Jézus és a rock and roll – Tanúságtétel és freestyle nekifutás. A cím meghökkent, az alcím eligazít: Horváth Gergely író, rádiós műsorvezető legújabb kötete valóban azt adja, mi lényege, noha ezt az egyébként rendkívül erős nyitófejezet olvasásakor még alig hisszük. Kezdésként Nicolas Cage köszön be, majd a szerző édesapja, aztán néhány kultfilm és világsláger, s csakhamar sor kerül az első dalszövegelemzésre is.
Hívő emberként mit gondoljunk a Rolling Stones Simpathy for the Devil című számáról? Az AC/DC Highway to Hell-jéről? David Bowie egykori androgün imázsáról vagy John Lennon vallásprovokáló megszólalásairól? Horváth Gergely nem próbál meggyőzni minket saját igazáról, inkább megjegyzi, hogy a rock and rollt annak gyökereitől kezdve mélyen áthatotta a vallás (ez kevéssé közismert, ám fontos szempont), és számot vet annak világalakító forradalmiságával és szomorú elüzletiesedésével is. Miközben élesen elhatárolódik a hitromboló tartalmaktól, leszögezi, keresztényként nem szabad párhuzamos kultúrát építenünk – megkésett tanítványokként ebben a világban élünk, akkor is, ha embertársaink látóhatáránál magasabb horizontra tekintünk. A szerző kacskaringós érveléseit eleinte szokni kell, ám az egyéni stílus alapos végiggondolást, kiérlelt gondolatmeneteket rejt.
A Jézus és a rock and roll mindezek ellenére nem kimért társadalomtörténeti tanulmány, esztétikai traktátus vagy korstíluselemzés: egy hús-vér ember élete a tét. Írónk pedig figyelemre méltó bátorsággal viszi vásárra a bőrét, s miközben az olvasó ítéletére bízza magát, sűrűn szőtt, verbális sziporkákkal teli szövegben tekinti át a keresztény hit és a popkultúra viszonyát. A szociológiai és eszmetörténeti vonatkozás tehát mégiscsak beszüremkedik a sorok közé, s bár a virtuóz fejtegetések egy részével bőven tudnánk vitatkozni, őszinteségüket hitelesíti a szerző személyes hangütése.
