Ez egy átimádkozott hely

A jezsuiták megújult lelkigyakorlatos házának gondnokaival beszélgettünk Püspökszentlászlón

1. Mi a legelső élményetek erről a helyről?

Piffkó László: Amikor először jöttünk ide, 1998 májusában, még nem volt GPS, és csak haladtunk előre az erdő mélye felé, útközben egy lélekkel sem találkoztunk, úgyhogy már majdnem visszafordultunk, amikor a falu előtt az egyik tisztásról fölsejlett egy-két háznak a teteje. Az Életrendezés Házában Vácz Jenő jezsuita fogadott minket, egy töpörödött kis öregember, akinek csillogtak a szemei, és ahogy tessékelt minket befelé, a nyitottsága, a bizalma, az egész jelensége azonnal megragadott minket.

Piffkóné Illési Erzsébet (Böbe): Ami nekem beugrik, az a költözésünk napja, amikor teli volt a ház vendégekkel, Süveges Gergőék voltak itt fiatal lelkigyakorlatozókkal, és ahogy segítettek a csomagjainkat behozni a kis gondnoki lakásba, sosem felejtem el. Még az autót is segítettek feltolni, merthogy utánfutóval jöttünk, és az nem tudott feljutni a sok csomaggal az emelkedőn.

2. Ami a legfontosabb számotokra a házaséletben, abban bizonyára teljes az egyetértés. De mi a második legfontosabb?

Laci: Nekem a legfontosabb, ahogy Böbével együtt vagyunk. Aztán a gyerekek. Három gyermekünk van. Mind itt születtek Püspökszentlászlón.

Böbe: Számomra a család után a második legfontosabb a szolgálat. Bennem ez fokozatosan alakult ki, Laciban már kezdetektől nagyon erős volt. Szolgálaton a küldetéstudatom megélését értem, hogy folyamatosan fedezzem fel, mire hív Isten. Nagy öröm Isten szándékát felismerni az életünkben.

 

Fotó: Orbán Gellért

3. Három gyermek, három tanács: hogyan lehet jó szülőnek lenni?

Laci: Amennyi időt csak lehet, fordítsunk a gyerekekre. A mi esetünkben nagy ajándék volt, hogy a feleségem otthon tudott maradni, amíg a legkisebb is iskolába nem kezdett járni.

Böbe: Ott lenni a gyerekek életében, amikor a legnagyobb szükségük van ránk. Nem lehet kérdéseket néhány óra múlva megválaszolni, nem lehet a gyerekeket, amikor éppen mondani akarják, mi történt velük, néhány óra múlva meghallgatni.

Laci: A másik nagyon fontos számomra a hitünk közös megélése a gyerekekkel, a rendszeres ima, a közös szentmise. Nagy ajándéknak élem meg, hogy számukra a szentmise az volt, amiben az Életrendezés Házában vasárnapról vasárnapra részünk lehetett. Ide sokan feljártak Hosszúhetényből is, és vasárnaponként a gyerekek vagy húszan ott ültek az oltár körül a földön, játszottak a szőnyeg rojtjaival, énekeltek velünk, ministráltak. Ez teljesen más, mint amit a legtöbb nagy templomban megélhet az ember. Ezeket a gyerekeket most én készítem fel a bérmálkozásra. Amikor feljöttünk Hetényből a megújult Életrendezés Házába, és beléptünk a kápolnába, nagyon jó volt látni, ahogy rögtön elkezdtek sztorizgatni, hogy milyen is volt itt három-négy-öt éves korukban a szentmisén.

Böbe: Számomra most nagyon fontos az is, hogy megfelelő közösségekbe segítsük integrálni a gyerekeinket.

Laci: Mi a Palánkay Gausz Tibor jezsuita atya által elindított Vinculum Caritatis lelkiség családi ágába tartozunk, még Jászberényben, ahol korábban laktunk, Kiss Gábor atya vezetett be bennünket ennek a közösségnek a lelkiségébe. Aztán idekerültünk, itt meg Vácz Jenő atya irányítgatta ugyanennek a közösségnek az életét. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekekben felélesszük a vágyat a közösség iránt, ahová tartozhatnak, amiben barátokra találhatnak, ahol felelősséget vállalhatnak már viszonylag korán.

4. Vácz Jenő atya csaknem négy évtizeddel ezelőtt, 1982-ben került Püspökszentlászlóra. Mit adott hozzá ennek a helynek a varázsához?

Laci: Hogy ez a falu ismertté vált szinte az egész országban, az Vácz Jenő atya lelkigyakorlatos tevékenységére vezethető vissza. Persze ő mindjárt tiltakozna, hogy hát nem is ő kezdte, hogy már előtte Németh János atya is itt szolgált… de aki igazán megismertette Magyarországgal ezt a lelkigyakorlatos helyet, az Vácz Jenő volt.

Böbe: Jenő atya személyes nyitottsága, ahogy jelen volt, ahogy bármikor rendelkezésre állt itt mindenki számára, rengeteg embert idevonzott. Jenő atya mindig örült mindenkinek, és ha valaki fölhívta, hogy bajban van, akkor még nyolcvannégy éves korában is megesett, hogy vonatra ült, fölment Pestre, hogy személyesen nyújtson lelki vigaszt az illetőnek, aztán este már jött is vissza folytatni az itteni lelkigyakorlatot. Nagy lelki erőről tanúskodott a lelkesedése is, ahogy elérte, hogy legyen ennek a háznak kápolnája. Akkora öröm volt ez számára, hogy a szentelési ünnepre idevonzott vagy ezer embert. Ebben a faluban addig soha nem volt egyszerre ezer ember. A temetése volt még ilyen alkalom, akkor is szinte mindenki eljött, aki ismerte Jenő atyát. És akik ismerték, szent emberként tekintenek rá.

5. Az ötvenes évektől büntetőtáborként működött a falu. Ennek emléke hozzáad még valamit a hely szelleméhez?

Laci: A kommunizmusban szociális otthon működött itt szerzetes nővérek számára, akiket ide internáltak. De Mindszenty József és Grősz József kalocsai érsek is el volt itt zárva. A jezsuiták közül Kerkai Jenő szintén megfordult itt. Megrendítő a temetőben látni a sok szerzetes sírját egymás mellett. De hogy ez egy átimádkozott hely, arra már Szent László egyik mondája is utal. A vadászat közben viharba került királynak ugyanis az itt élő remeték adtak menedéket. Ez a völgy már ezer évvel ezelőtt is az imádkozó emberek otthona volt. A lovagkirály hálából kis templomot építtetett ezen a helyen.

Böbe: Érdekes, hogy sokan jönnek ide olyanok is, akik asztrológiával foglalkoznak, és amikor találkozunk velük a faluban, mondják, hogy éreznek itt valami különös erőt, pozitív kisugárzást, és rendszerint őket is megérinti az a mélységes csönd, ami körülvesz bennünket.

6. A Mecsek hatszáz méter fölötti, legmagasabb csúcsai között vagyunk, a Zengő és a Hármashegy tövében. Mit ajánlotok, ki és miért jöjjön ide lelkigyakorlatra?

Laci: Bíró László püspök atya egyszer azt mondta, hogy itt eléggé nehéz elszúrni egy lelkigyakorlatot, mert ha maga a felkínált program nem is jönne be annyira, a hely mindenért kárpótol.

Böbe: Aki keresi az élő Istent és a személyes kapcsolatot vele, az mindenképp jöjjön. Itt lehetősége lesz megtalálni önmagában, a természetben, mindenben.

7. A hetedik nap ünnep és pihenés. Ti ezt hogyan csináljátok, ha jól csináljátok?

Laci: A vasárnapokat nagyon szeretjük, leginkább ez az a nap, amikor mind a három étkezést együtt tudja megélni a család. Ilyenkor nem kell sietni, együtt megyünk templomba, néha kirándulni, de nekünk az is pihenés, ha a kertben együtt dolgozgatunk.

Böbe: A nagyobbik fiunk elsőéves egyetemista lett, elkerült itthonról, és ez most új helyzet nálunk, amit nem könnyű megélni. Eddig, ha elment egy táborba, tudtam, hogy egy hét múlva hazajön, de így is nagy űr volt a helyén. Készültem erre az időszakra. Most tanulgatjuk, hogy a családi egységünket ebben az új formában hogyan tudjuk megélni.

8. A nyolcadik nap a folytatás, az újrakezdés ideje: milyen remény hajt jelenleg benneteket?

Böbe: A vágyam az, hogy minél szervesebb legyen a kapcsolat az életem és a hitem között. Hogy ne váljon ez külön, hanem a jelenben egybesimuljon.

Laci: Erre a házra az erdő mélyén rátettük az életünket, és az utóbbi évek sok bizonytalankodása után most elkészültünk a felújításával, és azt látjuk, hogy miután visszakerült az egyházmegyétől a jezsuitákhoz, a rend most újra teljes mellszélességgel felvállalja, és ez számunkra egyféle kiteljesedést jelent, nagy öröm és hála él ezért bennünk.

9. Este kilenckor, amikor visszanéztek, akkor volt jó a napotok, ha…

Laci: Ha sikerült időben hazaérni, és kilenckor otthon vagyok, az már nem rossz.

Böbe: Nálunk eléggé későre szokott csúszni a vacsora, nyolc-kilenc körül ülünk asztalhoz, és ezeknek a közös alkalmaknak a hangulata tükrözi az egész napunkat. Hála Istennek, ilyenkor a legtöbbször vidám az együttlétünk, egymás szavába vágunk, nevetünk, jönnek a napi sztorik, élmények, de amikor komoly dolgokat kell megbeszélnünk, akkor is a vacsorával megnyílik egy különös tér, amelyben megértéssel és bizalommal fordulhatunk egymáshoz.

10. Végül egy-egy üzenet egymásnak…

Böbe: Belőlem egy vallomás kívánkozik most ki, mégpedig hogy nagyon büszke vagyok Lacira, ahogy hűségesen bírja ezt a sokféle feladatot, amit végez. Nagyon tisztelem őt ezért.

Laci: Nyilván kapok erőt fentről, ezt érzem, de nagyon sok támogatást és erőt ad nekem a családom. És köszönöm a feleségemnek, hogy ez így mind együtt lehet.

 

Megosztás