Szent ez a hely – Csíksomlyó egykor és ma

Több száz oldalt lehetne szentelni az egyik legismertebb erdélyi településnek, a búcsújáró helynek, a kegyhelynek, történelmének, templomának, Mária-szobrának, a somlyói nyeregnek, és mindezekről hosszan lehetne mesélni. Most a legfontosabbakat foglaljuk össze.

Csíksomlyói búcsú. Zarándoklat. Mária. Nagy közös mise. Kegyhely. Templom. Tömeg. Forróság. Szenteltvíz folyik az utcán. Sör, birkák, sátrazás, túrázás. Néhány szó, amely eszébe jut azoknak, akik jártak már a településen vagy a pünkösd szombatján tartott csíksomlyói búcsún. Utóbbi az a rendezvény, amelyre az elmúlt évtizedekben minden alkalommal több százezer székely és magyarországi zarándok érkezett, a médián keresztül pedig évről évre milliók követhetik. Eltérő, hogy a Mária-kegyhely, az összetartozás-érzés, a kíváncsiság, a búcsú lehetősége vagy az élmény vonzza-e őket. Ezen a helyen mindet meg lehet találni.

Mohay Tamás néprajzkutató A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás című könyvében szent helynek nevezi a települést, mivel itt az embereknek „kitüntetett módon van lehetőségük találkozni az égiekkel”. Úgy fogalmaz: a „szent hely valamiképpen olyan kiválasztottsággal rendelkezik, melyre az emberek mintegy rátalálnak, s amelynek a maguk módján hittel alávetik magukat – éppen annak érdekében, hogy alávetettségük felemelkedéssé változhassék”.

(…)

A teljes cikk A Szív jezsuita Magazin májusi számában olvasható

Megosztás