Fáber Péter (Pierre Favre) 1506. április 13-án született. Szülei szegény földművesek voltak a francia Alpokban. Tízéves korában heves vágy fogta el Jézus követése iránt. Karthauzi szerzetes nagybátyja segítségével jutott el Párizsba, ahol kollégiumi szobatársai Xavéri Ferenc és Loyolai Ignác lettek. Mivel a Jézus Társaságának megalapításakor csak ő volt felszentelt pap, így az ő kezébe tették első fogadalmukat az első társak. Francia, spanyol és német földön szolgálta a katolikus megújulás ügyét, igehirdetésein zsúfolásig teltek a templomok. A trineti zsinaton, rövid betegség után Szent Ignác karjaiban halt meg 1546. augusztus 1-jén Rómában. Emléknapját augusztus 2-án ünneplik a jezsuiták, szentté Ferenc pápa avatta 2013-ban.
[56.] A portiunculai Szűz Mária templom felszentelésének emléknapján [augusztus 2-án], amely Máriának, az angyalok királynőjének ünnepe, sok lelki adományban részesedtem, és nagy áhítatot éreztem: arra vágyakoztam, hogy lelkem és testem az Úr élő templomává szenteltessék, mely befogadja és megőrzi Isten lelki adományait. Azt a heves vágyat is éreztem, hogy mindazokat a tett eket, szavakat és szent ihletéseket, melyeket Isten eddig megadott és szétosztott, nagy megbecsüléssel és fi gyelemmel fontolgassam én magam, és fontolgassa mindenki más is. Arra is vágyakoztam, hogy mindazt, amit szent és jámbor elődjeink az egyházban elrendeltek, hálaadással fogadjuk, és féljünk att ól, hogy méltatlanságunk miatt ezek elvétetnek tőlünk.
[57.] Amint azt korábban elhatároztam, a szentmisében hálát adtam Istennek mindazokért a nyilvánvaló csapásokért, amelyeket Isten rótt (illetve engedett megtörténni) a mai napig a népekre, tartományokra, városokra vagy személyekre, hogy életük jobbítására indítsa őket. Szomorú voltam, hogy ezekre nem ügyelnek az emberek.
Amikor, például, pestisjárványok, földrengések, háborúk, áradások, szárazságok és más hasonló katasztrófák keletkeznek, ezekben fel kellett volna ismerni a fenséges és félelmetes Bírót, aki ily módon idézi emlékezetünkbe, hogy életünk véget fog érni. Isten ezekkel azt célozza, hogy visszatérjünk a bűnbánat útjára, és észrevegyük irgalmas jóságának jeleit. Jelzi második eljövetelét, mert látja, hogy első alázatos eljövetelére már nem emlékezünk. Az Úr ítélete és országának dicsőséges eljövetele iránti félelmet akar ezekkel a csapásokkal előidézni, mert látja, hogy országának evangéliumát megvetjük és visszautasítjuk.
[58.] E napon arra figyeltem fel és azt idéztem emlékezetembe, hogy minden este nagy fi gyelemmel kell végeznem a keresztvetést, amint azt már előzőleg értésemre adta az Úr. Azt is emlékezetembe idéztem, hogy esténként a következő imaverset mondjam: „Szentséges Szűz, engedd, hogy dicsérjelek; adj nekem erőt ellenségeiddel szemben.”
Ezek az „ellenségek” nem mások, mint a hit és alázat ellenségei, a szüzesség és tisztaság ellenségei, a szelídség és szeretet ellenségei. Mondjam azt is: „Távozzanak messze a [gonosz] álomképek.” „Nyugodalmas éjszakát és a jó halál kegyelmét [adja meg nekünk a mindenható Isten].” És: „Űzd messze tőlünk ellenünk, szent békességed add nekünk.” Aztán vigyázzak, hogy el ne hagyjam az egyegy „Miatyánkot”, „Üdvözlégyet” és „Hiszekegyet”, követve és keresve azt a Lelket, amelyet oly gyakran kaptam ennek az imának végzésére. Ezeket az imákat a szokásos litánia és lelkiismeret-vizsgálat, valamint a másnapi teendőim összeállítása után fogom elvégezni. Reggel pedig, miután megmosakodtam és felkészültem a munkára, ne felejtsem el a keresztvetést, és utána ugyanezeknek az imaverseknek vagy a szükséglet szerint más imaverseknek elmondását, valamint a „Miatyánk”, „Üdvözlégy” és „Hiszekegy” elimádkozását.
[59.] Ugyanazon a napon, olvasva a Szentírásban a „Minden hely, amelyre lábad lép, a tiéd lesz” szavakat [MTörv 11,24.], arról elmélkedtem, hogy a szentatyák előbb vándorok voltak azon a földön, amely később tulajdonuk lett , és a jó Lélektől vezett etve nagy reménység született bennem, hogy örökölni fogjuk az Úrnak azt a lelki örökségét, ahová vágyaink és gondolataink már most irányulnak, míg idegen földön vándorlunk.
