A lelki élet területén sem csak kipróbált, sok évszázados utak vannak, hanem időről időre megjelennek új, sodró erejű divatok is. melyek jelentőségét, értékét nem egyszerű feladat felmérnünk. Különösen, ha sokban hasonlítanak elfeledett vagy félreértett formákhoz. Mindfulness és szemlélődés: miben hasonlítanak, miben különböznek?
Izabella fiatal nő, aki számára nagyon fontos a hite, az Istennel való kapcsolata. Lényegesek számára a katolikus egyház tanításai, próbálja követni őket. Rendszeresen imádkozik. Hosszabb ideje rátalált egy keresztény meditációs, szemlélődő imaformára, amelyet nemcsak otthon, hanem hetente egyszer egy imacsoport tagjaként is gyakorol. A meditációs csoport sajnos messze van a lakásától, sok időt és energiát vesz igénybe a részvétel, de mivel úgy érzi, ez az ő imaformája, mély egységet, élő kapcsolatot tapasztal meg Jézussal, ezért heti egy teljes estét rááldoz a szemlélődő csoportban való részvételre. Nemrégiben kezébe került egy szórólap, amely a lakásától ötpercnyire elérhető, most induló mindfulness meditációs csoportot reklámozza. Utánanézett a mindfulness mibenlétének, s azt találta, hogy ez szinte olyan, mint az a meditáció, amelyet a keresztény csoport végez. Megfordult a fejében, hogy vált, s a közelebbi, egyszerűbben elérhető helyre kezd járni. Mit tanácsoljunk neki?
Menő dolog –_ősi hagyomány
Mindig vannak divatos, „menő” dolgok, nemcsak az öltözködésben, az információs technikában, az étkezésben stb., hanem a lelki életben is. A fájdalomcsökkentésre, stresszoldásra 1979-ben, az amerikai Jon Kabat-Zinn által létrehozott, szekularizált buddhista alapú mindfulness meditáció is ezek közé tartozik. Könnyen elérhető, Magyarországon is egyre elterjedtebb technika. A mindfulness tudatos vagy éber jelenlétet jelent, amikor a figyelem célzottan a jelen pillanatra és annak történéseire irányul. A meditáló nem akar más tudatállapotot vagy különleges élményt elérni, csak „van”, anélkül, hogy a belső történések elsodornák. Egyszerűen figyeli, ahogyan keletkeznek, kibontakoznak, majd eltűnnek – ugyanúgy, ahogyan a mezőn sétálva hallható a tücskök hangja, vagy egy magaslatról szemlélhető a naplemente. Ez a figyelem előítéletektől mentes: olyannak fogadja el a történéseket, amilyenek. A mindfulness oldja a szorongásokat, mérsékeli a testi fájdalmakat, a meditációt végző személy empatikusabb lesz önmagával szemben – ezért gyakran emlegetik a XXI. századi nyugati ember csodapirulájaként is. A mindfulness olyan technika, mely egy konkrét cél (például stresszoldás) elérésére használható. Az alapmagatartás az elfogadás, melyből egyfajta önelfogadás születhet.
„Azzal, hogy folyamatosan zajjal vesszük körbe magunkat, figyelmünket mindig foglalkoztatjuk valamivel, szinte elvágjuk, elszigeteljük magunkat önmagunktól.”
A mindfulness megáll a belső történések észlelésénél, „megengedésénél”, míg a keresztény szemlélődés kapcsolati alapú. Jézus elé viszi e belső tapasztalásokat, megengedi, hogy ő érintse, gyógyítsa ezeket. A Szentírás is része lehet a keresztény szemlélődésnek, ilyenkor még biztosabbak lehetünk abban, hogy Isten kinyilatkoztatott szava által is jelen van. A keresztény meditáció a Jézussal, Istennel való személyes kapcsolat elmélyítését szolgálja, a spirituális gazdagodást, növekedést. A valóság elfogadása által a szemlélődő ember egységbe kerül önmagával, Istennel és másokkal, s növekszik a szeretetben. A Szentháromság dinamikájából fakadóan a szemlélődő keresztény megnyílik mások felé, érzékenyebb, felelősségteljesebb lesz, megtalálja helyét és küldtetését a világban. A figyelem nem marad a meditációt végző emberen, hanem megnyílik Jézus, majd az embertársak, a környezet felé. A meditációhoz szükséges alapmagatartás az Isten felé irányuló bizalom, amely a kegyelemre épít. A kereszténységben nem új, éppen futó divatos forma a kontempláció, hiszen a katolikus egyházban az első évszázadok során az imagyakorlat szerves része volt a belső csendből forrásozó szemlélődés. A XVI. századra kialakult az a téves nézet, hogy a kontempláció csak keveseknek fenntartott, rendkívüli, misztikus kegyelem, és az átlagos ember számára nem lehetséges ezen a módon imádkozni, így háttérbe szorult. A II. vatikáni zsinat felszólítása – hogy az egyház térjen vissza forrásaihoz – segített újra rátalálni a keresztény meditációra.
Valóságunk átalakulása
A meditációs technikákban talán az a közös, hogy rendszeres gyakorlásuk során a meditációt végző személy találkozik az érzelmeivel. Felgyorsult világunk a „fejünkben”, intellektuális szinten akar tartani bennünket. Nemcsak a diákoknak, hanem a munka világában élőknek is főleg racionalitásra van szükségük, hiszen minél gyorsabban kell befogadni minél több információt, s ezek alapján azonnal kisebb-nagyobb döntéseket kell hozni. Nincs idő az érzelmek érzékelésére, a negatív, kényelmetlen érzelmeket (például frusztráció, megbántottság, harag) inkább elnyomjuk, nem akarunk tudomást venni róluk. Azzal, hogy folyamatosan zajjal vesszük körbe magunkat, figyelmünket mindig foglalkoztatjuk valamivel, szinte elvágjuk, elszigeteljük magunkat magunktól. Ugyanis érzelmeink éppolyan fontos részei személyiségünknek, mint az értelmünk vagy az akaratunk. Ha már érzelmileg foglalkoztat valami, az nagyon erős dolog: szerelem, szakítás, egy szeretett személy komoly betegsége stb., de a napunkat folyamatosan kísérő finom, „halk” érzelmeket nem tudjuk észlelni. Pedig épp e hétköznapi érzelmek észlelése vezethet el ahhoz, hogy együttérzés alakuljon ki bennünk magunkkal s másokkal kapcsolatban is. Ha ezekre oda tudunk hallgatni, döntéseink is jobbak lesznek, hiszen képesek leszünk a valós kérdésekre, valós igényekre figyelni, s azokra keresni válaszokat.
„A keresztény meditáció nem elégszik meg a valóság elfogadásával, továbbvisz, van perspektívája a transzformációnak is: van egy Isten, aki ezt a valóságot át tudja alakítani, hiszen a valóságot nemcsak elfogadni lehet, hanem szeretni is.”
Keresztény körökben talán nehezebb is a negatív érzelmekkel foglalkozni, ezeket „megengedni magunknak”, hiszen szeretnénk megfelelni az ideálképnek, miszerint a keresztény ember mindenkit szeret, hála és derű tölti be a szívét. Mindig. Ha nem ezt tapasztaljuk magunkban, hanem éppenséggel háborgunk vagy dühösek vagyunk, azt gyakran nem engedjük napvilágra kerülni, mert nem felel meg az „ideálnak”. Mind a mindfulness, mind a keresztény meditáció során tér nyílik arra, hogy a hétköznapok során elnyomott érzések előjöjjenek. Nem kell „cenzúrázni”, elnyomni a mély és erős érzelmeket, ezeknek helye van. Lehet haragudni, dühösnek lenni régi megbántásokért, frusztrációkért, hiszen ezek is a valóságunk részei. Ha leegyszerűsítve nézzük, a mindfulness széles körű népszerűségének és hatásának kulcsa talán az, hogy teret nyit a stresszt okozó, megbetegítő feszültségek, érzelmek felfakadásának. Eddig eljut a keresztény módon szemlélődő ember is, de nem áll meg: hiszen a bűnbánattal, a kiengesztelődés szentségével a változás felé is utat nyit. A keresztény meditáció nem elégszik meg a valóság elfogadásával, továbbvisz, van perspektívája a transzformációnak is: van egy Isten, aki ezt a valóságot át tudja alakítani, hiszen a valóságot nemcsak elfogadni lehet, hanem szeretni is. Ez az Isten Emmanuel: Isten – velünk. A folyamatban nemcsak a meditáló ember vesz részt, hanem Isten is. A keresztény meditáció nem egy problémaközpontú technika, hanem ima. A végső figyelem nem önmagunkon, hanem Istenen van. Lényegét szépen kifejezi a 37. zsoltár: „Légy csendben, és várj az Úrra!”
Perspektíva mindenki számára
Izabellának természetesen saját magának kell megválaszolnia a kérdést, hogy keresztény szemlélődő csoportjából váltson-e a könnyebben elérhető mindfulness meditációra. A fent leírt különbségek mellett mérlegelendő szempont, hogy a szemlélődő imacsoport talán közösséggé is válhat, ahol barátságok tudnak elmélyülni, ahová jó tartozni. Akik együtt imádkoznak, azoknak egy idő után nagyon mély kapcsolódásai lesznek egymáshoz – és Istenhez. Az is nagy eséllyel megtörténhet, hogy egy mindfulness meditációt gyakorló ember megsejti-megtapasztalja, hogy valóságában valami több is van, mint ő maga, s elkezdi keresni a számára még ismertetlen, megnevezhetetlen Nagyobbat, a Többet, a Transzcendenst. Ha ilyen emberrel találkozunk, ajánljuk számára Istent, mutassuk meg neki életünkön keresztül az ő működését, így építve közöttünk Isten országát, az ő szerető álmát rólunk.