Néprajzkutató akadémikus és József Attila díjas-költő. Ritka párosítás, de élete tele van más meglepő fordulatokkal is. A moldvai csángók és a saját hitéről, az életveszélyes költészetről, Isten és az emberek lépteiről is beszélgettünk.
(…)
És hol a hazája?
Nekem van szülőföldem, ahol felnőttem, és van a hazám, ahol élek.
De miért nem lehetett Moldvában próféta?
Túlságosan implikált voltam ahhoz, hogy komolyan vegyenek, és hogy ne sérüljek nagyon. Az élet egyébként is közbeavatkozott: ahogy telt az idő, kialakult helyben is egy értelmiségi kör. Elrománosodott katolikus értelmiségi kör, és én nem éreztem azt, hogy a helyem köztük van.
Azt éreztem, hogy a magyar létet nem lehet megélni, nem lehet „magyarul élni”, önmagam lenni.
A román kultúra hordozója nem lehetek, mert abban én nem vagyok illetékes. Hiteltelen volna. Ha az ember teljes értékű életet akar élni, és azt akarja, hogy se a vallása, se az etnikai hovatartozása miatt ne érjék mindennap sérelmek, és hogy ne kelljen állandóan reflektálnia arra, hogy ő kicsoda, hogy különbözik az ortodoxoktól és a románoktól, akkor el kell költöznie Moldvából. Persze erre joggal lehetne azt mondani, hogyha ez kétszázötvenezer embernek nem probléma, akkor egy Iancu Laurának miért az. Nem tudom. Ha az ember kiteszi a lábát onnan, már nem tud ugyanazzal a szemmel nézni a dolgokra.
Sok áttelepülő magyar arról mesél, hogy lépten-nyomon lerománozzák őket.
Csíkszeredában már túlestem ezeken a tűzpróbákon. Tizenegy évesen kénytelen voltam megtudni, hogy nem az vagyok, aminek addig gondoltam magamat. Mielőtt a csíkszeredai iskolába kerültem, a csángó szót nem hallottam. Ott aztán úgy fogadtak minket, hogy „megjöttek a csángók, itt vannak a csángócskák”. Elég furcsa volt az is, amikor vasárnap a mise végén kiálltunk a templomudvarra, hogy a csíkszeredai családok válasszanak közülünk, vigyenek magukkal. Vasárnapi ebéddel láttak el minket, mert hétvégén zárva volt a kantin. Mondták persze, hogy román, csángó, ez vagy az vagyok, de a törődés, amit irántunk tanúsítottak, mindent felülmúlt.
(…)
Fotó: Orbán Gellért