Szerkesztőségünk doyenje, akinek írásaival rendszeresen találkozhatnak olvasóink, de korábban főszerkesztője is volt A Szívnek. Március 15-e alkalmával élt jó lehetőségével a magyar kormány, és a kereszténység értékeinek hiteles felmutatásáért, példamutató missziós tevékenységéért, a magyar–japán kapcsolatok elmélyítéséért, nemzedékeket nevelő és oktató lelkipásztori munkájáért a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki a kilencvenhat éves Péter atyát, sokak Pepi bácsiját.
1.) Mi az első emléked gyerekkorodból?
– Négy-öt éves lehettem, és a szüleimmel Svájcba mentünk nyaralni. Akkor olvastam, hogy a Földnek gömb formája van. Elképzeltem a túloldalt, hogy az embereknek lent van a fejük, és fent van a lábuk hozzánk képest. Nagyon érdekelt, hogy mi van a gömb másik oldalán. Elkezdtem tehát ásni a szálloda kertjében, hogy átmenjek a földgömbön. Édesanyám igyekezett lebeszélni róla, mondván, hogy vannak vízrétegek a föld alatt, de én azt mondtam: azokon átmegyek. Aztán mondta, hogy vannak tűzrétegek is. „De én azokon is átmegyek” – válaszoltam. Anyám látta, hogy nincs mit tenni, feladta. Viszont elég köves volt a talaj, így hamar belefáradtam. Majd holnap folytatom, mondtam magamnak. Így ért véget az első kalandom.
2.) Két kérdés, amely életed során kétséget ébresztett benned, vagy nehezen találtad rájuk a választ.
– A „globális egésszel” kapcsolatban nem voltak kétségeim. Mégis néha elbizonytalanodtam, hogy van-e Isten, van-e az egész vallásnak értelme. Jacques Monod genetikus-filozófus gondolatai olykor megkísértettek, miszerint az istenkérdés tűzijáték, a vallás felesleges, az egész csak az ember vágyából táplálkozik. Azonban a Szentírásban olvashatjuk, hogy „tudom, kinek hittem”. Ez vigasztalás számomra. „Hiszem, hogy vagy, és szeretsz, és rád bízom magam, Istenem!” Ebben igykeszem vidáman élni. Szintén megerősítő, amikor olyan emberekkel találkozom, akik mélyen hisznek Istenben, mint az egyik rendtársam, Gedeon Mihály testvér, akit nemrég temettünk. Egész életében kertészkedett, és sok meghurcoltatás ellenére mindig bízott az Istenben.
3.) Japánban több mint harminc évet éltél. Mondanál három olyan szokást, amit ott szedtél fel, és ma is tartod?
– Talán az egyik az, hogy nem szeretem a komplikációt. A japánok mindenben az egyszerűséget keresik. A könyvekben, az érvelésekben, az esztétikában. Megszerettem a japán kosztot, azzal mentem Japánba, hogy nekem ízleni fog ott az étel. Ezért ízlett is. Ma is van, hogy pálcikákkal eszem. Jártam fürdőkbe is, és amíg tehettem, és nem fájt a lábam, itthon is mentem fürdőbe meg úszni.