A legnagyobb ajándék, hogy ketten kaptuk – mondja Süveges Gergő a díjról, amelyben feleségével, Margittal részesültek nemrég az egyházi közösségekért végzett munkájukért. Ennek részleteiről kérdeztük őket.
Mit gondolnak, miért önök lettek az első Kopp–Skrabski-közönségdíjas házaspár?
Süvegesné Rudan Margit: Két oka lehet: a Budai Ciszterci Szent Imre-plébánia családi közössége, illetve a Természetes Közösségfejlődés (Natural Church Development, NCD) ügyében végzett munkánk. Mindkettő azért fontos számunkra, mert mi is megtartó, éltető közösségekben nőttünk fel, és azóta is ilyenekbe tartozhatunk. Ez segít bennünket a hitünkben, a párkapcsolatunkban és általában az emberi kapcsolatainkban is. Megtapasztaltuk, hogy a közösségi lét erőt adó forrás, és az egyházhoz kapcsolódás, a hitben növekedés útja is. Mi csak továbbadjuk mindazt, amit kaptunk. A közönségdíj pedig számomra azt jelenti, hogy amit mi adni tudunk, az másoknak is segít, és aztán majd ők is tovább tudják adni, amit kaptak. Szóval ez nemcsak a zsűri véleménye, hanem azoké is, akik tapasztalják a munkák gyümölcseit. Hiszen a gyümölcs nem azért van, hogy feltegyük a polcra, ahol szép lassan elveszíti szépségét, frissességét, hanem hogy újabb gyümölcsfák növekedjenek belőle.
Süveges Gergő: Nekem a legnagyobb ajándék ebben a díjban az, hogy ketten kaptuk. Én a munkahelyem miatt több figyelmet kapok, mint Margit, de mindaz, ami belőlem látszik, hallatszik, abban ő teljes mértékben benne van. Ilyen értelemben sem vagyunk elválaszthatók egymástól. És ezt most már mások is észrevették: minden, amit fontosnak tartunk, amit szervezünk, közös feladat. Ráadásul mindezt nem kettesben tesszük, hanem közösségben. Arra törekszünk, hogy csapatban dolgozzunk, ahol több szempontot tudunk összecsiszolni, ezáltal is gazdagítva egymást. És mindezt kifelé is sugározva.
Margit: Egészen más dimenziók nyílnak meg abban a pillanatban, hogy elkezdünk együtt gondolkodni másokkal.
Plébániájuk családos közösségének megerősödésében is szerepet vállaltak…
Gergő: Régóta otthonunk a Szent Imre. Idejártunk hittanra és gimis közösségbe, és a mai napig van egy hét párból álló házasközösségünk. Amikor hat évvel ezelőtt Ipoly atya ideérkezett, azt mondta, hogy a kilencórai mise ezentúl a családok miséje, ami nem lesz ugyan csendes, de ennek örülünk, mert ezek a hangok az élet hangjai. Megtelt a templom vasárnap reggelenként, és hamarosan felmerült az igény, hogy a misén kívül is kezdjünk valamit ezzel a sok kisgyerekes családdal. Nekünk már akkorák voltak a gyerekeink, hogy kiláttunk a pelenkák közül, így volt időnk és kedvünk – no meg volt máshonnan hozott példa is – ötletelni, szervezkedni.
Margit: Arra gondoltunk, hogy ha már ilyen sokaknak fontos, hogy az egész család ott legyen a templomban – ahelyett, hogy aludnának még, vagy más programot szerveznének maguknak –, akkor olyan igény lehet bennük az Istennel való találkozásra, amelyre jó lenne más tereket, lehetőséget is adni.
„Hiszen a gyümölcs nem azért van, hogy feltegyük a polcra, ahol szép lassan elveszíti szépségét, frissességét, hanem hogy újabb gyümölcsfák növekedjenek belőle.”
Gergő: Kezdtük a levelezőlistával, a szentmise egyre „gyerekbarátabbá” alakításával; folytattuk kisközösségek alakításával, nyári táborok szervezésével. Kezdtek egymásra épülni a bekapcsolódási lehetőségek. Rájöttünk, hogy jó lenne, ha év közben is lenne a kisgyerekes létből nehezen kilátó fiatal szülők számára valamilyen szellemi-lelki muníció, így elindítottuk a havi házasestéket, nagyböjti estéket, illetve a felnőtteket-gyerekeket egyaránt megszólító plébániai adventi lelki napot.
Margit: Ezeket azért is tartjuk fontosnak, hogy a plébániához kapcsolódó közösségek hálózatba szerveződjenek. Ezért tartjuk évente háromszor a közösségvezetők vacsoráját, amelynek lelki tartalma mellett az is feladata, hogy megbeszéljük közös dolgainkat.
Ezeket mind ketten szervezik?
Margit: A mi szerepünket inkább katalizátornak érzem, hogy a meglévő adományokat irányba állítsuk. S nagyon jó megtapasztalni, ahogy bizonyos dolgok elkezdenek nélkülünk is működni. Sok ötletünk van, és ha ezt más is fontosnak tartja, akkor megvalósul; ha nem, akkor nem.
Gergő: A Szent Imre házasközösségeiben nagyon sok karizma van, és talán egyre több vágy is a bekapcsolódásra. De tény, hogy van hozzá közünk. Például Margit győzte meg azt a két édesanyát, akik aztán elindították a családos kórust, a szkólát. Igyekszünk abban is segíteni, hogy minden korosztály be tudjon kapcsolódni a misékbe: a piciknek van kiscsengettyű, színezőlap, színes ceruza, és ők általában az első sorokba ülnek, hogy Lőrinc atya meg tudja szólítani őket; a nagyobbak is kapnak nekik való feladatot hétről hétre. Gyerekek olvassák a könyörgéseket, édesapák olvassák az olvasmányt, a perselyezést is családok végzik. Az átváltoztatás után a szentélyben körbeállunk, és kézen fogva mondjuk el a Miatyánkot. A születésnaposokat minden hónap végén felköszöntjük.
Hogy viszonyulnak mindehhez a mindenkori plébánosok?
Margit: Nagyon hálásak vagyunk Urr Ipoly atyának, aki felkért bennünket a családos korosztály koordinálására, és teret adott az ötleteinknek. Utóda, Szkaliczki Örs atya a bizalmat és a mozgásteret is megtartotta, Huszár Lőrinc atya pedig segíti a gyerekeket, szülőket, hogy valóban közös liturgia legyen a szentmise.
Gergő: A helyzet viszonylag egyszerű. Választhatunk, hogy mit szeretnénk: egy kihalt, üresen kongó, így aztán roppant méltóságteljes templomot, vagy egy élettel és jövővel telit. Ha ezek a gyerekek családjaikkal együtt belenőnek a szentmisébe, akkor van remény arra, hogy az egyházunk is megmarad. Nagy érték, hogy ott akarnak és tudnak lenni együtt, és ha akarják, a szorosabb közösségnek is részesei lehetnek.
Margit: Minden családnak magának kell eldöntenie, hogy mi fér bele, és mi az, amitől az ő gyereke viszonylag csöndben marad egy órán keresztül. Hiszünk abban, hogy mindenki a rendezettségre törekszik. Kétségtelen, hogy ehhez kell egy nyitott plébános is, aki felismeri a család jövőbe mutató értékét.
Térjünk át a másik közös szolgálatra. Mi az NCD?
Gergő: Nemzetközileg használt diagnosztikai és közösségfejlesztő eszközrendszer, amely azt vizsgálja, hogy mitől lesznek egészségesebbek a keresztény közösségek: mi az, amitől jobban működnek, teljesebben mutatják fel Isten arcát a világban, és ezáltal vonzóbbá válva. A résztvevők kérdőívek alapján visszajelzést kapnak arról, hogy a közösségi élet nyolc minőségi jellemzője közül – szenvedélyes lelkiség, szeretetteljes kapcsolatok, szükségletorientált evangelizáció, holisztikus kiscsoportok, hatékony struktúrák, megerősítő vezetés, inspiráló istentisztelet és ajándékalapú szolgálat – melyek azok a területek, amelyekben erősek, és amelyeket érdemes megünnepelni, illetve amelyekre több figyelmet érdemes fordítani.
Margit: A legkönnyebb úgy elképzelni, mintha a közösségünk egy dézsa lenne, nyolc dongával. A benne lévő víz az Isten kegyelme, amelyet ő folyamatosan önt a közösségünk „dézsájába”. Igen ám, de a víz előbb-utóbb valahol kicsorog. Nyilván ott, ahol a legalacsonyabb donga áll. Nézzük meg tehát, melyik az, és próbáljuk meghosszabbítani. Az NCD eszközrendszere a továbblépésben is segít.
Gergő: Az NCD Institute központja Németországban van, Christian A. Schwarz hozta létre több mint húsz évvel ezelőtt. A szenvedélyes lelkiség feldolgozásával mi a Családok Jézusban Közösség egyik lelkigyakorlatán találkoztunk, és nagyon megfogott bennünket. Elkezdtünk utánakérdezni, és kiderült, hogy nemcsak könyvekről van szó, hanem nemzetközi kutatásról, hetvenezer közösség tapasztalatáról, amelyet Magyarországon is tudnánk használni. Hisszük, hogy bármely keresztény felekezet számára nagyszerű, megvalósítható és lelkesítő útmutató lehet egy NCD Állapotfelmérés. Azóta ezen dolgozunk – közösen gondolkodva a Barnabás Csoporttal, az Egyházi Fejlesztőkkel, a baptista egyházzal, illetve a Harmat Kiadóval. Az ő segítségükkel már két könyv megjelenhetett magyarul: az NCD összefoglaló könyve, a Magától, és A Lélek ajándékainak 3 színe.
Hogy történik az NCD Állapotfelmérés?
Gergő: Az adott közösség nagyjából harminc meghatározó tagja online kitölti az anonim kérdőívet, a német központ feldolgozza a beérkező adatokat, mi pedig a közösségekkel együtt megkapjuk és értelmezzük az eredményeket.
Margit: A kérdőív nyomán nagyon gazdag információcsomaghoz jut a közösség: nemcsak a közösségi élet nyolc minőségi jellemzőjének állapotáról kapnak visszajelzést, hanem a mindennapi élet huszonnégy különböző motívumáról is. Mi a továbblépésben is tudunk segíteni. Ezt egyre többen igénylik.
Ketten végzik ezt a munkát?
Gergő: Több képzést is tartottunk már, az ország szinte minden szegletében van munkatársunk, különböző felekezetekből. Továbbképzéseket, egyéni és csoportos szupervíziókat tartunk számukra, és azt reméljük, hogy a jelentkező közösségek mellé szakértelemmel és lelkesedéssel tudunk odaállni.
Margit: A májusi meghirdetés óta tíz közösség „esett be az ajtón”, most pedig még 20-25 közösség jelentkezett, hogy szeretnék elvégezni az NCD Állapotfelmérést. Ennek oka az is, hogy közben született rá egy uniós pályázat is, amely például egyházi közösségek fejlődését is célozza. A legfontosabb tudnivalók elérhetők a www.ncd.hu oldalon.
Ennyi közösséget felmérni és kísérni hatalmas munka, tucatnyi embernek is…
Gergő: A munka kezdetén létre kellett hozni az úgynevezett országos normát, ami arra volt jó, hogy ne egy dél-afrikai vagy ázsiai minta legyen a magyar összehasonlítási alap. Ehhez harminchét közösség egyenként harmincvalahány tagja papíron töltötte ki a kérdőívet. Nagyjából tizenkétezer rekordot kellett digitalizálni. Egy barátunk meglátta a hatalmas papíroszlopot nálunk, és megkérdezte, hogy képzeljük ezt feldolgozni. Mosolyogva mondtuk, hogy sejtelmünk sincs, mert még csak ott tartunk, hogy örülünk, hogy egyáltalán sikerült őket begyűjteni. Ő pedig felajánlotta, hogy segít. Egy cég írt programot a feladatra, a lapokat beszkennelték; aztán a gépi felismeréseket manuálisan kellett ugyan ellenőrizni, de erre is jelentkezett négy-öt barátunk.
Margit: Öt-hat éve indultunk el ezen az úton. Nagy öröm, hogy már itt tartunk. Ebben az időszakban sokat gazdagodott a személyes tapasztalatunk is Istenről. Az egyik legfontosabb tanulság számunkra: épp elég, ha a következő lépést látjuk. A többit Istenre bízzuk.
Most mit látnak következő lépésként?
Margit: A feladatot: hogyan tudjuk minél hatékonyabban segíteni azoknak a közösségeknek az elindulását, amelyek pályázaton nyertek pénzt az NCD-folyamatra. De nem nekünk kell belátni előre az egészet…
Gergő: „Magától” megoldódik ez is – de nem nélkülünk. Amíg és amit bírunk, csináljuk. Ha úgy látjuk, hogy egy feladatra van valahonnan erőforrás, akkor az elkészül, ha nem, akkor elengedjük vagy elhalasztjuk.
Margit: És közben igyekszünk nem mozgalmi árvaként hagyni négy iskolás gyerekünket…
Ők elég nagyok ahhoz, hogy jól viseljék ezt a sok munkát és közösségi eseményt?
Margit: Hála Istennek erősen igénylik a jelenlétünket. Úgy állítottuk fel a hétköznapjainkat, hogy „egyemberesen” is működjenek, de mindketten igyekszünk beszállni a családi logisztikába. Kulcsfontosságú szempont, hogy a gyerekeink jól érzik-e magukat a helyükön, „beválnak-e”, itthonról kapnak-e elég figyelmet és személyre szabott szeretetet.
Gergő: Másrészt azt gondoljuk, hogy abból, amit mi csinálunk, a gyermekeink is profitálnak. Hiszen ők is részesei a közösségeknek. Hosszabb távon pedig mintát látnak arra, hogy az egyházhoz tartozás feladat- és felelősségvállalást is jelent. Még hosszabb távon pedig építjük számukra azt az egyházat, amelyet ők majd feltehetően tovább építenek. És mindennek van közvetett hatása is, hiszen ha mi rendben vagyunk, úgy érezzük, hogy táplálkozhatunk abból, ami nekünk fontos, akkor itthon is boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak tudunk lenni. Lehet, hogy rövid távon van panasz, időnként nyafognak, hogy miért megyünk el este, de akkor is azt gondoljuk, hogy a másik tényező miatt megéri. Ha viszont úgy látnánk, hogy egy estét sem töltünk itthon, és a gyerekeink már nem is igénylik a jóéjtpuszit, akkor nagyon komolyan elgondolkoznánk…
Margit: Mindez igaz a párkapcsolatunkra is: mivel a közös munka sok érdemi együttlétet jelent, ebből is igyekszünk táplálkozni, de figyelünk arra, hogy ne csak ez töltse ki a közös időnket. Heti egy estét igyekszünk magunkra szánni, évi egy hetet pedig csak kettesben tölteni. Az a mi szilveszterünk, akkor értékeljük az évünket: mi az, aminek örülünk, és min szeretnénk változtatni.
Fotók: Desi Krisztina