Tulajdonképpen eget és földet kémlelőkről lesz szó, mert a jezsuita obszervatóriumok legtöbbjében – legyen szó akár az 1773-as feloszlatás előtti régi Társaság intézményeiről, akár a XIX–XX. században működőkről –, nem csupán asztronómiai megfigyeléseket és méréseket végeztek, hanem meteorológiai és szeizmográfiai kutatásokat is. Bár mára csupán a Vatikáni Csillagvizsgálóban számottevő a Társasághoz tartozó szakemberek jelenléte, a csillagdák globális történetének igen fontos fejezeteit írták a jezsuiták.
A Jézus Társaságának megalapítása egybeesett a modern tudományos gondolkodás kialakulásának időszakával: 1543-ban tette közzé Nikolausz Kopernikusz De Revolutionibus című művét, mely a világmindenség középpontjába a Napot állítja. Ezt egy sor olyan tudományos elmélet, magyarázat és leírás követte, melyek radikálisan átalakították a középkori világképet – a Föld körül mozgó, szilárd, gömb alakú, véges világegyetem koncepciójának helyét a heliocentrikus, végtelen, változó világmindenség modellje vette át. Ezzel párhuzamosan a megismerés, ismeretalkotás új módszerei is meggyökereztek: a megfigyelés, a kísérlet, valamint ezek matematikai analízise és leírása a tudományos kutatások alapjává váltak. A jezsuiták már nagyon korán bevezették iskoláikba a matematika, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó asztronómia tanítását. Christopher Clavius, a Collegium Romanum tanára volt az első a kiváló matematikus, csillagász, tudós rendtagok hosszú sorában, és tulajdonképpen ő szorgalmazta a természettudományos képzés beemelését a jezsuita oktatási rendszerbe.
Tudományos tradíció
Míg a XVII–XVIII. századi tudományos gondolkodókat főként az motiválta, miként lehet a tudást és gyakorlati alkalmazásait az ipari, technológiai haladás szolgálatába állítani, addig a jezsuiták a lelkek megmentésén fáradozva az ismeretet az üdvösséghez vezető útként fogták fel. Tudományos érdeklődésük alapjának a rendre jellemző apostoli lelkület tekinthető, elsősorban nem az anyagiakra, hírnévre, karrierre váltható információbirtoklás volt a cél, a tanulást megszentelt tevékenységként értelmezték. Ha a korszak jezsuitáira nézünk, hatalmas lendületet és buzgólkodást látunk; lelkesedést, hogy feltérképezzék a Földet és a világűrt, hogy megértsék és elsajátítsák az idegen nyelveket és kultúrákat, hogy felfedezzék a világot működtető törvényeket – hasonlót ahhoz, ami a szekuláris tudóstársadalmat is mozgatta. Mégis lényeges különbség, hogy mindenben – a tudományokban is – Istent keresték, és cselekedeteikbe – tudományos tevékenységükbe is – integrálták a kontemplációt.
Illusztráció: Mihalkov Ferenc SJ
Azt követően, hogy Galileo Galilei szemét, vagyis távcsövét a csillagos égre emelte, számtalan matematikus és asztronómus követte példáját. Idővel a teleszkópok méretben és komplexitásban is növekedtek, a komolyabb szerkezeteket nem lehetett mozgatni, így megépültek az első csillagvizsgálók, 1667-ben Párizsban, majd 1676-ban Greenwichben. A jezsuiták közül Clavius atya alkalmazta először a teleszkópot 1612-ben a Collegium Romanumban, majd a XVII–XVIII. század folyamán a Társaság számos egyetemét, középiskoláját szerelték fel – a matematikai tanszékekhez kapcsolódó – obszervatóriummal. A rend feloszlatásáig harmincegy jezsuita csillagvizsgáló működött Európában, ez a kontinens obszervatóriumainak egyharmadát jelentette. De számos jezsuita vagy a rendtagok által működtetett intézmény létezett Kínában, Indiában, Indokínában és Paraguayban is. Ezeket a megfigyelőállomásokat az igen korszerű csillagászati eszközök – teleszkópok, szextánsok, kvadránsok, órák – mellett hőmérővel, barométerrel és pluviométerrel is felszerelték, hogy meteorológiai kutatásokat is végezhessenek.
A kozmosz és a páterek
Mára már meghaladott az a narratíva, mely a jezsuitákat szűklátókörű, az arisztotelészi filozófiához végletekig ragaszkodó, maradi gondolkodókként és a Galilei elleni perek sértett szorgalmazóiként láttatja. Galilei 1612 előtt kifejezetten szoros és jó szellemi kapcsolatot ápolt a Collegium Romanummal, elsősorban Calviusszal. Később valóban sértettségről beszélnek a kutatók, ennek oka egyrészt Galilei napfoltokkal kapcsolatos megfigyelései és azok magyarázata volt, amelyek Christoph Scheiner atyával állították szembe. Scheiner, aki később elfogadta Galilei meglátásait, tizenhat éven át szisztematikusan tanulmányozta és leírta a Napot, ez a hosszú megfigyelési idő akkor egyedülállónak számított. Ő építette meg az első olyan távcsövet, amely az égitest megfigyelésére alkalmas volt, és tulajdonképpen a napkutatás atyjának tekintjük. Arra, hogy az ismeretelméleti viták személyes bosszúállássá fajultak volna, nincs bizonyíték.
Az újkori jezsuiták igen jelentős mértékben hozzájárultak a technikai és tudományos felfedezésekhez, aktív megalkotói voltak annak a világképnek, amely a megfigyelésre, elemzésre alapozott ismeretek rendszerére épült. Ott találjuk őket a tudományos élvonalban, de korszakalkotó, az utókor által is kanonizált szellemóriást nem tart köztük számon a történelem. Ennek egyik oka, hogy a rend szellemisége szerint a kutakodás célja leginkább az ismeretátadás, a tanítás; a jezsuiták kiváló mesterek voltak, hiszen iskoláikban formálódott Evangelista Torricelli, René Descartes, Pierre-Simon de Laplace vagy Alessandro Volta, hogy csak párat említsünk a korszak kimagasló tudósegyéniségei közül. A heliocentrikus világkép elvetése, az egyház mindenkori tanításához igazodó rendi és öncenzúra szintén magyarázzák a jelenséget.
Obszervatóriumok 1814 után
A Társaság feloszlatása 1773-ban derékba törte az asztronómiai kutatások szárnyalását, de az újraindulás után a XIX–XX. században a jezsuita csillagászat ismét jelentős eredményeket produkált. Míg az újkorban az atyák a szakmai diskurzusok megszületésénél bábáskodtak, addig az ipari forradalom és polgárosodás idején már készen kialakult tudományos rendszerekkel találták szemben magukat. A teológia és a filozófia, illetve a természettudományok szétválása ekkorra már megtörtént, a jezsuiták pedig hatalmas lendülettel szorgoskodtak azon, hogy a katolicizmust a szellemi sötétség, a babonás gondolkodásmód előnyben részesítésének vádja alól felmentsék. A rend apostoli, missziós lelkületéhez jól illeszkedett ez az aktivista, apologetikus irányultság, annak hirdetése, hogy a modern, tudományos eredményeket az egyház elfogadja. 1975-ben például 547 természettudományokkal foglalkozó tudós jezsuitát tartottak számon, 1841 és 1977 között pedig harmincegy rendtag volt a londoni Royal Astronomical Society tagja. Angelo Secchi jezsuita asztrofizikus így foglalta össze a tudományos kutakodás spirituális motivációját: „Isten műveinek szemlélése a szellem egyik legnemesebb műve; ez a természet tanulmányozásának fő célja” – ez a gondolat kiválóan illeszkedik a Szent Ignác-i hagyományhoz, az ima és tevékenység egységéhez.
A Társaság obszervatóriumai ebben az időszakban is a tudományos gondolkodás központjaiként működtek, az elsőt Rómában, a Collegium Romanum keretein belül alapították 1824-ben. Stonyhurst, majd Georgetown után a sorban negyedikként egy magyarországi kisváros, Kalocsa következett 1879-ben. A csillagdákban az asztronómiai mellett meteorológiai és geofizikai kutatások is folytak, igen szép eredménnyel; a hatvanas–hetvenes évekre az intézmények száma elérte a hetvennégyet. A nyolcvanas évektől a rend fokozott figyelemmel fordult a szociálisan hátrányos helyzetűek felé, a szerzetesi hivatásokat pedig egyre inkább a spiritualitás és teológia iránti érdeklődés motiválta, így mind a természettudósok, mind az obszervatóriumok száma megfogyatkozott. Ám még ma is a jezsuiták képviselik a legerőteljesebben a reáltudományok művelésének hagyományát és szellemét a katolikus egyházban.
A csillagok titkának magyar kutatói
A nagyszombati egyetem „matematikai tornya” adott helyet az első jezsuita obszervatóriumnak Magyarországon. Építése 1753-ban kezdődött, és három évvel később kezdte meg működését. Nagyszombatban ekkor már hagyománya volt az asztronómiának, a luxemburgi származású Johannes Misch 1661-ben saját készítésű távcsővel követett nyomon egy üstököst, Szentiványi Márton pedig kis megfigyelőállomást hozott létre, hogy 1680-ban akkurátusabban tanulmányozhasson egy kométát. Az obszervatórium tervezése és felszerelése Kéri Borgia Ferencnek és Weiss Xavér Ferencnek köszönhető, nekik a korszak egyik legjelentősebb jezsuita csillagásza, Hell Miksa segített.
Kéri, aki az egyetemen matematikát és fizikát oktatott, tükrös távcsöveiről volt híres – az optikai tükröket maga öntötte és csiszolta –, műszerei még Spanyolországba is eljutottak. Hell a Vénusz 1769-es Nap előtti átvonulásának megfigyelésével írta be megát elsősorban a tudománytörténetbe. VII. Keresztély dán király meghívására Vardø szigetére utazott asszisztensével, Sajnovics Jánossal, aki közben a magyar–lapp nyelvrokonságot is felfedezte. A rend feloszlatását követően a nagyszombati egyetem Budára költözött, a csillagda pedig a palota főszárnyának közepén felépített toronyban kapott helyet. A nemsokára Pestre áttelepülő egyetem obszervatóriuma Budán maradt, a tornyot a palotáról 1829-ben bontották le statikai okokból.
Az egri kollégiumhoz is tartozott csillagda, Eszterházy Károly püspök építtette, működését 1785-ben kezdte el Madarassy János jezsuita irányításával. Létrejöttében Hell Miksának szintén nagy szerepe volt, és rendtársával, Jánosi Miklóssal együtt tulajdonképpen ő szervezte meg a kolozsvári kollégium obszervatóriumát is, 1752 és 1755 között ugyanis itt tanított matematikát és asztronómiát. A Magyar Királyság területén a negyedik obszervatórium Gyulafehérváron épült, a Specula Batthyaniana – bár a Társaság feloszlatása után alapította Batthyány Ignác püspök 1794-ben – a bécsi csillagvizsgáló egykori jezsuita asztronómusainak, Mártonfi Antalnak és Hell Miksának köszönheti létrejöttét.
A Társaság működésének újbóli engedélyezése után, a XIX. században Kalocsán, a jezsuita kollégiumhoz építtetett csillagdát Haynald Lajos érsek, aki maga is amatőr asztronómus volt. Az 1879-ben alapított intézménynek a jezsuita gimnázium fő lépcsőháza fölé emelt építménybe költözött, élére az érsek Carl Braun jezsuitát hívta meg, aki a Collegium Romanum obszervatóriumát vezető Angelo Secchinek volt barátja és tanítványa. Secchi dolgozta ki a csillagok első osztályozási rendszerét, de behatóan foglalkozott a napfoltokkal és napkitörésekkel is. Kalocsán ezért (is) elsősorban a napkutatás volt jelentős, a legfontosabb tudományos eredmények Fényi Gyula nevéhez fűződnek.
Fényi páter harminckét éven át rendszeresen megfigyelte, rögzítette és értékelte a protuberanciákat. A csillagászati fényképezés ekkor még igencsak gyerekcipőben járt, a napkitörések vagy napfoltok vizsgálata nagyon aprólékos, körülményes tevékenységnek számított, és nem sok helyen űzték, ilyen hosszú ideig pedig sehol sem gyűjtöttek folyamatosan adatokat. Az adatok mennyiségén túl a minőségük is lenyűgöző, nem csupán a pontosság, hanem az esztétikum miatt is. Fényi ugyanis lerajzolta megfigyeléseit, szinte művészi igényű rajzaiban egyszerre van jelen az analizáló értelem és az alkotóerő; megörökítette a protuberanciák alakzatait, szerkezetét és változásait, és ezzel igen nagy hatással volt az ilyen jellegű kutatások módszertanának fejlődésére. Kalocsán meteorológiai megfigyeléseket is végeztek az obszervatóriumban, mérték a hőmérsékletet, a szél irányát, sebességét, a csapadék mennyiségét, a napfénytartamot, és egy rádióhullámok vételén alapuló viharjelző készülék megépítésével is kísérleteztek.
A Haynald Obszervatóriumot, melynek utolsó igazgatója Tibor Mátyás volt, 1950-ben államosították. Két kupolája még mindig áll és forgatható, könyvtára és állománya megvan, kisebbik refraktora (lencsés távcsöve) Kalocsán, a nagyobbik a miskolci Fényi Gyula Gimnázium aulájában piheni ki a jó szolgálatot.
Hell Miksa SJ 
1720. május 15-én született Selmecbányán, édesapja bányamérnök volt. Besztercebányán lépett be a Társaságba 1738-ban, a noviciátust Trencsénben végezte. Bécsben filozófiát és matematikát tanult, már ekkor végzett csillagászati megfigyeléseket. A lőcsei gimnáziumban eltöltött magiszteri évek után a teológiát szintén Bécsben végezte el, itt szentelték pappá 1751-ben. Kolozsváron matematikát tanított, innen 1755-ben Mária Terézia Bécsbe hívta, s császári és királyi csillagásszá nevezte ki. Jó kapcsolatot ápolt a kor jeles asztronómusaival, 1757-től szerkesztette az Ephemerides Astronomicae című csillagászati évkönyvet. A rend feloszlatása után világi papként tevékenykedett, de tudományos munkáját is folytatta. 1792-ben halt meg, nevét ma a Hold egyik krátere és egy kisbolygó is viseli.
(Kép forrása: Wikimedia Commons)
Fényi Gyula SJ
1845-ben született Sopronban, Nagyszombatban lépett be a Társaságba 1864-ben. St. Andräban volt novícius, Pozsonyban tanulta a filozófiát. 1872 és 1874 között Kalocsán volt magiszter, majd Innsbruckban teológiai tanulmányokat folytatott, s itt szentelték pappá 1877-ben. A harmadik probáció után 1881-től Kalocsán élt, tanított, 1886-tól a csillagvizsgálót igazgatta. Kortársai szerény és szolgálatkész embernek tartották, kedvelte a fiatalok társaságát. Rengeteget dolgozott, előbb hallása romlott le, majd látása is meggyengült. 1927-ben hunyt el. Holdkrátert neveztek el róla, valamint a jezsuiták miskolci középiskolájának is ő a névadója.
(Képek forrása: JTMR Levéltára)
Tibor Mátyás SJ
Szentmihályfán (ma Szlovákia) született 1902-ben, Eperjesen, majd Egerben végezte a középiskolát. 1920-ban, Szegeden lépett be a jezsuita rendbe, 1922-től ugyanitt tanult bölcseletet három évig. Magiszteri időszakát a pécsi Pius Gimnáziumban töltötte matematika- és fizikatanárként. Ezután beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol matematikát és fizikát hallgatott, de hamarosan felvette a csillagászat tantárgyat is. Elöljárói később a Haynald Obszervatórium vezetését szerették volna rábízni. A teológiát is Szegeden kezdte 1931-ben, majd Dublinban folytatta, hogy az asztronómiai publikációkhoz szükséges angol nyelvet megtanulja. 1934-ben szentelték pappá, a harmadik próbaévét Szegeden töltötte Csávossy Elemér irányítása alatt. Ezt követően egy évig ismét a Piusban tanított, 1937-ben Castel Gandolfóba, a Pápai Csillagvizsgálóba került, ugyanis doktori dolgozatára a Vatikánban is felfigyeltek. Itt a Tejút csillagmezőit tanulmányozta, hogy galaxisunk méreteit megállapíthassa, közben pedig felfedezett egy változó fényű csillagot. A sok munka kimerítette, 1940-ben hazajött pihenni, de a háború miatt már nem térhetett vissza a Vatikánba. A szegedi egyházmegyeközi szemináriumban kezdett latint és filozófiát tanítani, majd a rend bölcseleti főiskolájának Kassára költözésével ő is költözött, matematikát, fizikát, csillagászatot oktatott a skolasztikusoknak. A háború és Kassa elvesztése után a Pázmány Péter Tudományegyetem Csillagászati Intézetének munkatársa lett Budapesten; 1946-ban rendje Kalocsára küldte, hogy az obszervatóriumot vezesse. Az elavult, kutatásra alkalmatlan intézmény korszerűsítéséhez nagy lendülettel látott hozzá, ám 1950-ben a csillagdát államosították. Ez Tibor Mátyás asztrofizikusi pályafutását is kettétörte, soha többé nem vizsgálta a csillagokat. Alázatos és szerető szívvel lelkipásztorkodott haláláig, leghosszabb ideig a terézvárosi plébániatemplomban. 1995. január 13-án költözött az örök hazába.
A SZÍV | Jezsuita Magazin – 2025. december – 2026. január
1800 Ft