- Mi a legelső élményetek erről a helyről?
Piffkó László: Amikor először jöttünk ide, 1998 májusában, még nem volt GPS, és csak haladtunk előre az erdő mélye felé, útközben egy lélekkel sem találkoztunk, úgyhogy már majdnem visszafordultunk, amikor a falu előtt az egyik tisztásról fölsejlett egy-két háznak a teteje. Az Életrendezés Házában Vácz Jenő jezsuita fogadott minket, egy töpörödött kis öregember, akinek csillogtak a szemei, és ahogy tessékelt minket befelé, a nyitottsága, a bizalma, az egész jelensége azonnal megragadott minket.
Piffkóné Illési Erzsébet (Böbe): Ami nekem beugrik, az a költözésünk napja, amikor teli volt a ház vendégekkel, Süveges Gergőék voltak itt fiatal lelkigyakorlatozókkal, és ahogy segítettek a csomagjainkat behozni a kis gondnoki lakásba, sosem felejtem el. Még az autót is segítettek feltolni, merthogy utánfutóval jöttünk, és az nem tudott feljutni a sok csomaggal az emelkedőn.
- Ami a legfontosabb számotokra a házaséletben, abban bizonyára teljes az egyetértés. De mi a második legfontosabb?
Laci: Nekem a legfontosabb, ahogy Böbével együtt vagyunk. Aztán a gyerekek. Három gyermekünk van. Mind itt születtek Püspökszentlászlón.
Böbe: Számomra a család után a második legfontosabb a szolgálat. Bennem ez fokozatosan alakult ki, Laciban már kezdetektől nagyon erős volt. Szolgálaton a küldetéstudatom megélését értem, hogy folyamatosan fedezzem fel, mire hív Isten. Nagy öröm Isten szándékát felismerni az életünkben.
- Három gyermek, három tanács: hogyan lehet jó szülőnek lenni?
Laci: Amennyi időt csak lehet, fordítsunk a gyerekekre. A mi esetünkben nagy ajándék volt, hogy a feleségem otthon tudott maradni, amíg a legkisebb is iskolába nem kezdett járni.
Böbe: Ott lenni a gyerekek életében, amikor a legnagyobb szükségük van ránk. Nem lehet kérdéseket néhány óra múlva megválaszolni, nem lehet a gyerekeket, amikor éppen mondani akarják, mi történt velük, néhány óra múlva meghallgatni.
Laci: A másik nagyon fontos számomra a hitünk közös megélése a gyerekekkel, a rendszeres ima, a közös szentmise. Nagy ajándéknak élem meg, hogy számukra a szentmise az volt, amiben az Életrendezés Házában vasárnapról vasárnapra részünk lehetett. Ide sokan feljártak Hosszúhetényből is, és vasárnaponként a gyerekek vagy húszan ott ültek az oltár körül a földön, játszottak a szőnyeg rojtjaival, énekeltek velünk, ministráltak. Ez teljesen más, mint amit a legtöbb nagy templomban megélhet az ember. Ezeket a gyerekeket most én készítem fel a bérmálkozásra. Amikor feljöttünk Hetényből a megújult Életrendezés Házába, és beléptünk a kápolnába, nagyon jó volt látni, ahogy rögtön elkezdtek sztorizgatni, hogy milyen is volt itt három-négy-öt éves korukban a szentmisén.
Böbe: Számomra most nagyon fontos az is, hogy megfelelő közösségekbe segítsük integrálni a gyerekeinket.
Laci: Mi a Palánkay Gausz Tibor jezsuita atya által elindított Vinculum Caritatis lelkiség családi ágába tartozunk, még Jászberényben, ahol korábban laktunk, Kiss Gábor atya vezetett be bennünket ennek a közösségnek a lelkiségébe. Aztán idekerültünk, itt meg Vácz Jenő atya irányítgatta ugyanennek a közösségnek az életét. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekekben felélesszük a vágyat a közösség iránt, ahová tartozhatnak, amiben barátokra találhatnak, ahol felelősséget vállalhatnak már viszonylag korán.
- Vácz Jenő atya csaknem négy évtizeddel ezelőtt, 1982-ben került Püspökszentlászlóra. Mit adott hozzá ennek a helynek a varázsához?
Laci: Hogy ez a falu ismertté vált szinte az egész országban, az Vácz Jenő atya lelkigyakorlatos tevékenységére vezethető vissza. Persze ő mindjárt tiltakozna, hogy hát nem is ő kezdte, hogy már előtte Németh János atya is itt szolgált… de aki igazán megismertette Magyarországgal ezt a lelkigyakorlatos helyet, az Vácz Jenő volt.
Böbe: Jenő atya személyes nyitottsága, ahogy jelen volt, ahogy bármikor rendelkezésre állt itt mindenki számára, rengeteg embert idevonzott. Jenő atya mindig örült mindenkinek, és ha valaki fölhívta, hogy bajban van, akkor még nyolcvannégy éves korában is megesett, hogy vonatra ült, fölment Pestre, hogy személyesen nyújtson lelki vigaszt az illetőnek, aztán este már jött is vissza folytatni az itteni lelkigyakorlatot. Nagy lelki erőről tanúskodott a lelkesedése is, ahogy elérte, hogy legyen ennek a háznak kápolnája. Akkora öröm volt ez számára, hogy a szentelési ünnepre idevonzott vagy ezer embert. Ebben a faluban addig soha nem volt egyszerre ezer ember. A temetése volt még ilyen alkalom, akkor is szinte mindenki eljött, aki ismerte Jenő atyát. És akik ismerték, szent emberként tekintenek rá.
Fotó: Orbán Gellért
A cikk teljes terjedelmében A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. novemberi számában jelent meg, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!
Karácsonyi ajánlataink már elérhetőek a honlapunkon. Válogasson könyvcsomagjaink között vagy lepje meg szeretteit egy ajándék A Szív előfizetéssel!
