„Írd föl, amit láttál!” – Erő és erőtlenség a Jelenések könyvében

Nemegyszer megtörtént már velem, hogy olyasmit láttam, amit nem akartam volna. Valami erősebbnek bizonyul, mint én, és talán a furcsa helyzet, talán valami belső indíttatás nem engedi, hogy félrefordítsam a fejem, végig kell néznem-hallgatnom egy kellemetlen jelenetet, az erőszakot, szenvedést, bajt. Azt hiszem, amikor a Jelenések könyve kerül szóba, sokan éreznek hasonlót. Pedig az nem csak a fájdalmas jövőről szól, és nem csak érthetetlen képekkel van tele. Bár harcról és ítéletről beszél, látnoka végül is eltelik Isten szépségével.

Emberi érzékszerveink közül különösen fontos a szem. Amit látok, szinte már ismerem. Ami „előttem van”, szinte már fogható. Amit viszont nem látok, ami eltűnt a szemem elől, az mintha kezdené elveszíteni a hatalmát felettem. 

A Szentírás egy olyan könyvvel fejeződik be, amelyben a látásnak, látomásnak kulcsszerep jut. A Jelenések könyve természetesen olyan korban keletkezett, amelyben még nem játszottak filmeket, mégis azt kell mondani, ha figyelmesen olvassuk, szinte megdöbbent, hogyan halmoz olyan képeket, eseményeket, amelyek látványosak, és megdöbbentő hangerővel szólnak, ahogy ma szándékkal és tervezetten rendelnek egymáshoz képet és hangot a szórakoztatás és hatáskeltés mesterei. Ebben a könyvben színek és hangok tobzódnak: arany, vörös, láng, fekete és fehér, zöld, zafír, gyémánt, csillag, mennydörgés, harsona, trombita, hárfa, zúgás, kiáltás, oroszlán ordítása, tömegek éneke – és így tovább. 

Mi ennek a hatalmas látványsorozatnak és hangorkánnak az elsődleges jelentése? Hogyan fogalmazható meg legáltalánosabb üzenete, még azelőtt, hogy néhány részletét megpróbálnánk kibontani? Úgy vélem, hogy az az erő, amellyel a könyv szerzője régi és mai olvasóit megszólítja, az a sürgető és megdöbbentő élénkség, amellyel mintegy átlépi biztonságuk határait, és szemük, fülük, orruk, szájuk csatornáin át (hiszen tömjén, füst, üröm és vér képében az illatok és ízek is megjelennek) szinte kellemetlenül közel lép hozzájuk, Isten valóságos és mindenütt jelen lévő hatalmát érzékeltetve. A Jelenések könyve nagyon sokféle módon, olykor szinte érthetetlenül annak az Istennek a tényleges és közvetlen cselekvését kiáltja ki, akit a történelemben olykor alig veszünk észre, aki szelíd, akinek türelme már-már felfoghatatlan, s mindenképpen messze meghaladja minden emberi várakozás határát.

A teljes cikk A Szív Jezsuita Magazin novemberi számában olvasható

Megosztás