Így imádkozik Ferenc pápa a Szűzanyához

Mi rejtezik talán legtöbbször elmondott imádságunk jól ismert szavai mögött? Mit jelentenek kijelentései Jézus édesanyjáról? Mit gondol róluk, vagyis Szűz Máriáról Ferenc pápa? Az alábbiakban két részlet olvasható a Jezsuita Kiadó legújabb kötetéből, melyben Marco Pozza beszélget a szentatyával a katolikusok egyik legfontosabb imájáról, az üdvözlégyről.

 

– Ferenc pápa, Máriát már számtalanszor lefestették, szoborba faragták, történetbe foglalták; nagyon sokan vágyakoznak utá­na, mások félnek tőle, megint mások a személyiségét tanulmá­nyozzák, a pápák pedig mindig védelmezték. Ő az, akit leg­inkább áhítanak a bűnösök, és akit legjobban gyűlöl Lucifer. Ám kizárólag az Úr tudta meghódítani, mégpedig egy olyan köszöntéssel, amelynek nincs párja: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes” (Lk 1,28). Soha semmilyen teremtmény nem büszkél­kedhetett azzal, hogy így köszöntötték az Égből. És igen, ami­kor imádkozom az üdvözlégyet, elérzékenyülök, hiszen olyan érzésem van, mintha annak a történetnek első szavait halla­nám, amely megváltoztatta azt emberiség sorsát. Az irgalmas­ság üzenete ez; mintha azt mondanánk, hogy Isten újrakezdi; és egy nővel kezdi újra. Megható tudni, hogy innen indul a kereszténység.

– Egy nő üdvözlésével. Isten köszönt egy nőt, és ezt egy ha­talmas igazság kimondásával teszi: „Szeretetemmel telve alkottalak téged, magammal telve, így velem leszel teljes, Fi­ammal leszel teljes, és teljes leszel az egyház minden fiával.” De a kegyelem nem ér itt véget: a Szűzanya szépsége olyan szépség, amely gyümölcsöt hoz, anyai szépség. Ne feledjük: Isten egy olyan nőt köszönt itt, aki az első pillanattól fogva anya; már anyaként látjuk abban a pillanatban is, amikor élet fogan benne.

 

– Érdekes, hogy Mária élettörténete a csöndbe vész, mintha az evangélisták védeni akarták volna e különleges asszony magánéletét. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Mária úgy jön a csendből, ahogy mások egy faluból vagy egy városból származnak. Ferenc pápa, ön hogyan képzeli Mária életszakaszait, születésétől fogva egészen a mennybevételéig?

 

– Születésének pillanatától egészen az angyali üdvözletig, vagyis az Isten angyalával történt találkozásáig olyannak képzelem Máriát, mint egy teljesen normális lányt, mint egy mai fiatal lányt, akiről nem mondhatom, hogy városi, hiszen egy kis faluból származott, de teljesen normális, átlagos, aki szokásos nevelést kapott, nyitott a házasságra és a családalapításra. És azt is képzelem, hogy szerette az Írásokat; hogy ismerte az Írásokat; s hogy tanult hittant, persze afféle házi hittant, a szív hittanát. Aztán Jézus fogantatása után is egy normális asszonynak képzelem. Mária maga a normalitás, olyan nő, akiről a világunk bármely nője azt mondhatja, hogy rá szeretne hasonlítani. Életében nem volt semmi furcsaság, normális anya volt: még szűzi házasságában is, a szüzességnek ebben a keretében is normális volt. Dolgozott, vásárolt, segített a Fiának, segített a férjének. Normális volt.

 

x x x

 

– Máriának először az angyal, aztán pedig az unokanővére, Er­zsébet is gyönyörű dolgot mond: „Áldott vagy te az asszonyok között.” Én az „áldani” szót mindig is a remény fogalmához kötöttem, mivel a nehézségekből minden esetben születhet vala­mi felemelő. El lehet magyarázni egyszerű szavakkal, mit jelent az, hogy Mária áldott az asszonyok között?

 

– Mária áldott, mert hibák és bűn nélkül született. Arra lett kiválasztva, hogy anya legyen, hogy ő adjon testet Istennek. Talán nem hatalmas áldás, hogy Istennek testet adhatott? A mi édesanyáink, amikor bennünket fogantak, aztán pedig megszültek, talán nem érezték boldognak és áldottnak ma­gukat, hogy életet adhattak egy gyermeknek? Gondoljunk hát Máriára, aki Istentől fogan életet, és Istennek ad testet. Ez azért mégis nagyobb áldás, mint amit a mi édesanyáink kaptak.

 

– Az evangéliumot olvasva könnyen belátjuk, hogy Mária társal­gója az utca volt. Teljesen szokványos életet élt, ahogyan Tonino Bello atya is írta: piacra járt, és alkudozott az árusokkal. Úgy vélem, ön is így gondolja. De amikor azt állítjuk, hogy Mária társalgója az utca volt, akkor egyáltalán nem kisebbíteni akar­juk, csak tudatosítjuk, hogy milyen volt az a környezet, amely a maga egyszerű életviszonyaival felkészítette Isten tervének és hívásának elfogadására.

– Mária teljesen normális életet élt.

 

– De mit jelent itt a normalitás?

 

– Azt, hogy a nép között élt, úgy, ahogy a nép. Nem normális dolog, ha valaki gyökerek és kapcsolatok nélkül él a nép között. Ilyen körülmények hatására születik meg az a bűn, amely olyannyira tetszik ellenségünknek, a sátánnak: az eli­tizmus bűne. Az elit nem tudja, miként kell a nép körében élni, és amikor elitről beszélek, ezen nem egy társadalmi osztályt értek, hanem lelki megnyilvánulást. Az egyházban is vannak olyanok, akik az elitet képviselik. Ám a Lumen gentium kezdetű zsinati dokumentum világosan kimondja: az egyház Isten szent hívő népe (vö. LG 12). Az egyház maga is nép, méghozzá Isten népe. Ám a sátánnak az elitek tetszenek.

 

– Talán éppen ezért hat ránk olyan nagy erővel Mária egyszerű­sége. Az áldás témája a szeretet témáját is előhívja: a keresztény Isten szeretetteljes Isten. Az Evangelii gaudium kezdetű aposto­li buzdításban így fogalmazott: „Valahányszor Máriára tekin­tünk, újra felébred bennünk a gyengédség és a szeretet erejébe vetett hit” (288). Ha Máriára gondolva ezek a szavak jutnak eszébe, bizonyára volt valaki, aki a gondolat magvát elültette a szívében. Gyermekkorában ki beszélt önnek Mária gyöngéd­ségéről?

 

– Családom hölgy tagjai, leginkább az édesanyám és a nagy­mamám, valamint egy csöndes és jóságos nővér, aki az elsőáldozásra készített fel. Úgy emlékezem rá, hogy ő volt a ta­nárom a Szűzanya iránti szeretetben. Hozzá kötődik az egyik legmélyebb élményem: 1986. október 17-én tértem vissza Németországból Argentínába, és érkezésemkor azzal fogad­tak, hogy pontosan ezen a napon hunyt el a nővér. A követ­kező napon reggel korán leültem a felravatalozott koporsója elé, és délután háromig nem mozdultam a templom pad­járól; imádkoztam és emlékeztem. Aztán elkísértem utolsó útjára is. Talán ez a nővér volt az, aki a legtöbbet tanította nekem Máriáról. Dolores volt a neve.

 

Fordította: Mátyus Norbert

 

A könyvrészlet A SZÍV Jezsuita Magazin 2020. szeptemberi számában olvasható el, ide kattintva belelapozhat, megvásárolhatja, vagy akár elő is fizethet a lapra!

Az Üdvöz légy, Mária – Így imádkozik Ferenc pápa a Szűzanyához című könyv erre a linkre kattintva vásárolható meg kedvezményes áron webshopunkból.