez vagy évfordulóhoz. Wilton Gregory, Washington érseke így kommentálta az eseményt: „Érthetetlennek és kifogásolhatónak tartom, hogy egy katolikus intézmény hagyja magát ennyire arcátlanul kihasználni és olyan módon manipulálni, hogy az sérti elveinket, melyek arra szólítanak minket, hogy minden ember jogát védjük, még akkor is, ha nem értünk velük egyet.”

Bírálói szerint az elnök a tízparancsolatot nem tartja követésre méltónak, normává tette a hazugságot, a durva retorikát, és hiányzik belőle a keresztény alázat. Ha így van, akkor miért is szavaznának rá a katolikusok? Nos, mert sokan úgy vélik, a Trump-kormány jobban megvédi a vallásszabadságot, az egyházakat, a keresztény hagyományokat, mint egy esetleges Joe Biden-adminisztráció, amely nem merne ellentmondani pártja radikális baloldali szárnyának.

Idén nyáron például Los Angelesben és San Franciscóban drasztikus módon eltávolították Szent Junípero Serra XVIII. századi spanyol ferences misszionárius szobrát, és kezdeményezték a róla elnevezett utcák, intézmények nevének megváltoztatását. Serrát ez idáig a modern Kalifornia megalapítójának tartották, aki letelepítette és taníttatta az őslakosságot. Tevékenysége kötelező tananyag lett, mígnem kiderítették, hogy szigorúan, egyesek szerint kegyetlenül bánt az őslakókkal, tehát száműzni kell még az emlékét is. Ezek után átkeresztelik az általa szentekről elnevezett nagyvárosokat San Diegótól San Josén át San Franciscóig? – vetették fel sokan a kérdést. San Francisco érseke, Salvatore Cordileone így vélekedett a témáról a Washington Postban: „A tüntetők szerint Junípero Serra a gyűlöletet, bigottságot, a gyarmatosítást testesíti meg. Semmi sem tenné Serrát szomorúbbá, mint ez a megállapítás, mert a ferences szerzetes minden embert őszintén szeretett, különösen a bennszülötteket. Azért jött, hogy őket szolgálja. Mai szemmel számos történelmi hős méltatlan arra, hogy piedesztálra emeljük. De sokan, köztük Junípero Serra megérdemlik a tiszteletünket.” És ismét egy különbség a két elnökjelölt között: Donald Trump felemelte szavát a múlt esztelen megtagadása miatt, Joe Biden nem.

 

Az élet választása?

Az amerikai keresztények számára a megfogant élet védelme mindig is központi kérdés volt. Az Egyesült Államokban nem rendelkezik szövetségi törvény az abortuszról, de egy 1973-as legfelsőbb bírósági határozat szerint a nőknek joguk van a választásra, hogy megtartják vagy elvetetik-e gyermeküket. Az egyes szövetségi államok azonban hoztak jogszabályokat, ezek közül a legszigorúbbak az első szívdobbanástól, azaz a hatodik héttől tiltják a művi vetélést, a legenyhébbek viszont szinte korlátlanul engedélyezik a terhesség megszakítását.

Egy 1976-os törvény leszögezi, hogy föderális költségvetésből nem finanszírozható abortusz, ugyanakkor az állam a demokrata elnökök alatt mindig is támogatott olyan intézményeket, amelyek a magzatelhajtásban is érintettek. Ilyen a Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) intézethálózat, mely a rákszűrés és fogamzásgátlás mellett terhességmegszakítást is végez. (Donald Trump leállította a támogatását.) Az intézmény az ideológiai háború kereszttüzébe került, épületei előtt gyakoriak a tüntetések. Tavaly mutatták be az Unplanned [Nem tervezett] című játékfilmet, mely a klinika egykori igazgatója, Abby Johnson útját mutatja be az abortusz támogatásától az élet védelméig. Johnson az idei republikánus elnökjelölő gyűlésen is felszólalt.

A két elnökjelölt ellentétes utat járt be a kérdésben. Donald Trump üzletemberként támogatta a nők jogát a terhesség megszakításának eldöntésében. Elnökjelöltként, majd elnökként azonban a magzat védelmének elkötelezett harcosa lett. Azzal, hogy konzervatív jelölteket állított a legfelsőbb bíróságba és a szövetségi bíróságokba, reményt adott híveinek, hogy e bírók meg fogják változtatni az abortuszra vonatkozó ítéleteket. Raymond Leo Burke bíboros – Ferenc pápa nagy kritikusa – szerint Trump megválasztása 2016-ban azt bizonyította, hogy az emberek többsége visszatért az élet, a házasság, a család és a vallásszabadság védelméhez. – A katolikus Joe Biden 1973-ban még túlzásnak tartotta, hogy a nők maguk dönthessenek a terhesség ügyében. Ma már az ellenkezőjét vallja. Vannak katolikusok, akik eltekintenek ettől a pálfordulástól, sokan – köztük püspökök is – viszont hiteltelennek tartják Bident.

A kérdést leegyszerűsítve: a tradicionális katolikusok ismét Trumpot támogatják, Ferenc pápa hívei pedig inkább Bident. Az egyház – ellentétben az evangelikál keresztényekkel – nem végez direkt politizálást templomaiban. Nem mond ennek ellent, hogy a püspöki kar nemrég körlevelet adott ki, melyben a politikai felelősségre hívja fel a hívek figyelmét. „Az abortusz fontos prioritás marad, mert közvetlenül támadja magát az életet. Ezzel együtt nem hagyhatjuk figyelmen kívül az emberi életet és méltóságot támadó többi fenyegetést sem, mint a rasszizmust, a környezetvédelmi válságot, a szegénységet, a halálbüntetést” – írják, és arra biztatnak mindenkit, hogy ezeket a szempontokat figyelembe véve szavazzanak.

[…]

 

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. októberi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!